Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon haragszom a páromra, mit tegyek?
Lassan 5 hónapja vagyunk együtt, 3. hónapja együtt is élünk. Az a baj, hogy semmiről nem tudok vele beszélgetni, általában a gépen játszik, én meg olvasok, vagy a telefonomon nézek filmet. A barátaim messze vannak, így nagyon kimozdulni sem tudok, több 10 ezer forint, mire oda vissza megjárom az utat. Most Szentestére elmentünk anyukámhoz, egész jó volt, bár már ott is folyton ezzel nyaggatott, hogy szexeljünk. Anyumnál nem tudtunk külön aludni, ugyan egy matracot, de vele egy szobában voltunk. Mondtam, ha majd hazaérünk, akkor szexelünk. Meg is jöttünk, de nem voltam jól, a 4,5 órás út alatt végig hányingerem volt, szédültem, szóval lepihentem, miután elpakoltam minden cuccunkat a táskákból. Mikor keltem, szinte röhögve jelentette be, hogy keresett pornót, és könnyített magán, mert én nem vagyok hajlandó öt kielégíteni, és nem szeretem. Majdnem pofán vágtam. Mindent megkap minden téren, abba is sz.rt bele, hogy hogy vagyok, gépezett itt nyugodtan...soha semmiben nem segít. Egyedül nem megy el boltba, ha kell valami, ha én mondom, hogy ő jöjjön velem bárhova, hát ő nem akar, oldjam meg egyedül...hajnalig nyomja a gépet sokszor, amitől aludni sem tudok rendesen, sokszor szédülök, délutánonként le kell pihennem, hiába nem erőltetem meg magam, mert munkanélküli segélyen vagyok márciusig. Tényleg semmit nem csinál. Semmi nem érdekli, én sem...a szex meg, hát, próbálkozik pár percet, aztán elmegy, hiába csinálja kézzel /szájjal én úgy nem tudom élvezni, csak ha én vagyok felül, de persze erre sosincs idő, mert elsül, és visszaül a gép elé. Állandóan azzal jön, hogy én mindenben hazudok, a volt nője tényleg azt csinálta, és rosszul esik, hogy hozzá hasonlít. Mit tegyek? Szakítsak, és költözzek el? Én nem akarok ilyen unottan élni. Elegem van belőle.
23L 24F
És akkor mi van, ha összeköltözik valakivel korábban? Nem mindegy? Legalább nem több év után sült ki, hogy milyen életvitelt folytat a gyerek. Én is összeköltöztem a pasimmal szinte rögtön (és az első randin "szétraktam a lábam", botrány!), azóta már több éve házasok vagyunk és igencsak jól kijövünk.
Kérdező, az írásod alapján gyakorlatilag semmilyen szinten nem elégít ki téged ez a srác (közös programokat nem csináltok, nincs minőségi idő, szar a szex stb.), és ahogy te is írtad, tudod, hogy nem akarsz így élni. Szerintem jobb, ha minél előbb szakítasz vele, nem kell folytatnod semmit, ha nem látsz rá esélyt, hogy pozitív irányba fejlődhetne a kapcsolatotok. Valószínűleg nagyon nem vagytok egymáshoz valóak, de a srác is egy igazi szerencsecsomag lehet.
"és igencsak jól kijövünk"
azért kockulsz itt a gép előtt hajnal 3kor
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!