Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem korai ez fél év után?
Nagyon korai, majd ha házasok vagytok, legalább 5 év után.
Fél év egy nagy semmi
Háááát necces több okból is.
Kockázat:
- nem tudom, hogy mit TUDSZ valójában róla. Bocs, de láttad már a személyijét, lakcímkártyáját?! Simán lehet, hogy csaló. Van olyan, aki ilyesmiket játszik.
Tehát ha bele is mész, akkor is ügyvéd előtt szerződés, ebben az esetben van csak garanciád arra, hogy visszakapd a pénzed. - Itt is csak akkor, ha jól megírt szerződés van. Ha ezen felháborodik, ellenkezik, akkor én kifarolnék egyből.
- Nem tudjuk, hogy milyen volt az eddigi kapcsolat - együttélés volt, vagy csak összejárogattatok. Azért úgy közös házat venni, építeni, hogy nem éltetek együtt, csak hol itt, hol ott voltatok, nagyon necces. Lehet, hogy néha egy kis romantikázás, vagy ez meg az jó együtt, de a komoly hétköznapok, az együttélés már nem.
- a közös ház kb. már olyan mint a házasság - fél év után ez lehet egy kicsit riasztó, legalábbis figyelmeztető. Az "amúgy jól megvagyunk" egy dolog, de mi van, ha ez csak a felszín.
Vannak itt halvány figyelmeztetőjelek, amik még nem egyértelműek, nagyon ébernek kell lenni a jövőben, mert lehet, hogy éppen egy elnyomó kapcsolat van születőben.
Nem feltétlenül. Mert aztán mehet a pereskedés, stb, ha nem jól alakulnak a dolgok.
Na meg aztán remélem, hogy nem arról szól a játék, hogy akkor vegyetek fel hitelt is, aztán házasodjatok is össze, meg csok 10 gyerekkel...
😳😳😳😳
Mindig meglepődök itt gyakorin, hogy milyen emberek vannak.
Hogy ne lenne korai? Még nem is ismered egészen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!