Ti mit tennétek abban az esetben, ha a fiú és a lány se akar a másikhoz költözni?

Ezt nem értem, mi az, hogy nem akarják a szüleiket ott hagyni? Mármint messze nem akartok költözni tőlük vagy oda akartok bútorozni hozzájuk?

Sok mindent nem lehet tenni, ha 200 km-re laknak egymástól a szülők, akkor vagy 100-100 km-re költöztök, vagy valamelyik család közelébe, vagy mindkettőtől nagyon távol. Esetleg költöztessétek az egyik családot a másik mellé.

Kicsit bővebben is kifejthetnéd, hogy miről is van szó.

Gondolom valami távkapcsolat lehet, ahol havi egyszer találkoztok, és alapjáraton 200 km választ el minimum.

Ebben az esetben: ne költözzetek össze, mert egyelőre a szülők sokkal fontosabbak, mint a párotok, annak meg nincs semmi értelme. Ráadásul más ám valaki arca akkor, ha minden nap találkoztok, mint amikor havi egyszer kell hozni a legjobb formádat. Pár hónap után kiderülhet, hogy annyira mégsem nagy a szerelem, mert nem egymást szeretitek, hanem egy álomképet a másikról, de a valódi énje nem lesz jó hosszú távra.

Ha egyébként normális a távolság köztetek, és eddig megoldottátok, hogy rendszeresen találkozzatok, és kialakulhasson egy stabil, egészséges kapcsolat, akkor semmi gond: lakjatok egyenlő távolságra a szülőktől, valahol középen. És hol egyikhez ugrotok el, hol a másikhoz. Az igazi szeretet nem függ a találkozások számától vagy a távolságtól, nem ettől fog a szülő-gyerek kapcsolat.

Ez a kérdés biztosan "felnőtt párkapcsolati" probléma? Mintha két hülyegyerekről lenne szó. A házasság nem a szülők elhagyása, hanem a saját család megalapítása. Felnőttek nem terveznek így egymással, hogy mindenki a szüleinél lakik tovább. A leendő gyerekek hol laknak majd?

Ha anyagi okok miatt sem megy az összeköltözés, akkor meg minek a házasság? Lagzira miből lesz pénz? Előbb teremtsék meg egy közös háztartás anyagi feltételeit, a gyereknevelés anyagi feltételeit, aztán házasodjanak. Addig meg lehet anyucinál melegedni, kienni a hűtőt, mosatni a koszos zoknit, meg zsebpénzt kérni vattacukorra.

Azt tenném, hogy megpróbálnék felnőni, elfogadni, hogy lassacskán a saját lábamra kell állni.

Mindig meglepődöm, hogy milyen életképtelen emberkék vannak a földön.

ilyen emberrel össze se jönnék, nemhogy házasodnék!

Nekem volt ilyen anyuci kicsi lány típusú bnőm, akinek még 24 évesen is az anyja szól bele az életébe. Oké, beszélgessenek ez nem probléma, de azért egy 24 éves felnőtt nőnek legyen már magánélete, amiről nem számol be anyucinak!