Milyen párkapcsolati mintát láttatok a szüleitektől?

Engem a Nagyszüleim neveltek fel,szerencsémre!

Talán el is lettem kicsit kényeztetve... :D

Ők egyszerű, de nagyon jó emberek, szinte semmi rosszat nem tudok róluk mondani.

Közel 60 évet leéltek egymás mellett.

Amit belém vertek: az egyenesség(persze csak aki megérdemli),a nők tisztelete, a másik ember tisztelete,a normális emberi értékek azt hiszem.(nem nagyképűség!)

Nem vagyok galamblelkű,de még csak becsületesnek sem mondanám magam ettől függetlenül.

Nagyon hamar elváltak, de jól tették (olyanok, mint tűz és víz) és "jól csinálták", azaz nem várták meg, amíg teljesen elmérgesül a viszony, a válás ellenére is harmonikus gyerekkorom volt, mindkettejükkel jó a viszonyom, és most, úgy 30 évvel a válás után is jóban vannak - rendszeresen tartják a kapcsolatot, együtt üljük meg az összes családi ünnepet stb. (nem lettek új kapcsolataik, bár megvolt az esélyük rá mindkettejüknek)

Talán fura, hogy a válásuk ellenére az első, ami eszembe jut a "felnevelésemről" az az, hogy "első a család", pedig így van.

Ami leginkább visszaköszön nálam: nem maradnék meg egy rossz kapcsolatban, és egyáltalán nem tudom megérteni azt a viszonylag sok embert körülöttem, akik "csak" a gyerek miatt maradnak meg a párjuk mellett, sokszor kifejezetten rossz házasságokban.

Szörnyű a házasságuk, szinte csak negatív példát mutattak. Azért vannak együtt, mert lusták lépni. Ennek olyan eredménye volt, hogy például én már 14 évesen leléptem, mert nem bírtam elviselni azt a légkört.

Viszont esetemben nem is áll az első állításod, miszerint mindenki a szülei mintáját viszi tovább. A nagy többség persze igen. De nálam például annyira elrettentő példát mutattak, hogy kora tinikoromtól kezdve figyeltem a környezetemben lévő párokat, főleg az idősebb házaspárokat. Mert tudtam, hogy jó szülői mintát nem sokat hoztam magammal... volt egy barátom, rengeteget voltam náluk, az ő szüleit különösen figyeltem, mert nagyon jó volt a házasságuk, és sok mindent át is vettem tőlük.

Amit látok: a szabadidejüket a szüleim aktívabban töltik, én nem annyira.

A pénzt be tudják osztani ők is, én is. Annyi, hogy én tudatosabb vagyok, főleg anyukámnál, aki kiakadt azon, hogy életbiztosításba szórom a pénzt, mert "minden biztosító csaló".

Gyerekünk még nincs, de ami eddig biztos, azt nem úgy csinálom majd, mint ők. Anyukám otthon ült velünk főállású anyaként. Én még gyedre sem akarok menni, hanem megegyeztünk, hogy a párom marad itthon, én pedig megpróbálok karriert építeni.

A házimunkát szintén nem úgy intézzük, mint ők, bár ennek praktikus oka is van: mivel anyukám otthon volt, nyilván mindent ő csinált. Mi mindketten dolgozunk, eszem ágában sincs mindent bevállalni.

Együttérzés és segítség tekintetében alapvetően jót mondhatok róluk, már ami a harmadik fél felé mutatottat illeti. Ezt át is vettem. Egymás között viszont náluk a szikráját sem lehet felfedezni, ez azért nálunk nem így van.

Tolerancia tekintetében messze túlszárnyalom őket. Ennek persze az is az oka, hogy őket és az ő acsarkodásukat kellett már kicsi koromtól tolerálnom.

Kedves beszédben szintén. Az ő fejükben valami olyasmi él, hogy aki kedves, az mézesmázaskodik csak, hogy majd jól hátba szúrjon. Én viszont nem bírom elviselni, ha valaki csúnyán beszél. Ez alatt nem trágárságot értek, hanem bántó hangnemet. Függetlenül attól, hogy igaza van-e az illetőnek. Így én igyekszem mindenkivel kedves lenni, ha lehet.

Érzelmi zsarolás és rokonai nem voltak a palettán, de nem is baj. Egyáltalán nem tolerálom és nem is alkalmazom őket.

Igazából egyszerűen tökéletes lettem :D

Ha a szüleim párkapcsolati mintáját venném alapul, akkor vagy elköltöznék egy lakatlan szigetre, vagy cölibátust fogadnék, és belépnék a trappista szerzetesek közé...

Egyelőre úgy gondolom, hogy az eddigi kapcsolataim sokkal jobban alakultak, bár most éppen egyedül vagyok, szóval lehet, hogy ez csak önáltatás :)

Borzalmas mintát láttam.

Teljesen kimaradt, hogy a férfi kezdeményez, udvarol a nőnek. Nagyon későn, 17 évesen olvastam róla illetve láttam barátnőknél, hogy ez így megy. ;DD

L20

4-es vagyok, így nekem elég nehéz a felsoroltakról írni...

Szabadidő eltöltése: Egyikük inkább otthonülő volt, a másik mindig mászkált volna (igazából sokszor el is ment, mert ha a másik nem akar, hát nem akar, nem voltak összenőve - én sem voltam egyik párommal sem soha. Ebből nem igazán volt gond, persze hosszú távon nem jó, ha az egyik mindig magára marad)

Problémakezelés: na, ez gond volt - ha baj van, az egyik ordít 5 percet, aztán lehiggad, és békül, a másik viszont magába zárkózik és napokig szavát sem lehet venni, szinte azt sem, mi a baj, de akár évekig megmarad benne a tüske. (Én az "ordítós, de békülős" típus vagyok, halálom a jeges hallgatás)

Pénz: Családban nemigen beszéltünk soha pénzről. Nagyjából egyformán kerestek, mindenre volt, amire kellett, de sokszor az is előfordult, hogy lett volna rá pénz, de úgy ítélték meg, az adott dolog nem ér annyit, ezért inkább félretettek. Az egyik kifejezetten spórolós, a másik inkább megenged magának egy kis "luxust", de ezen sem vitáztak soha.

Foglalkozás velem: mindkét részről pipa, bár apám munkája kiszámíthatatlan volt, így előfordult, hogy fontos pillanatokban nem tudott ott lenni.

Idős szülők: mindketten példamutatóan, erőn felül gondozták a szüleiket (engem is erre neveltek)

Házimunka: ezt apám anyámra hagyta:))

Együttérzés, segítség: ez egy részről megvolt, a másik részről részben - szerintem van együttérzés, csak nehezen mutatja ki, és végülis, ha tényleg kell, akkor lehet rá számítani, de az apró dolgokat "oldd meg".

A másik rossz tulajdonságainak kezelését távolságtartással oldották meg.

Soha nem voltak "bunkók" egymással.

Érzelmi zsarolás: ebben az egyikük elég nagy volt, de az évtizedek alatt "sokat javult":))

Az egyik örökmozgó, a másik meg szíve szerint ki sem bújna a csigaházból (de tudja, hogy ez nem jó, így időről időre "kényszeríti" magát, hogy megtegye, és olykor bevallja, hogy jól is érezte magát:))

Belőlem van mindkettejükből, úgy 70% a pörgős, szókimondó, kis anyagi luxust megengedő, házias, nyitott valaki, 30% az otthonülő, inkább nem szóló, de nem felejtő, spórolós, a feladatokat eltoló valaki.

az én szüleim eléggé "érdekesek" voltak.

édesapám skizo volt, kétszer elektrosokkolták.

anyám ötször kapott idegösszeroppanást, egyfolytában nyugtatókon él.

már gyerekként elkezdtem kukázni az ételt, időben úgy általános iskola környékén...

otthon ordítás, iskolában verés, ez váltakozott minden nap.

19 évesen sikerült végleg elköltöznöm otthonról.

most egy házasságon túl vagyok(meghalt a férjem azóta)

és van egy lányom, aki eléggé nehéz eset, de elvagyunk.

működő párkapcsolatom van idestova 6 és fél éve.

nem sokat ordítok, általában a gyerek húzza ki a gyufát nálam, de akkor nagyon.

...rájöttem hogy a családunkban nekünk nincsenek érzéseink.(nekem és a felmenőimnek apámnak, nagyanyámnak, nagyapámnak stb.)

a lányom is hasonló, bár nem tudtom ő hogy fog alakulni, mert ő másképp nőtt fel.

nálunk több generációra visszavezethető a gyilkosság, akár családon belül is.

nekem normális életem van, 13 éve egy munkahelyen dolgozom, megbecsült pozícióban.

a párommal harmóniában élünk, nem mondom hogy néha nem volt nehéz, de megoldjuk a dolgokat.

35/L