Hogyan tudnám szépen, a megsértése nélkül, és hatásosan leállítani a párom fecsegését, monológrohamait?

Mielőtt nekem esnétek: Hogy értsd, én nagyon szeretem a páromat es erdekel is mindig a mondanivalója, véleménye. De sokszor epp a mondanivaló hiányzik ezekből. A fecsegés az nem gúny szó, a fecsegés szó szerint értendő, azt jelenti, nem fontos dolgok beszélese. Sokat beszélgetünk a szó valódi értelmében.

Az a borzasztó, hogy a fontos munkámban a fontos tevékenységeimben is megszakít a fecsegésrohamaival, és ezt kiköveteli erzelmi zsarolással.

Szóltam már szépen neki emiatt, hát amit kaptam érte, azt nem kívánom senkinek. En nem is szeretem, örüljek hogy ő elmond nekem mindent!

Minden: képzeld kutyagumiba léptem, a főnököm csúnyán nézett rám, nem tud kiszedni egy cafatot a fogai közül, ilyenek miatt felhív. Naponta ÁTLAG ötször.

Itthon pl. dolgoztam egy fordításon, épp szabadnapja volt, egész nap be nem állt a szája, minden gondolatát hangosan kimondta, aztán bömböltette a zenét, kértem halkítsa le, szemforgatás, sértődés.

Most olvastam valamit elmélyülten, mellém ült és elkezdett egy facen látott X képviselőről beszélni (nem is politizálunk) és elmesélte mit tudott meg róla, hogy az miért utálja Y-t... Es direkt fel sem néztem, de ő csak mondta... Amikor mégis felnéztem úgy néztem rá, hogy összevesztünk.

"Te nem is szeretsz!" - "Te nem szeretsz, mert erőszakos vagy." Ne ez a konfliktus lényege.

Elhalmozom figyelemmel. Sokat beszélgetünk, a szó szoros értelmében: beszélgetünk, VALAMIRŐL. De én, ha ő olvas, vagy filmet néz, eszembe nem jutna egyszercsak odaállni es elkezdeni dumálni, mert NEKEM eszembe jutott valami. Majd ha ő ráér es fontos, elmondom neki. Nekem olyan ez a fecsegés mintha valaki a kilomizott dolgait öntené rám egy vederből. Szerintem abszolút tiszteletlen. Tényleg én vagyok a rossz, hogy nem vagyok kíváncsi MINDEN egyes agyi történésére?!

Hogy vegyem rá, hogy ne használjon engem valami szellemi inkontinencia betétnek?