Müködhet egy kapcsolat ahol a nő dupla annyit keres mint a ferfi?

"Itt a kerdes az,hogy a ferfi mennyire erzi magat ferfinek egy ilyen kapcsolatban..leginkabb ferfiak velemenye erdekelne"

Ha nem tudja magát eltartani, normális ember a párjától függetlenül szarul érzi magát... Fölötte már inkább hiúsági kérdés ez, mint praktikus.

Nőként engem nagyon zavarna,ha a pasim sokkal többet keresne.

De biztos vannak olyan nők/férfiak akiket nem zavar ez.

Ha a csaj rendes, szeret engem, intelligens, csinos, jó a szex, pont nem érdekelne. Több exem is keresett már többet, mint én, nem ezt néztem bennük és nem is emiatt értek véget.

Két normális embernél szerintem ezen nem múlik semmi.

Igazából nem èrtem, miért jelentene ez problémát.

Én is többet keresek, mint a ferjem, mert olyan területen dolgozok, de ez nem úgy működik, hogy én keresek mondjuk 270 ezret, ő meg 180-at, hanem úgy, hogy közösen keresünk 450-et.

Szerintem olyan pároknál, akik közöse képzelik el az életüket, nics külön kassza.

#17

Van közöttünk egy alapvető mentalitásbeli különbség. A civilizációt te valami mondvacsinált, szükségtelen, mesterségesen ránk erőltetett kreálmánynak állítod be, szerintem meg (többek között) éppen azért emelkedhetünk az állatvilág fölé, mert nem adjuk át magunkat teljes mértékben a legprimitívebb ösztöneinknek, tudunk mérlegelni, kérdéseket feltenni, értékítéleteket hozni. Ha következetes vagy, az egészségügy intézményét is megveted, hiszen nem hagyja érvényre jutni a természetes szelekciót, ami évmilliókon keresztül olyan kiválóan működött, csak éppen a humánum hiányzott belőle.

Akkor pontosítsunk: az ősemberek idejében a tudomány általam ismert állása szerint ez úgy működött, hogy anya bogyót szedett, apa megpróbált vadat ejteni, néha még sikerült is neki, de amikor nem, a család elfogyasztotta anya gyümölcseit. Apa nem dobta ki a p!tsába mindazt, amit anya összegyűjtött, csak azért, hogy ő gyűjthessen helyette valami mást, gondolván, hogy Ő, kizárólag Ő a felelős mindenki életben maradásáért, nem bírná el az önbecsülése, ha az asszony is aktívan tenne e cél eléréséért. Együtt igyekeztek fenntartani a családot. Amivel érvelni próbálsz, az nem az igazadat támasztja alá. (Persze továbbra sem gondolom, hogy a legmélyebben beivódott minta lenne minden esetben a leghelyesebb, legideálisabb is.)

Az én brutálisan negatív nyilatkozatom a hozzád hasonló férfiakról annyi volt, hogy nem ezen kellene múlnia az önértékeléseteknek. Bocsáss meg, ha ezzel beléd gázoltam. Arra a nőre tekintek szánakozva, akinek az életben maradása egyedül a férjén áll vagy bukik, mert még ha nem is válik el tőle, bármikor munkára alkalmatlanná válhat vagy meghalhat a párja, és nulla végzettséggel, nulla munkatapasztalattal a kutya sem fogja alkalmazni, pláne nem elégségesen fizető pozícióban. Jogod van úgy élni az életedet, ahogyan te akarod, azzal az emberrel, akivel te akarod, nekem meg ahhoz van jogom, hogy erről formáljak egy véleményt; akkor is, ha a szólásszabadságot "civilizációs kitalációnak" tartod.

Volt ilyen kapcsolatom és nem működött. Bennem eleinte fel sem merült ez a kérdés, még nagyon a kapcsolatunk elején voltunk és én még kevesebbet kerestem az akkori páromnál. Őt már szinte a kezdetektől zavarta, hogy a végzettségem miatt valószínű 1-2 év és bőven a fizetése dupláját fogom keresni. Annyira belepörgette magát, hogy végül lelépett mondván: nem érzi magát elégnek mellettem. Megjegyzem sosem éreztettem vele ilyesmit, de így utólag már azt mondom ez volt a jó döntés.

Ha mindkét fél rendben van ezzel, akkor rendben. Ha egyikben is csak kicsit is megfogalmazódik, hogy ez nem oké, akkor nem fog működni. Utólag úgy érzem az a kapcsolat részemről sem működött volna, hiszen nőként nem én szeretnék lenni a családfenntartó. Szeretném megélni azt az időt, amit a gyerekekkel tölthetek itthon és nem azon aggódni már a fél év csed után, hogy miből fogunk élni, ha csak a gyed jön. Vagy ne adj isten apukát gyed-re küldeni. Ez is egy megoldás persze, de nem nekem.

Én nem szeretnék háztartásbeli lenni. Nem szeretném ha csak a férjem lábán állnánk. Jobb ha egy család mindig két lábon áll.