Van a párotoknak olyan idegesítő tulajdonsága amit nem akartok szóvá tenni és megpróbáljátok elfogadni?

- cigizik

- libsi

- nem csípi a hüllőket, sem a fegyvereket

Most épp nincs párkapcsolatom, de az előző kapcsolatomban ezek voltak, amik idegesítettek picit / nem értettem, de nem voltak olyan horderejűek, hogy emiatt panaszkodtam volna, ill. elfogadtam:

- hogy nem élte meg az érzelmeit, a jót és a rosszat is, ami tetszik meg ami nem, kicsit rezignáltan / enerváltan fogadta... nem tudott igazán lelkesedni, örülni dolgoknak pl., hanem csak annyi volt, hogy fahangon kimondta, max. icipici mosoly mellett, hogy "ez nagyon finom", "ez egy jó film volt", "ennek örülök".

- ált. kicsit stílustalan, nagypapis öltözködés

- amikor unatkozott, csak odajött, és mondta, hogy "na mesélj", bármiféle témafeldobás nélkül

Amiket nem mondok el neki es zavar:

Tul helyes, mindenhol feltűnő.

Visszaél azzal, hogy profi bunyós(utálom amikor azon röhög meg neki az siker, kit hogyan vert meg, vagy ilyesmik)

Irigylem néha hogy mindenki imádja, mindneki hajbókol neki bárhol vagyunk, én meg 2 ismerősömmel se találkozom aki örömmel meg nyakamba ugorva köszönne nekem

Nem tetszik amikor nelkulem is poenkodik röhög másokkal, jár mindenhova tokmindegy vele vagyok e vagy nem, mint akinek nem is hiányzom(de ez jo is benne hogy nem egy búval b.tt ember)

Utálok utána wc t takaritani, meg irtozom valamiert az ülőkén a bacijaitol

Nem tetszik hogy nem haladok vele(1 dolgot se csinál meg a lakásban mert fellabbal mamahoteles)

Ugy érzem a kocsija nőknek vetítős kocsi hiába mondja hogy nem. Folyamat az az érzésem van mintha a masik nemnél qkarna folyamat bevágódni annak ellenére hogy monogám.

Olyan mintha azért lenne csak hű hogy ez a hír menjen róla es nem miattam

Szoval állandoan csak kevesebbnek látom magam tőle kb.

Valamikor naaaagyon naaaaagyon... lassan... beszél....

Elfogadtam, hogy ilyen, bár idegesít még néha.

Széthagyja a kávés csészéket, már nem szólok érte, örökre ilyen marad.

Biztos van még pár, most ennyi jut eszembe