Egyetemistaként akarunk albérletbe menni de anyós nem nagyon akar segíteni. Mihez kezdhetnék?

Huszonéves egyetemisták vagyunk a párommal, én most szeptemberben fogom kezdeni és felköltöznék emiatt BP-re. Legideálisabb az lenne ha vele kettesben vennénk ki egy lakást, az én szüleim támogatnak és ők is azt tartják jó ötletnek hogy párommal felesbe vegyünk ki egyet. Barátom anyja viszont elég nemtörődöm, nem nagyon akar segíteni az ügyben, mivel barátom alapból pesti és nála lakik, mos, főz, takarít rá, kész mamahotel és elviekben nem szorul rá hogy most albérletbe menjen. Emiatt a barátom sem fog vele komoly veszekedésekbe szállni, hogy ugyan segítsen már, mert ő sem akar még annyira önállósodni, legalábbis elvan ő úgy is mint a befőtt.

Nem akarok hozzájuk beköltözni, pedig még ezt is mondta az a nő. De számomra ő egy kibírhatatlan ember, most nem részletezném h anyukaként mekkora egy tapló a gyerekeivel meg amúgy is, és férfival se volt sztem évtizedek óta.

Félek hogy az lesz a vége hogy egyedül kell majd szobát keresnem, de olyan drágák az albérletárak, valamint a lakótársak is elég szerencse téma, hogy jó fejek lesznek-e. Visszahúzódó vagyok így az lett volna a legjobb ha a párommal leszek. De az anyja mindent elront.

Nem akarom hogy az legyen hogy miatta kell szakítanom a fiával. De mivel tőle függ amíg tanuló, nem tudom teljes mértékben ignorálni és elkerülni.

Mit tennétek a helyemben? Tényleg marad hogy egyedül megyek idegenek közé (már ha találok helyet)? Ez biztosan bélyeget tenne a kapcsoltunkra mert kevesebbet találkoznánk és alig lennének intim pillanataink ha mindegyik helyen van valaki a házban. Bárcsak az ő anyja is úgy állna hozzá mint az én szüleim, hogy támogat és örülne ha végre önállósodna a gyerek.

Pénzen pedig nem múlhat mert előszeretettel utazgat a nő külföldre csak úgy mert olcsó jegyet talált. Ha szeretné ennyire a fiát és akarná, akkor tudna spórolni simán hogy lemond pl erről, a számomra luxusba sorolt tevékenységéről.