Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek 25 éves kor körül mennyi idő után célszerű összeköltözni?
Tegyük fel, hogy mindkét félnek normális, stabil munkahelye van, egymással is jól megvannak. Egyébként egy városban élnek, tehát összeköltözés nélkül is megoldható a találkozás.
Mikortól "nem korai?"?
Kérlek írjátok oda a válaszhoz a nemeteket is.
"13# csak kíváncsiságból kérdezem ha nem költöztök össze, akkor hogy tudjátok megismerni egymást úgy, hogy el tudd dönteni, hogy hozzá akarsz menni?"
-Kommunikáció, problémamegoldás, őszinteség, sok közös program, a másik családjának megismerése, stb. Az összeköltözés nem "modellez" le semmit. Ami fontos, azt enélkül is meg lehet ismerni, ha kellően nyitott a másik. Az emberek meg változnak, a szituációk is változnak, nem fogod tudni meg 1-2 év együttélésből, hogy milyen lesz a másikkal együttélni majd 15-20 év múlva.
Én azt gondolom, hogy mindennek akkor jön el az ideje, amikor a két fél közösen úgy dönt, hogy időszerű meglépni a dolgot.
Mi félév után költöztünk össze úgy, hogy a közös elhatározás nagyon nehezen született meg. Az én lakótársam felmondta az albérletet és valahogy kézenfekvőnek tűnt, hogy a párom költözik be a helyére, nem valami idegen. Gondoltuk megpróbáljuk most és ha nem megy, még mindig költözhet idegen. Ez inkább egy praktikus döntés volt, mint érzelmi alapú, de előtte is nagyon sok időt töltöttünk egymásnál (heti 3-4 éjszakát), így túl nagy változást nem hozott. Inkább én adtam fel nehezen lélekben a szabadságomat, de utólag azt mondom jó döntés volt! :)
Hát mi szinte azonnal összeköltöztünk, de azelőtt a suliból is ismertük egymást. Teljesen természetesnek tűnt, 5 éve vagyunk együtt.
Ha most ismerkednék valakivel (25 vagyok, nő), akkor max. 1 évet várnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!