Most akarunk összeköltözni a párommal, de engem zavar hogy dohányzik. Mit tegyek?

# 11: szomorú lennék, ha a párom minősítene, kritizálna. Ha ilyennek látna, akkor miért jött össze velem?

A párom sem örül, hogy cigizek, konkrétan azért, mert félt a szövődményektől, aggódik az egészségemért, és szeretne még hosszú időt tölteni velem tartalmasan. Ez egy méltányolható indok számomra, a kritizálást nem tudnám elfogadni. Én hagynám ott, ha elkezdene akaratgyengének, vagy bármi másnak minősíteni. Még ha igaza van is, akkor sincs joga kritizálni egy olyan dolgot, amit a kapcsolat kezdetén felvállalt.

A párom extrém szagérzékeny, de még soha nem okozott gondot, hogy dohányzom, ha megcsókolt, pláne szex közben. Igen, néha van, hogy egy cigi után (közvetlenül) jelzi, hogy épp nem kellemes az illatom, tudomásul veszem, teszek ellene. Tiszteletben tartom az igényeit, és ő is az enyémeket. Valahogy nálunk működik a dolog kritizálás és minősítgetés nélkül is.

"jellembeli gyengesegnek tartja,masreszt értelmetlennek es meg sorolhatnam"

Ez az én értelemzésemben minősítés. Még ha személy szerint nem is neked címezte, de akkor is minősít a saját értékrendje szerint valamit, amivel nem tud azonosulni.

A másik meg, hogy te írtad:

"szex kozben megérezte es meg attól is elvette a kedvét"

Ennél erősebb kritikát nem tudok elképzelni, mint hogy szexuálisan elutasítson a párom. Volt már részem előző kapcsolatban szexuális elutasításban ilyen-olyan indokokkal, és bizony durva, alattomos kritikaként éltem meg (még ha utólag nem is érzem jogosnak).

Én is igénylem a megbeszélést, de soha nem olyan módon tettem/tesszük, hogy a másik felet meg akarnánk változtatni. Amikor összejöttünk, mindketten tudtuk, hogy mit vállalunk fel (ismertük már egymást hónapok óta). A párom tudta, hogy dohányzom, és más tulajdonságaimmal is tisztában volt, ahogy én is ismertem az ő "gyengeségeit", illetve "hibáit".

Nálunk alapszabály, hogy a kapcsolat létrejöttekor fennálló állapotot elfogadtuk, ahhoz képest nincs jogunk mást elvárni a másiktól (kérni, finoman jelezni lehet, de elvárni nem). Számomra ez azért is fontos, mert az exem sok év után a szememre vetett olyan tulajdonságokat, amikkel már a kezdetektől tisztában volt, elvárta volna, hogy másmilyen legyek, mint amilyen vagyok, és ez nagyon rosszat tett az önértékelésemnek.

A párommal akkor fogadtuk el egymást olyannak, amilyen, amikor belekezdtünk a kapcsolatba, és onnantól kezdve a feltétel nélküli elfogadás alanyi jogon jár (kölcsönösen). Én sem vetem a szemére a "hibáit", amiket megtanultam tolerálni és együtt élni velük, és viszont elvárom ugyanezt. Joga van megfogalmazni a SAJÁT érzéseit (például hogy félt, aggódik), de nincs joga engem minősíteni, ahogy az exem tette. Erre ugrok. Szerencsére a párom hasonlóan szenvedett az elvárásoktól, a minősítésektől és kritikáktól korábbi kapcsolataiban, ezért esze ágában sincs azt nyújtani, ami neki is rosszul esne. Nem azt mondom, hogy soha nem akarok leszokni, de nem a párom kedvéért, hanem magamért teszem, ha megteszem.

Ne haragudj, de ellentmondást érzek. Azt írod, a dohányzás rossz szokás (amivel egyet is értek dohányzóként), mégis a pároddal szembeni szívességnek, gesztusnak fogod fel.

Én nem kifogásokat keresek, hanem azt írtam, hogy ha leszokom, azt ÖNMAGAMÉRT teszem, és nem a párom kedvéért. Más kedvéért nem tudnék leszokni, magamért igen.

Jó, egyetlen kivétel van: amikor terhes voltam és szoptattam, akkor a gyerekem egészségéért szoktam le. De akkor ugye én voltam érte felelős. A párom viszont felnőtt ember, ő vállalt fel így. És ő az a típus, aki, ha nagyon zavarja a füst, inkább rágyújt. (Félévente egyszer, de előfordult már.)