Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a barátomnak megfelel, hogy amíg diák vagyok addig nem tudok beleadni a közösbe, az mást miért zavar?
3 éve együtt vagyunk. Már nagyon össze akartunk költözni, mert régóta együtt vagyunk és már kevés volt az, hogy néha nála alszom vagy randizgatunk. Az egyetem mellett tudnék 3 nap munkát vállalni a hétvégét is beleértve, csak akkor a páromra nem lenne semmi időm a tanulás meg a meló mellett. Ő maga mondta, hogy nem gond, már jópár éve dolgozik és nem okoz neki gondot, ha nem adok bele a költségekbe és szeretne velem összeköltözni. Én nagyon örülök ennek, de mikor ismik meg barátnők meghallották, akkor "De jó annak akinek gazdag pasija van..." és ilyeneket mondtak. Nem kötök semmit az orrukra, de tudják hogy suliba járok és nincs munkám. Ha ez kettőnknek megfelel akkor mások miért ítelkeznek?
20l
Nem értem minek ilyet megkérdezni?
Egy FÉRFI számára alap, hogy anyagilag IS, segíti a párját, főleg, ha az még diák.
Az itteni proli kommentek meg...a proliság és az irígység üvölt belőlük.
Mert az emberek felszínesek és irigyek.
Volt barátnőmmel ugyanígy voltunk, bár ő nyáron dolgozott, ezt azért neked is érdemes lenni vizsgaidőszak után.
"
miért mindig csajok írják ki ezeket a kérdéseket? :DDDDDDD"
DOlgozó nők ritkán kezdenek diákokkal. Erre magad képtelen vagy rájönni?
Tanulsz, gondolom azért, hogy pàr év múlva érvényesülni tudj.A pàrod tàmogat ebben, a baràtnőid meg csak irigyek.
Én jóval idősebb vagyok tőled,( több mint egy évtizeddel) nem dolgozom.
Azért nem dolgozom, mert van egy gyerekem, 8-16 óráig tartó munkát nem talàlok, màsrészt pàrom keres annyit, hogy az én dolgom "annyi" legyen rendben tartsam a 140nm hàzat, az 500nm udvart a dísznövényekkel, maximàlisan tudjak foglalkozni a lànyommal, és mindennap perfekt kajàt tálaljak.(imádok főzni)
Ne foglalkozz másokkal, hidd el rólam mindenki azt hiszi, hogy semmit nem csinàlok.
Te tanulsz, és tanulj is!
Én 33 évesen elvégeztem egy tanfolyamot, pàrom támogatott benne, amiért köszönet neki.
Igen, jobban élünk mint az "átlag", minden téren.
Nincsenek barátnőim, egy van akivel nagyon jóban vagyok (50 éves csajszi) amúgy baràti hàzaspàr, rendszeres közös grillezés, bográcsozás.
Ő sem dolgozik. És?
Mindenki úgy él, ahogy nekik jó és megfelel.
,,Tanulsz, gondolom azért, hogy pàr év múlva érvényesülni tudj”
Vagy tud azzal a szakkal (a szakok 80%-a büfé) vagy nem.
#30. élősködj, a párod pénztárcájám, de ez se nem átlagos, se nem megszokott
Miért élősködnék?
Mi így beszéltük meg anno, nekünk ez a praktikus és kényelmes.
A kiadott házamból van havi rendszeres bevétel, van gyerektartàs.(100+50)
De senkinek semmi köze ahhoz hogy élünk.
Igen, jól élünk, és?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!