Köztetek van olyan aki egyedülállóan éli az életét? Hogyan érzitek magatokat?

szerintem meg igen is sokkal van benne. Köszönöm jól vagyok, mentális problémák nélkül!

Én egyedülálló vagyok pár éve. Mondhatni, már természetes, de azért néha előtör bennem a vágy, hogy basszus, olyan jó lenne szeretni valakit, kényeztetni (ne csak szexre értsd), törődni vele, foglalkozni a lelkével-testével. :)

Én már nem hiszem, hogy tudnék bárkihez is alkalmazkodni. Előnyét nem látom a párkapcsolatnak. Hogy ez jó-e vagy rossz, nem tudom.

Nekem soha nem volt senkim, de még csak barátaim, társaságom sem, csak a szüleimre számíthattam, de nemrég édesapám is meghalt, és eléggé reménytelennek tűnik, hogy valaha is lesz olyan nő, aki elfogad. Voltak/vannak enyhébb pszichés problémáim, az ismerkedéseim rendszerint kudarccal záródtak, még egy csókig sem jutottam el. Nem lenne jó teljesen egyedül élnem, szükségem lenne a biztonságra, a törődésre, arra, hogy tudjak kötődni valakihez, de valószínűleg ez sansztalan. Próbálom túlélni, az élet más területein kárpótolni magam, de nem sok sikerrel, kikapcsolódási lehetőségeim sem igazán adódnak, szóval gondolom, mindenki kb. életképtelennek könyvel el. Talán az is vagyok, nem tudom. Lehet, hogy jobb így, mint egy pocsék kapcsolatban szenvedni, de ez sem öröm. Leginkább a kilátástalanság nyomaszt időnként, nem tűnik úgy, hogy belátható időn belül javulna bármi is.

Egyedül élek teljesen. nincsenek barátaim, csak a munkahelyemen beszélgetek 1-2 emberrel. Valahogy jó így. (34F)

én is egyedül élek, jókat masztizom, ha rámjön a szükség esetleg elmegyek prostihoz.

31 éves vagyok egyedül nevelem a 8,5 hónapos kislányom és 15 hónapja vagyok egyedül. Nem azt mondom, hogy így tökéletes az életem, de én is annyit csalódtam, hogy úgy döntöttem, köszi, de elég volt a férfiakból egy életre.