Mennyire lenne normális, ha mindketten külön vásárolnánk magunknak kaját és magunknak főznénk?

Azaz erőteljesen külön kasszán akartok lenni, kvázi elhatárolódni a másik életvitelétől, egyes szokásaitól, az életközösség egy fontos elemétől. Tippeld meg hogy ez mennyire életképes egy hosszútávú, érzelmi alapú kapcsolatban. Nem a közös pontot keresed, hanem a különbözőségeket, már most veszekedtek a zsozsón ki mennyit költ magára.

Ha csak arról van szó, hogy nagy flamós és több kaja kellene akkor együtt vegyetek több hamit és esetleg több lét dobjon bele - vagy a közös kiadásokhoz jobban járuljon hozzá.

De miért baj a külön kassza? Miért kell ennyire görcsösen a közös pénzecskéről szólnia egy érzelmi kapcsolatnak?

Aki nem ostoba, annak ez simán életképes.

Régen a hugomnak volt egy testépítő barátja, fiatalok voltak, 20 körül, kb 1 évig jártak. 190 fölötti, 100-120 kiló körüli volt a srác (különbözött a versenysúlya a normáltól). Minden hétvégét nálunk töltöttek, odahozta a fiút. Én akkor már nem laktam itthon, ezeket elmondásból tudom, nem láttam. Kb 2 óránként kellett etetni és nem is akármikkel, szóval nem az a helyzet volt hogy +1 fő reggelizik, eszik a levesből meg a főételből ebédkor, kap az anyám sütijéből, eszik néhány szendvicset este. Óránként-kétóránként oldalgott elő a tesóm a szobából hogy x éhes. Tejturmix alaphangon 1 liter tej + nem tudom hány banán meg ilyesmik. Soha semmit nem hozott az ott töltendő hétvégékre. Az anyám hamar belázadt aminek az lett a vége hogy a tesóm vásárolt néhány dolgot, de neki még mindig nem esett le, abból se hogy mondta neki a hugom hogy vásárolNUNK kéne nekünk is a hétvégére. Gondolom úgy volt vele hogy ő a vendég. Komolyan mondom hogy azt is elfogadta volna hogy ha még a porait is megveszik és tartanak belőle otthon hogy kínálhassák a kedves vendéget azzal is. Ha ez a dolog eljutott volna együttélésig, komoly problémák lettek volna. Vélhetően a közös kassza és a mindent felezés leglelkesebb híve lett volna, nagyon jól járt volna vele.

A kérdésben szereplő problémára a megoldás szerintem az hogy csak az alapélelmiszereket venném közösen, de lehet nem felesben hanem 2/3 arányban, ezt az anyagi helyzetemtől tenném függővé hogy megengedhetem-e gond nélkül magamnak hogy nagylelkű legyek és felezzek, a nasijait meg a lónyálait meg vegye meg magának.

Nem akarok rosszindulatú lenni, csak szólok, ha ennyire nem tűnik fel neki, hogy mennyire egyenőtlen a teherviselés kaja fronton, akkor az sem fog működni, amit elképzeltél, idézlek:

Nyilván ehetne az én kajámból is, ha szeretne, csak így sokkal egyszerűbb lenne tervezni is (pl nem fogyna el a második zacskó tészta is, amikor én abból másnap akartam enni)" Ha ennyire szarik bele, simán megenné a te kajádat is, ha elfogy az övé és gyakorta járnál úgy, hogy hiányzik az alapanyag, vagy nincs meg az a kajamaradékod, amit aznak vacsira akarsz enni.

Az a jó, amit javasoltak többen, az alapokat megvenni közösen, de nem felesben és az extrákat mindenki magának. Ha azt szeretné neki is te főzz, ugyanazt egyétek, akkor meg büdzsét készíteni és kiszámolni az arányokat kábé, mert kiesz a vagyonodból. A nasijait meg tényleg vegye meg magának, szörpöstől egyetemben.

Végülis ez egy jó fokmérője a kapcsolatnak is, egy probléma amit meg kell oldani, ha működik a kommunikáció és a józan belátás akkor nem lesz gond, ha megsértődik, értetlenkedik, vagy nekiáll garasoskodóan fillérezni, akkor pedig tudod, hogy nem ő a megfelelő partner a tartós együttéléshez.

Mindent meg kell tudni beszélni és oldani, amikor egy pár együtt él, kompromisszumot kötni és belátni, felismerni, orvosolni a problémákat mindig közös felelősség, ha nem partner benne, másban sem lesz az.