Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Miért olyan nehéz az együttélé...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért olyan nehéz az együttélés? Miként ne legyek idealista és próbáljam meg elfogadni azt, hogy semmi sem tökéletes?

Figyelt kérdés
Három és fél éve élek párkapcsolatban, melybe egy szakítás után szinte rögtön beleugrottam. Tudom, nem ez volt a jó megoldás, de szeretetre és törődésre volt szükségem (remélem vannak akik megértik ezt)! A mostani kapcsolatom 3 hónappal ezelőttig távkapcsolat volt, amit nagyon nehezen éltem meg (volt, hogy 9 hónapig nem is találkoztunk). Igazából nem is értem miért maradtunk együtt rengeteg szenvedés, veszekedés volt benne. A távkapcsolat utolsó idejében szinte már csak veszekedtünk, aztán sírtunk, hogy mennyire szeretjük egymást hagyjuk abba a veszekedést. Végül pár hónapja hazaköltözött a párom, és egyből összeköltöztünk. Én előtte soha nem éltem együtt senkivel, ahhoz voltam szokva, hogy meg van a saját kis nyugalmam az életem a kis hülye szokásaim. Az együttélés borzalmasan megy, teljesen kivagyok. Nem vagyok ura az életemnek, ráadásul a családban is történtek tragikus események. Pár éve még egy életvidám ember voltam, most viszont teljes depresszióban szenvedek, későig dolgozom és soha nincs vége semminek. Elhanyagoltam a barátaim és rettentően egyedül érzem magam, közben viszont nem szeretnék emberek közé menni. Szeretnék ebből az egészből kikeveredni, de mindenhol csak a kötelezettségeket látom, azt hogy még mit nem csináltam meg, mit csinálta rosszul. Mintha nem is élném az életem csak léteznék és ennyi. Talán szakemberre lenne szükségem, de kicsit gyengeségnek érezném. Mások ezt nem veszik észre (kivéve a páromat), hogy mi zajlik bennem, igyekszem mindig a vidám oldalamat mutatni. Igazából nem tudom miért írtam ide, talán csak kiakadtam írni valamit magamból. A gondolatok kavarognak, és már nem tudom mi az amit én igazán akarok és szeretnék az élettől. A bezáródó ajtók után nem látom a kinyíló ajtókat. Azt mondják fiatal vagyok még csak most leszek 27 előttem az élet. Hát nem tudom, csak azt tudom, hogy sokáig ez így nem mehet.
2016. jún. 28. 12:25
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
Összességében csak azt tudom mondani, hogy erre te még nem vagy felkészülve se idegileg se lelkileg. Neked vagy egy olyan pár kellene akivel jobban klappolsz mint a mostanival, vagy még kellene egy kis idő (pár év) egyedüli év, ahol megvan a kis magán szférád. Szerintem.
2016. jún. 28. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
44%

Kétszer próbálkoztam meg ilyen depresszív, nyafka, negatív, energiavámpír, elégedetlen nővel, mint te.

Soha többet.

Ma már kilométerekről kiszagolom ezt a fajtát.


Aki nem képes ereje teljében rendbe hozni, normalizálni az életét, arra csak pazarolnám az időmet. Engem erre tanított meg az elmúlt 20 év.

2016. jún. 28. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:

Szerintem alapvetően nem nehéz az együttélés, nekem tök természetes, de valószínűleg azért, mert összepasszolunk a párommal. Nálatok inkább kardinális problémák vannak, amik nem feltétlenül az együttélés számlájára írhatóak, hiszen te magad is írtad, hogy már amikor távkapcsolatban voltatok, akkor sem ment zökkenőmentesen.

Ha így érzed magad, nem lenne gyengeség a pszichológus. Próbáld úgy felfogni, hogy egy objektív személy, akinek bármit elmondhatsz és még tanácsot is fog nyújtani neked.

Bár a legtermészetesebb az lenne, ha párod állna melletted ebben a nehéz időben.

2016. jún. 28. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 A kérdező kommentje:
Kedves második válaszoló! Nos nem tudom mi alapján ítélsz. Vajon ismersz? Kétlem!! Olyan vagyok és úgy viselkedek amit előhoznak velem. Nem vagyok depresszív, csak sajnos, vagy nem sajnos ennyi idősen meg kellett tanulnom mi a kötelesség! Mindenkinek segítek, és magamra nem jut semmi időm! Már rég letettem arról, hogy van olyan férfi aki megfelel a nőknek, csak van aki elfogadja a pasit mert támogatja és eltartja mégis csak könnyebb ketten. Hát köszönöm ebből nem kérek, nekem érzelmek kellenek a kapcsolatba, nekem a kapcsolat nem elsősorban gazdasági közösség.
2016. jún. 28. 12:43
 5/32 A kérdező kommentje:
Kedves harmadik válaszoló. Azt nem írtam, hogy 16 év körkülönbség van köztünk. Mindketten hirtelenek vagyunk, és csak a magunk igazát hajtjuk. Nagyon tudok szeretni, de ha megbántanak az örökre bennem marad. Tudom a hibáim, minden tisztában vagyok, viszont tudom és számon is tartom mások hibáit is az erényeik mellett. Állandóan agyalok, szeretnék egy ideális életet de minden kapcsolaton látom körülöttem, hogy miként és hogy omlik össze. Szeretjük egymást a párommal de két erős egyéniség egymás mellett halálos kombináció.Ez az egész egy ördögi kör és nehéz belőle kiszállni. Maradni vagy menekülni? Nem tudom.
2016. jún. 28. 12:47
 6/32 anonim ***** válasza:

3. válaszoló vagyok. A párom és köztem 12 év van, de fontos tudni, hogy azért eléggé közösek a célok, érdekek, vágyak, tervek.

Nálatok mik a gondok? Mik okozták a veszekedéseket anno és most is?

2016. jún. 28. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:

Minden bántás nélkül, egyet kell értsek a 2 es válaszolóval. A hiba benned van, de ezt szerintem tudod is.

27 évesen ereje teljében van az ember ilyenkor nem létezik olyan hogy valamire nincs időd meg energiád. Kötelezettségek? Igen 27 évesen már lehet mondani hogy felnőttél és vannak kötelezettségeid, ez ezzel jár, akár menekülsz előle akár nem.


Azért azt megkérdezném mit dolgozol és mennyit?

Fiatal korodban mennyire élted ki magad?

Családi tragédiákon túl vagy?

Van olyan dolog ami feltölt?

2016. jún. 28. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
93%

Tudod mi a vicces?

Sokkal inkább olyan vagy, mint amilyenek leírtalak, mint amennyire hinnéd, hogy nem vagy.


Ideális kapcsolat...

Aki ilyen Oravecz-Popper-Coelho háromszögben nőtt fel, az mindent a vágyálmaival fog ütköztetni... kivéve saját magát, mert a saját hibáit és értékét valahogy nem szándékozik reálisan látni.

Ráfogod, hogy erős személyiség vagy(még a rossz tulajdonságod is jó tulajdonság, mint valami elbasxott állásinterjún a joker válasz, nevetséges).


Egy kapcsolat egy centtel sem ér többet, mint amit beleteszel. Mástól várod a csodát, a boldogságodat.

A srácod meg köztem annyi a különbség, hogy ő azt hiszi, hogy még érdemes lapot kérnie egy ilyen "leosztáshoz", én viszont tudom, hogy nem.

Vannak rajtad kívül teljesen normális, élhető, kiegyensúlyozott nők is és ez lesz a te fajtád veszte. Idő kérdése csak és rá fog jönni ő is, hogy létezik a jobb, az élhetőbb, a reálisabb és nem mellesleg boldogabb.

2016. jún. 28. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 A kérdező kommentje:
Kedves 5. válaszoló. Szerintem egy kapcsolatban nincs olyan, hogy a hiba csak az egyik félben van. Igen, fiatal koromban kiéltem magam. Mennyit dolgozok? Reggel 9-tőle este 9-ig, van hogy tovább is, van hogy hétvégén is. Ha nem dolgozok akkor otthon kell a kötelezettségeimet tenni, amit most nem szeretnék leírni. Igen lenne dolog ami feltölt egészen biztos, de már nem tudom mi az. Nem vagyok túl egyáltalán a tragédián.
2016. jún. 28. 12:57
 10/32 A kérdező kommentje:
Oravecz-Popper-Coelho-t az életben nem olvastam! Nem olvasok olyat amit mindenki más. Nem lehet hogy az ilyen emberek miatt vannak boldogtalan nők mint te???? Akik nem figyelnek a nőre? Aki 10-szer elnézi kedvesen, majd mikor tizenegyedjére is ugyanúgy elfelejti ami fontos a másiknak, akkor talán el elszomorodhat a nő. Talán. Miközben a nő figyel a másikra! Kedves vele! A nehéz időben is a férfival van és biztatja! De ha a nőnek lenne szüksége meghallgatásra az egyből nyafogás? eL vagy tévedve
2016. jún. 28. 13:00
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!