A barátommal ismét együtt lakunk. Most, hogy régebb óta vagyunk együtt a második összeköltözés alkalmával ingerülten beszélünk egymással, a másik minden szavát beszólásnak, támadásnak érzékeljük. Van megoldás? Kifejtve lent

A tanácsotokat szeretném kérni, ugyanis a barátommal 1 hónapja ismét együtt lakunk, ezelőtt már egyszer volt rá példa, akkor fél évre költöztünk össze (a kapcsolatunk első felében). Most, hogy régebb óta vagyunk együtt a második összeköltözés alkalmával a kontroll teljesen kicsúszott a kezünkből. Ingerülten beszélünk egymással, a másik minden szavát beszólásnak vagy támadásnak érzékeljük. Nincs olyan este, hogy ne veszekedve feküdjünk le, bár az estek háromnegyedében mindig kibékülünk. Sokszor féltékenykedünk, pedig mindketten tudjuk, hogy a másikkal szeretnénk leélni az életünket. Elválaszthatatlanok vagyunk, egy sorsszerű találkozással, de a helyzet annyira elmérgesedett, hogy már nem látunk más megoldást csak a különválást. Nagyon más a személyiségünk, a temperamentumunk, eddig sokszor ez segített át minket a nehézségeken, azonban jelenleg úgy tűnik ez csak hátráltatja a nyugodt együttélést. Mindketten menteni akarjuk a kapcsolatot, de nem tudjuk hogyan. Ingerültek és érdektelenek vagyunk egymással, közben pedig a szívünk mélyén foggal-körömmel ragaszkodunk ehhez a kapcsolathoz. Ha hétvégén nem találkozunk én azt egy szünetnek, egy kis pihenésnek élem meg, nem várom el, hogy beszámoljon a hétvégéjéről, nem igazán érdekel, hogy mi történt vele míg nem láttam (úgyis ismerem a szavajárását, nem tartogat túl sok újdonságot) csak akkor idegesít, hogy nem vagyok mellette, ha tudom, hogy bulizni megy vagy a barátaival találkozik. (Ekkor ott motoszkál bennem, hogy mi van, ha mással ismerkedik, flörtöl, pedig erre SOHA nem adott okot) és ő is főleg a hétvégi bulikról érdeklődik velem kapcsolatban. Próbáltam jól összefoglalni a problémánkat. Ti mit javasoltok, hogyan tudnánk újra egymásratalálni? Megbízni a másikban? Újra felkelteni azt az állandó kiváncsiságot, ami régebben minket jellemzett? Vagy ez egy hosszútávú kapcsolatban egy természetes szakasz, időnként ennyire ellaposodik, megjavítható, hogyan kéne rajta dolgozni? Szeretném hinni, hogy nem vagyunk menthetetlenek, bár édesanyám szerint, túl hamar úgy éltem a barátommal, mint ahogy házasok szoktak és ezzel azt kockáztattuk, hogy feléljük a jövőnket. (egykorúak vagyunk, én vagyok a vibráló személyiség, az örök elégedetlen, aki mindig újra, pezsgésre és változatosságra vágyik)