Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Nem szeretne velem összeköltöz...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem szeretne velem összeköltözni mert nem áll készen?

Figyelt kérdés

A barátommal 2 éve vagyunk együtt. Én 20éves korom óta önálló vagyok és egyedül élek,dolgozom. Ő otthon van a szüleinél. 25 évesek vagyunk,gondoltam felvetem,hogy lakjunk együtt. Aztmondta nem áll készen. Júniusban lejár a lakásbérleti szerződésem,és kérdeztem,hogy hosszabbítsam meg,vagy költözzünk másik lakásba,erre ő azt felelte ,hogy költözzek hozzájuk.

Két héttel ezelőtt összevesztünk mert annyira zavar,hogy nem akar elszakadni otthonról,majd azzal ébresztett másnap,hogy rendben,akkor lakjunk együtt. Azóta ezt mégegyszer ki sem mondta,csak azt sorolja,hogy költözzek hozzájuk a szobàjába,tudunk majd spórolni és házat venni. Én ezt nem bírom tovább. Nagyon rendesek a szülei,de nem költöznék hozzàjuk. Folyton felhozom a témát ami már magamnak is unalmas, de egyszerűen nem jutunk dűlőre. Ráadásul nagyon elkényeztetett és mindig jó anyagi helyzetben voltak. Ezmiatt szakítsak vele?



2024. ápr. 12. 14:58
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:
Nem a lakás miatt szeretnék költözni,már előbb is beszéltem neki róla,hogy esetleg össze költözhetnénk,vagy többet jöhetne hozzám mert kb 20km választ el minket egymástól. Aztán egyik héten aztmondta oké ő most bepakolja a cuccait és itt lesz egész héten …csak kétszer jött el. Én nem szeretném erőltetni de néha annyira zavaró,hogy otthon van elmegy munkára és csak játszik,minden a feneke alá van rakva.Hogyan tervezzek így vele? Annyit veszekszünk ez a költözés téma miatt,hogy már nem bírom. Aztmondta szeretné ha gyüjtenénk pénzt házra és velem akar lenni. Nemtudom mi jár a fejében,úgy érzem nem őszinte és ő sem tudja mit akar. Felemészt az egész dolog és az,hogy mindig mást mond.
2024. ápr. 12. 22:15
 12/21 anonim ***** válasza:
86%

Ez a pasi nem akar elköltözni. Gyerekszerepben van otthon és ezt élvezi is. Te felelősséget akarsz sózni a nyakába, amit nyilván nem akar. De elveszíteni sem akar, mert tudja, hogy nem fog egykönnyen másik nőt találni, aki hajlandó ezt az életvitelt tolerálni neki (btw neked sem kéne).

Amúgy totál nem értem mit nyűglődsz ezzel a taggal, a napnál is világosabb, hogy a kényelme fontosabb neki, mint te. Különben is fura, hogy ennyi idősen 2 év járogatás után még csak most merült fel, hogy talán ideje lenne összebútorozni, de az még furább, hogy csak benned.

2024. ápr. 12. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
100%

Nem akarja.

Ami nem megy, ne erőltessük.

2024. ápr. 17. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
73%

Tényleg más nő nem nézné el neki hogy gyakorlatilag ő egy gyerek.

Azért ígérgeti mert tudja hogy más kiröhögné.

2024. ápr. 17. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:
Sajnos nem tudjuk megbeszélni egyszerűen,nem tudom mit gondoljak,mert mindig csak össze vissza beszél,mindig mást mond. Nemtudom,hogyan tegyek pontot a téma végére. Annyi biztos,hogy nem hajlandó elhagyni a munkahelyét és a kisvárost ahol lakik semmiképp.
2024. ápr. 18. 12:25
 16/21 anonim ***** válasza:
Te vele, csak kettesben szeretnél lakni, ő pedig nem. Szerintem el kell engednetek egymást.
2024. ápr. 18. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
Mi történt?
2024. ápr. 26. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:

Nekem is ezt csinálta az exem, mindig mást hazudott.

Egyszer azt h lehetne házasság, utána azt hogy van egy háza csak most hozza rendbe, legutóbb azt hogy sajnos nagyon sok a hitele így nem tudunk összeköltözni addig (8 év még), és marad addig a szülőkkel.

2024. ápr. 26. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
Mi lett veletek azóta, kérdező?
júl. 28. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 A kérdező kommentje:
Megcsalt.
aug. 20. 17:22
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!