Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most az a baj, hogy túl jól sikerült a vacsora?
Tegnap volt a két éves évfordulónk, és egy vacsorával leptem a meg a barátnőm. Sokat dolgoztam vele (és megtöbbet pocsékoltam), végül én is meglepődtem, és büszke voltam magamra, mert egyébként nem szoktam főzni.
Azt hittem, hogy ez egy sikersztori lesz, végül egy kellemetlen veszekedés jött ki belőle. Azon kezdett el problémázni, hogy eddig azt hitte, hogy nem tudok főzni, de most kiderült, hogy simán csak lusta vagyok, és elsumákoltam. Eddig soha nem volt vita tárgya a házimunka, nem említette, hogy terhére lenne a főzés. Meg mivel volt jobb a régi rólam alkotott képe, miszerint azért nem főzök, mert nem tudok? Miért rosszabb, ha azért nem főzök, mert nem szeretek?
"De válaszolj rá, hogy főz neked valaki, ízlik, hogyan lenne helyes ezt véleményed szerint lereagálni?"
Megköszönni. Nem tudom, mire játszod az eszed, mikor te keverted bele, hogy AZÉRT, dicsérje, hogy a pozitív feedbackkel idomítsa.
Nőként mondom, hogy rhadtul igaza van, csak eddig főzött, mert "a nő dolga a főzés", te meg álltál kétéven át mint húgy a járdán, mondván, "jaj, nem szeretsz főzni".
Én is kiakadnék, hogyha a barátom TUDNA főzni, de holmi önkéntes hiszti okán simán elnézné, hogy minden nap én főzök.
Nem értek egyet azzal, hogy olvassuk a receptet és abból már tudunk főzni. Ez nem ilyen egyszerű! Egyrészről akkor-sem lesz hozzá mindenkinek affinitása és kézügyessége. Ezért nem is gondolnám, hogy bántani kéne a kérdezőt! Eddig nem adódott és nem kérte tőle senki, nincs igaza az asszonynak! Én biztosan hozzávágtam volna a kaját. Meg kellett volna dícsérni, hogy a kedve miatt magától nekiállt. Egyes kommentelőkről sem értem, hogy mit gondolnak vagy hogyan állnak a párjukhoz.
Másrészről sima másolás adagolási és fűszerezési változtatás megtanulása nélkül nem főzőtudás! Ott kezdődik, de attól még nem fog rögtön tudni főzni! Ehhez segítség is kell.
Az én esetem például az volt, hogy anyum korlátozott be és tartott hülyének. Én pedig hagytam magamat. Vele lakva maradtam és szerinte rossz kézügyesség miatt nem is kéne főznöm. Majd 2 évvel ezelőtt lerobbant, rákényszerültem, megtanultam egyedül és szeretek főzni. Bár nálam is akkor ment k.b. varázsütésre, de kellett csiszolódni és kellett fogékonyság. Én is meglepődtem, mert gépíráson kívül semmihez sincs kézügyességem. Kiderült, hogy ehhez mégis van. Plusz ahogyan már mondtam, kell saját fantázia is ételkészítéshez. Ha valakiben ez nincs meg, az nem tudása a főzésnek. Csak másolás és nem lesz benne a szívének ereje.
35/F
"Nem a kérdező a lány az megvan?"
Megvan. Nem tudom, miből hiszed, hogy azt hiszem.
"többre megy a pozitív visszacsatolással az aki egyébként pozitív változásra vágyik"
Leírtad a kondicionálás definícióját. És nem értem, miért kevered ide azt, hogy az ember megköszöni a kedvességet. Mert ez alap. De nem azzal a hátsó szándékkal köszöni meg, hogy "akkor ehhez szépen lassan szokj hozzá".
#37. Oké és miért alap? Attól még hogy nem gondolsz semmi hátsó szándékot egy gesztus mögé, még mindig áll, hogy pozitív hozzáállásra a másik nagyobb eséllyel válaszol pozitívan. Ez a jelenkori népsűrűség mellett azért szükséges szerintem. Jó esetben ezt a "kondícionálást" a szülő elvégzi, ha nem így volt, akkor meg mindaddig nehéz élete lesz az embernek míg elvégzi a társadalom.
Gondolj már bele lenne-e a mai értelembe vett civilizáció, ha mindenkinek mindenre az lenne az adekvát válasza, hogy "elmész te a qrva anyádba vagy megöllek te gci". 🙄
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!