Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » A párom semmilyen házimunkát...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom semmilyen házimunkát nem hajlandó elvégezni. Mit csináljak?

Figyelt kérdés
Együtt élünk 2 éve és folyamatosan ez van. Már az elején feltűnt hogy semmit nem csinál, de mivel albérletben laktunk nem foglalkoztam vele mert úgy voltam nem a saját lakásunk és bizros azért nem érdekli hogy hogyan néz ki. 1év albérletben együttélés után saját családi házba költöztünk és továbbra is ez volt a helyzet itt már kinti teendők is vannak így hogy ő nem mosogat, nem takarít, nem főz, nem rak be mosni csak hébe-hóba még több minden szakadt rám. (Megjegyezném hogy én vagyok a férfi). Nyáron is mikor felújjítottunk és eljött édesapám és keresztapám segíteni nem sokat tudtam nekik segíteni, mert én főztem rájuk párom meg csak bent feküdt egész nap nyomkodta a telefonját. Egyik nap el is borult az agyam nagyon kiosztottam. Meg is sértődött. Mondtam én már neki szépen, csúnyán de teljesen mindegy a vége mindig ugyanaz. Nem zavarja a kupi ruhák szétdobálva, mosatlan rohadhat az asztalon vagy bárhol, nics felmosva, szekrények letakarítva. Már azon gondolkoztam nem-e én akarok túl sokat, de nem én csak szeretem a rendet. Anyukám így nevelt, hogy pakoljak el magam után mindent, szobámat takarítsam... és akkor szokta kérdezni mi bajom van? Mert szétb**sz az ideg mikor arra jövök haza hogy minden szétvan nagy putri az egész ház. Ja igen ő soha nem dolgozott még én vagyok a kenyérkereső, ez nem zavar mert jól kijövünk így is anyagilag, de az hogy én szétdolgozom az agyam ő meg szart se csinál elég idegesítő. Mostmárbaba is van december óta, őt legalább ellátja, megcsinál mindent, de én is sokat segítek mivel tápszeres meg tudom etetni, tisztába rakom stb... kérdeztem is hogy ha nagyobb lesz és ehet rendes kaját azt én fogom megfőzni? Annyit mondott nem. Csak akkor van itthon főtt kaja ha én csinálok... amúgy szendvicset eszünk éjjel nappal... mit csináljak hogy jobb legyen a helyzet? Vagy mit nem? Segítség! :)

2016. febr. 5. 03:52
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
100%
Egyetértek az előttem szólókkal. Nagyon együtt tudok Veled érezni, mert az én párom is ezt csinálja. Én nő vagyok, de jelenleg én dolgozom (mindig van munkája pár hónapig,aztán pár hónapig megint nincs), és a háztartást is én viszem, mikor hazaérek a munkából. Mostanában néha segít, de csak azért, mert sokat veszekedtem vele, és ezt szeretné elkerülni:)(amikor én házisárkány leszek, olyankor még az ördög is felszisszen). Ettől függetlenül, hogy néha megcsinál dolgokat, még azt érzem, hogy lusta és sokkal többet megtehetne. A Te párod a leírtak alapján talán még rosszabb, ráadásul nálatok már Baba is van (akihez nagyon gratulálok, hidd el, ő lesz majd a te boldogságod). Szerintem sem fogtok sokáig együtt maradni, szerintem adj neki ultimátumot, de lélekben készülj fel a szétválásra.
2016. febr. 5. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:

A párodnak a szülei is ilyen rendetlenek? Lehet miattuk is alakult ez ki.


Most, hogy van a baba,lehet hogy nem tudná megcsinálni a takarítást,de legalább a babát ellátja,remélhetőleg rendesen foglalkozik is vele.


Társasága van?Nem hívott régebben barátokat,rokonokat magatokhoz?


Nem mentetek soha barátokhoz/ismerősökhöz,rokonokhoz,akiknél láthattta volna, hogy nagyobb a rend?

2016. febr. 5. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
73%

ööö buta voltál. ha egy albit (ami kisebb) nem tudott rendben tartani, akkor minek vettél vele házat? ahol milliószor több munka van.


szóval elvettél egy nőt, aki nem dolgozik, otthon szark mindenre, de ilyen már 2éve?! mi a kérdés?

ja és bevállaltatok egy szerencsétlen gyereket?????????????????????????????????

2016. febr. 5. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 A kérdező kommentje:
Azért annyira nem megy jól hogy takarítónőt fogadjak. Nem tudom miért ilyen az anyja megcsinál mindent otthon. Múltkor eljött itt is egy csomó mindent megcsinált, hazajöttem munkából ki volt takarítva mindenhol főtt kaja is volt, mosott meg minden. Mikor mondta hogy jönni fog szándèkosan nem csináltam semmit napokig hagy lássa csak hogy milyen mocsokban élünk ha én nem vagyok. Fel is jött a téma és mondta neki hogy "majd csak felébredsz egyszer" úgyhogy ő is látja a dolgot. Amúgy meg nem azért szerelmes az ember mert a másik takarít főz meg ilyenek hanem más dolgok miatt. (Csak hogy egy korábbi válaszolóra reagáljak). Ez csak akkor jött elő mikor összeköltöztünk, de én mindig reménykedtem hogy majd csak megváltozik, mert csak nem akar így élni állandóan. A remény hal meg utoljára... Azt is próbáltam hogy na akkor most én se csinálok semmit, de az a baj nem bírom ki mert utálom a mocskot és végül úgyis én végzem el az összes munkát. Nem tudom mi lesz egy darabig bírom még...
2016. febr. 5. 09:46
 15/30 anonim ***** válasza:
85%

Ez az elején el lett rontva, mert értelmes ember azért az albérletében sem él disznóólban. Aki ott disznó, az otthon is az lesz. Mondom ezt úgy, hogy én is kupis tudok lenni, de azért van egy határ...

Le kell vele ülni nyugodtan, higgadtan megbeszélni a dolgokat. Nem úgy, hogy hazajössz, elborul az agyad, aztán ordítasz. Mert van az a típusú ember, aki az ilyen jellegű "szétb. az ideg" ordítós, ideges, zsigerből jövő kritikákat azért engedi el a füle mellett, mert egyszerűen úgy érzi, hogy ilyen "bunkó" módon megfogalmazott kritikákat már csak azért sem vesz magára. Főleg ha alapvetően őt nem zavarja a téma. Ugye attól is függ, hogy nevelték, mennyire zavarja a kupleráj...

2016. febr. 5. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nem szoktam ordibálni. Sőt egy szót sem szólok, mert úgyis felesleges. Nekiállok megcsinálni amit kell, de akkor az ideget azt látja rajtam. Ja meg ba szólok valamit akkor úgyis az van hogy minek bántom meg miért baszogatom. Holott csak megkérem erre arra szépen. Hiába... még annyi hogy ő csak most lesz 21 én meg 29 vagyok.
2016. febr. 5. 10:19
 17/30 anonim ***** válasza:
100%

Abszolút értékelni való, hogy egy igényes, dolgos és még házias férfi vagy. A párod ezt szépen ki is használta és szépen el is kényelmesedett ebben. Hiszen megcsináltál mindent és még anyagilag is jól vagytok, hiszen jól keresel, eltartod. Beleült a jóba. A remény jó dolog, várni azt, hogy majd megváltozik, de sajnos ott hibáztál, hogy annak ellenére, hogy egy szikrányi jelét adta volna, hogy változni fog, összeköltöztetek saját házba, így folytatódott minden ott és úgy, ahol és ahogy volt. Csak kérdezem, hogy mit tud ez a nő, hogy még ennek ellenére is kellett neked? Ennyi év semmittevése után is?


Szomorú, hogy odáig jutott a dolog, hogy még ő sértődött meg, amikor jogosan le lett szidva.


Csoda, hogy a gyereket ellátja, de ne is haragudj meg, addig semmiképpen nem kellett volna babát vállalni, amíg ez az alapvető dolog nem változik. Most van baba, még szerencse, hogy ellátja, de úgy jön le a leírásod alapján, hogy túl nagy kedve a további dolgokhoz továbbra sincs. Valahogy olyan érzésem van, hogy ezt a babázás dolgot is meg fogja unni, aztán az is rád marad. Még a babavállalás előtt ultimátumot adtam volna neki, de ez én vagyok.


Ez így lélekölő, kapcsolatölő, vagy változik, vagy törvényszerűen megromlik a kapcsolatotok.


Mit csinálj, hogy jobb legyen a helyzet? Vagy mit nem? Semmiképp ne törődj ebbe bele. Semmiképp ne hagyd magad befolyásolni általa (fáradt a baba miatt, satöbbi), hiszen te már több éve utána és helyette is dolgozol, szóval ezzel ne takarózzon.


Mit csinálj? Ha a többszöri, figyelemfelkeltő és komoly beszélgetés nem használ, akkor én - ha te lennék - ultimátumot adnék a lánynak. A te szüleid biztosan megértenék a helyzetet.

2016. febr. 5. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 anonim ***** válasza:
100%

Hát érdekes a leányzó. Azért 21 évesen csak ennyi az igénye? Szomorú. És persze, hogy nem azért szereti az ember a másikat, mert főz-mos-takarít, azt viszont nem értem, hogy mit lehet szeretni akkor egy másik emberen, ha nem csinál semmit, ezáltal idegesít, nap mint nap bosszant vele, nem segít szép szó, sem szidás. Mit lehet szeretni egy olyan nőn, aki igénytelenül is tud élni és a barátja kedvéért sem változtat? Nyilván nem félt attól, hogy ott hagyod, ezért csinálta tovább. Most meg már van baba, úgyhogy igencsak hozzád van fűzve az élete.


Fiatalok vagytok, nem sok jövőt jósolok ennek a kapcsolatnak.

2016. febr. 5. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:
Én hogy nem tudtam találni egy ilyen papucsot? :-D
2016. febr. 5. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 anonim ***** válasza:
100%

őszintén te ennyire h.lye vaggy?

oké. összeköltöztetek. egy lusta disznó volt. oké. nem hagytad ott. HANEM

- vettél vele házat (vagyis te mert uyge dolgozni is lusta)

- bevállaltatok egy gyereket!


azért ad rá tiszta pelust? vagy tiszta kaka a gyerek egész nap?

2016. febr. 5. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!