Van itt olyan, aki megbánta a gyermekvállalást? Leírná ennek a történetét?

Jelen! Nem a gyerekem bántam meg, hanem azt, akivel vállaltam. Borzalmas. Miután megszületett a gyerekem, hozzám sem nyúlt. Nem voltam elhízva, sőt. Kishíján anorexiás lettem, mert:

mindent csak én csináltam, még enni sem volt időm

takarítás minden az én dolgom volt ( egy 3 szintes házról beszélünk)

egyedül hagyva voltam egy 2 v 3 emberes babára, aki amúgy baromi szenzoros volt

egy kávét nem tudtam ülve meginni

akkor borultam ki igazán, amikor újra dolgoztam és bölcsödés lett a gyerekem: csináljak villás reggelit, mert neki fáj a gyomra ( mármint a gyerekem apjának) mondom ok, és átpelenkázod? Azt mondta, keljek fel hamarabb, hogy átpelenkázzam a gyereket, utána csináljak reggelit.

Ezt kb fél évig bírtam. Egyik délután (akkor még kocsim sem volt), munka után nem hazamentem, hanem felültem egy vonatra és mentem. Én sem tudtam hová. Telefont kikapcsoltam. Akkor döntöttem el, hogy bárhol jobb, mint ott. Azóta eltelt 7 év, különmentünk akkor.

Most már kocsim, a gyerekem is nagyobb. Mással vagyok már, munkába sem úgy esek be, mint akit agyonvertek.

Nekem nem csak azzal volt bajom, hogy nulla énidőm volt, hanem közösen sem mentünk sehova.. volt olyan, hogy a 1,5 éves gyerek ordított hátul , le volt foglalva a szállás és visszafordultunk, mert ő így nem vezet. Én meg akkor még nem mertem, de megoldottam volna, ha minden kötél szakad a vezetést.

Én azóta is haragszom ezekért a gyerekem apjára, mert csalódtam benne.

Szóval igen, így megbántam a gyerekvállalást.