Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Jogosan akadtam ki? Mi sose...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan akadtam ki? Mi sose fogunk már együtt élni?

Figyelt kérdés

Szóval a történet a következő, én egyetemista vagyok és egy barátnőmmel lakunk egy másfél szobás albérletben. (Ezt azért írtam le, hogy konkrétabb legyen, hogy még véletlen sem a barátom tart el.) A párom már dolgozik, és lakás vásárláson esik át, de az előző albérletét eladták, ezt a lakást pedig teljesen fel kellett újítani, és pár hónap erejéig odaköltözött hozzám, illetve hozzánk. Lassan eljött az idő, hogy lehet költözni, viszont most jön a bökkenő. Nélkülem. Másfél éve vagyunk együtt, több hónapja itt lakik nálam, főzök rá, takarítok utána. Erre ő benyögte, hogy hát ő egyedül költözik. De nagyon szeret (satöbbi). Én ezen teljesen kibuktam mire azt mondta, hogy legyen már beleszólása a saját életébe, majd azt is én fogom eldönteni mikor kérje meg a kezem? Meg most mit hisztizek? Előtte is szinte nála éltem, minden nap ott aludtam, biztos mindenki átesett már ezen egyszer, mikor az ember gyakorlatilag úgy él mint a cirkusz, mindig van nála egy garnitúra ruha, sminkkészlet, fésű, egyéb dolgok. És megkérdeztem, hogy akkor újra ez lesz? Majd este átmegyek? Szerintem soha nem fogunk együtt élni, ha ennyi idő után sem akar. (Hát nem vicces, hogy igazából már együtt élünk? :D) Nem értem, miért csinálja ezt, mikor állítólag szeret és nem akar nélkülem élni. Ha odaköltöznék sem kéne, hogy eltartson, de most miért fizessek egy saját albérletért bérleti díjat meg rezsit, (ahol ott sem vagyok soha!), mikor neki is fizethetném a rezsit. Időt kéne neki hagynom? Vagy ha majd elköltözik rájön, milyen jó volt velem? Ha most kihisztizem, hogy lakjunk együtt akkor annak mi értelme van?

Valaki mondjon már valamit, mert megbolondulok!


2017. dec. 1. 18:36
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:

Hát ez nagyon gáz és számomra azt jelentené, hogy nem tervez velem.

Én egy másodpercet nem pazarolnék el rá többet az életemböl.

2017. dec. 2. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:

Szerintem lesz meg ennel cifrabb huzasa is.

Remelem azert, hogy erzelmileg jol jossz majd ki a kapcsolatbol, hiszen mar most is latod, hogy nem biztos hogy tutiszuper a kapcsolat...

2017. dec. 2. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:

A kommunikáció maximálisan hiányzik közöttetek, amin nem ártana javítani. Nem kell azonnal szakítani és összetörni, beszélgetni kell, hogy hol siklottatok el egymás mellett és kiben milyen érzések vannak most. A végén meg lehet egy jót nevetni az egészen. Annyira nehezen értem meg, amikor valaki némi ajtócsapkodás után rögtön megfutamodna. Persze ez a legegyszerűbb. Abban hogy koppantál te is legalább annyira sáros vagy, mint a párod. Te fantáziáltál valamiről, ami sosem volt, majd amikor a párod szembesített az elképzeléseivel 500 méterről zuhantál az álomvilágodból a gödör mélyére. KOMMUNIKÁCIÓ!!!

Tudom, hogy a mai világ mottója az, hogyha valami nem működik, vegyél másikat, de a párkapcsolatokba vissza kéne hozni inkább a "ha valami nem megy, javítsd meg" felfogást.

Beszélgessetek és jó eséllyel meg fogod érteni mi az oka a döntésének, illetve ő is meg fogja érteni miért akadtál ki ennyire. Az, hogy hátat fordítotok egymásnak és otthon durcáztok a gyakori előtt, csak ideig óráig működik.

Hagyjál neki időt... Az, hogy veled nézett lakásokat és kikérte a véleményedet azt jelenti, hogy veled tervez. Valószínű csak megijedhetett a döntés súlyától, ha egyébként minden rendben köztetek. Amíg mindkét embernek megvan a külön-külön szálláshelye, addig megvan a gyors menekülő út. Ha összeköltöztök, nem tudtok egyik napról a másikra szétbútorozni, így ez azért riasztó lehet, ha valaki hajlamosabb ilyeneken agyalni.

Úgyis elkezdesz átjárogatni, egy-egy cuccodat ott hagyni, majd idővel megnyugszik és rájön, hogy valóban fölösleges két lakás után fizetni.

Én nem látom annyira tragikusnak a helyzetet, hogy ebbe bele kelljen örülni. :)

2017. dec. 2. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
Azóta mik a fejlemények?
2018. jan. 13. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:
Azota mar irt ki masik kerdest ugyanezzel a szituval, szoval nem sok valtozas lehet :D.
2018. jan. 13. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!