Mennyire megvalósítható ez a fajta "együtt de mégis külön" együttélési forma? Benne lenne-e valaki?

Arra gondoltam, hogy ahol a felek együtt vannak, sokszor találkoznak, átjárnak egymás lakására/házába akár napokra, vagy hetekre is, de alapvetően külön élnek. Beszélnek minden nap, összejárnak beszélgetések, randik, szexualitás, szerelem minden "oké", csak nem laknak egy házban "most és mindörökké" - ami amúgy szerintem egy elhibázott és régen csupán a rossz lakáshelyzet miatt volt ez "muszáj", amúgy jobb lett volna így. Kivéve ha már van gyerek.

Gondoljatok bele mennyi előnye van:

- mindenki fizeti a saját számláit, nincs gazdasági különbségek miatti "vita" vagy "titkos lenézés" vagy akárcsak megkülönböztetés. Mert nem számít.

- Nem mennek egymás agyára. Nem kell 0-24ben elviselni a másikat (vagy a másiknak emezt). Minden találkozás tök jó emiatt, és nem válik "természetessé".

- Megmarad a szabadság és konformérzet.

- Mindenki megtarthatja saját helyén a saját ízlését. Pl a férfinek nem kell elviselni a nő "parktikusnak" kikiáltott szemetét, de egy ilyen nőnek sem kell elviselni a morbid humorú férfi "ízléses" dísztárgyait. (pici guillotine, viccből kirakott mosógép programtáblázat, kacatok serege, régi megszűnt márkajelzések meg ilyesmi)

- Ha szakítás van akkor csak elég egy-egy "viszlát!" nincs az hogy az én cuccaim, meg fight egy vázáért vagy akár a smucigabb fél lerabolja a másik cuccai, vagy merő gonoszságból a számára fontos értéktelen tárgyakat is.

- Ha nincs kevde a rokonsághoz akkor ő aznap nem jön mikor szültésnapra jön a rokon-sereg.

És még sok más előny! De mindenképp jó a szabadság és biztonság érzése ezzel, nem kell röghöz kötnie magát egyiknek se, vagy kötelezően akkor is elviselni a másikat, ha már a pici guillotine alá képzeli, mert épp tahó/hisztis a másik fél és már hiába próbál bármit akkor is csak köpi tovább a tüzet/bunkózik.

Ez kellene, hogy legyen a jövő kapcsolatrendszere. Praktikus, szabad, biztonságos!