Összeköltöztünk, de elmaradt az eufória. Velem van a baj, vagy még változhat a helyzet?

Ez az érzés nem fog magától jönni, nektek kell megtölteni tartalommal az együttélést, megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat (legyen az közös főzés, vagy összebújva tv-zés), amik mentén működni fog.

Ha csak várod(várjátok) a sültgalambot, hogy majd jön a nagy "HŰŰŰHAA" érzés, anélkül, hogy tennétek érte, hogy közös programokat, élményeket szerveznétek, akkor sajna nem lesz ilyen.

Egyébként alapjában véve az összeköltözés nyűg, jönnek a hétköznapok, jön az, hogy vásárolni, takarítani, főzni, mosni, vasalni kell, hogy el nem minden pillanat ünnep, amit együtt töltötök, nem úgy, mint a randizós időszakban. A legtöbb kapcsolatot megviseli, akiknek nem sikerül ezt a szakaszt tartalommal megtölteni, azoknak általában véget is vet az egésznek.

Egy könyv mindig jobb, mint a belőle készült film. Azért van ez, mert a könyv olvasása közben a saját képzeletedre kell hagyatkoznod. Elképzeled a háttért, a szereplők ruháját, tartását, arcát. Aztán a filmen valami egész mást kapsz.

Ez is olyan. Ezerszer elképzelted a jelenetet, és valami egész más sült ki.

Az, hogy nem változott szúletett feleséggé ahogy átlépte a küszöböt.

30/f

Mi fél éve lakunk együtt. Páromnak állandó mehetnékje van, én meg inkább itthonülős típus vagyok. Mi általában ez miatt heti 4-5ször összekapunk. Igazából sokszor gondolkodok, hogy mennyivel könnyebb lenne egyedül, meg hogyha még nem kötném le magam, stb.. Aztán igazából belegondolok, hogy szeretem mikor itthon van, amikor hazajövök, süt, főz, el is mosogat, ha megkérem; szóval segít, és bármi szir-szart kiejtek a számon, hogy jaj, de ennék most egy kis csokit, jaj ez, jaj az, egyből a kedvemben akar járni.

Mondjuk nálunk sürgető volt az összeköltözés, mert 300km-re lakott, és az anyja egy igazi hárpia..

Összességében nekem is tele van vele általában a tököm, és nyűgnek érzem, de belehalnék ha tudnám,hogy egyszer nem jön többé haza hozzám..

Szerintem többet gondoltál bele mint ami az egész. Ez egy hatalmas kihívás és akadály amit vagy megugrotok vagy nem. Rajtatok áll vagy bukik, hogy a szürke hétköznapokat hogy kezelitek.

Feladatok hada és közös élmény.

Egy lakás önmagában nem ad ilyen érzést, hisz csak a falak fogadnak, viszont az ahogy otthont varázsoltok belőle, ahogy kialakítjátok a közös életet, a ritmust, a szokásokat, úgy lesz egy jó érzésetek hogy ez a tiétek és sikerül.

Az öröm hamar szertefoszlik az első rosszkedvű, nyűglődős estén, amikor egyedül szeretne valamelyikőtök lenni. Vagy amikor vacsorát ígértél, de hazaérvén elgondolkodsz azon, hogy ehhez neked most mennyire nincs kedved... és most csak egy-két mindennapi "szürkeséget" emeltem ki.

Együtt lakni az első pár hétben azért nem olyan egyszerű, nem jön zsigerből, sok sok beszélgetés és alkalmazkodás szükséges (ahogy mondták, főleg idősebb 27-28-30 évesen, vagy afölött). Ha valaki egyedül élt sokáig, akkor nehéz beengednie valakit az életébe.

Ezt én is tapasztalom, éppen ezért imádom, hogy két szobánk van. Igenis nem minden vaníliaszagú habcsókos rózsaszirom, ahogy a filmekben. Jól esik néha elvonulni, külön lenni, azt csinálni, amit nélküle csinálnék. Mi ezért működünk jól. Mindkettőnknek megvan a saját programja, a saját világa, ami közben olykor elmegyünk egymás mellett néhány puszival a másik tudtára adva, hogy ettől még itt vagyunk egymásnak és szeretjük a másikat.

Minden héten eljárunk valahova, amit a lelkem randinak él meg, nem természetes valaminek. Elmegyünk vacsizni pl. megiszunk egy két pohár italt és szerelmesebbek vagyunk, mint valaha. :)

Nincs eufória. Tenni kell a boldog közös életért. Sokat! :)