Túl nagy áldozat?

26 éves nő vagyok, a párom 27. Fél éve vagyunk együtt. Volt már nagyon komoly, több éves párkapcsolatom, de rövidebb életűek is. Az viszont biztos, hogy eddig ő az, akivel a leginkább el tudom képzelni az életem, soha, senkivel nem volt még ekkora az összhang, ennyire önmagam és nyugodt sem voltam még egy fiú mellett sem. Szóval iszonyú szerencsésnek érzem magam vele. Viszont én nagyon messze vagyok az otthonomtól, 15 óra egy út, ha meg szeretném látogatni a családomat és a barátaimat. Ez nekem kegyetlenül nehéz. Itt is és otthon is van jövőképem, lehetőségeim, mindkét helyen tudok haladni a céljaim felé, itt is vannak barátaim. A páromról egyszerűen nem akarok a honvágy miatt lemondani. Viszont azon sokat gondolkodom, hogy ha majd a szerelem és a lángolás kezd alábbhagyni és túl leszünk a rózsaszín felhős időszakon, akkor mi fog történni. Hogy fogom megélni a honvágyat és az otthonomról való lemondást. Mi lesz, ha hibáztatni fogom magamat vagy őt? Mi lesz, ha emiatt nem leszek majd boldog? Mi lesz, ha ez a téma eltávolít majd minket és esetleg szétmegyünk miatta? Ti hogy látjátok? Van valaki hasonló helyzetben? Hogy élitek meg? Mi segít nektek? Egyáltalán őrültség a szerelem miatt fizikailag eltávolodni a családomtól és a barátaimtól?