Nők, ti belemennétek, hogy a párotok költözzön hozzátok?

Én férfiként cikinek érezném. Jó szót használtál: "befogadnátok"? Mint egy kóbor kutyust. Kb. ez is a lényege az egésznek. Csak kérdezem, ilyenkor ugye a "férfi" pár fokkal alacsonyabb szinten áll a kapcsolati hierarchiában?

Amit meg a női ismerőseimtől hallok: az ilyen kis befogadott pasikák előszeretettel élvezik az ingyen koszt-kvártély-szex előnyeit. Nagyon ügyesen tudnak hazudozni, a többségük meg ilyen-olyan függők.

Sok sikert hozzájuk!

Nálunk így történt.

Amúgy mindig az a kiszolgáltatottabb, aki költözik a másikhoz. És nem is ideális, mert az ideális az, ha a fészket közösen rakja az a pár. Volt is egy csomó konfliktus köztünk. Ezek elsimultak, de piszok nehéz volt. Szerintem soha többé nem tudnám végigcsinálni senkivel. Kezdjük ott, hogy hozta a TV-jét és a számítógépét, átengedtem neki az asztalomat és az egyik szekrényemet. Nekem meg semmi hely nem maradt a szobámban. Ő elkezdett éjjel-nappal gépezni, ami nekem új volt, mert amíg nem laktunk együtt, ezt az arcát nem ismertem. Pontosabban már előző egy évben heti 7-ből 6 napot nálam aludt, de mivel nem volt itt a gépe, nem derülhetett ki a számomra, hogy amint itt lesz, ő lesz az első számú szerelem. Egyszerre ment a gép és a Tv és ha kérdeztem valamit, fel se nézett a monitorról, úgy válaszolt. Olvasni nem tudtam, mert ment az a roh.ad..ék TV is. Egy idő után megmondtam neki, hogy vagy a TV vagy a számítógép menjen másik szobába, mert a gépektől lehetetlenné vált mindenféle kommunikáció. Így került át a TV a másik szobába. De egy idő után így is inkább kiköltöztem a folyosóra a kutyáimhoz tanulni, mert miatta a kutyákat se engedtem már be a szobába és bent nem éreztem jól magam. Ő csak a gépet bámulta, asztalom már nem volt, kiköltöztem és a folyosóra tettünk nekem egy számítógépasztalt, ahol én is tanulhattam.

Egy év után mondtam meg neki, hogy akkor szakítsunk.

Hirtelen egyből vége lett a gépfüggőségének és ki bírt alakítani végre egy olyan életformát, ahol nem csak levegőnek nézett személy voltam a saját házamban.

De borzalmas volt az egész, a szerelem valahol ott ért véget örökre, csak sok év kellett ahhoz, hogy erre rájöjjek. Ha nem lettem volna annyira egyedül az egész világon, ha lettek volna szüleim, akikre számíthatok, akkor a szakítást nem gondoltam volna meg.

Ki tudott alakulni ebből egy harmonikus együttélés, amiben mindketten megtaláltuk a helyünket.

De nem tudnám újrakezdeni az összeköltözést és csiszolódást soha senkivel. Valószínű el fogunk válni, 12 év után. De csak egyetlen vágyam van: egyedül élni pasi nélkül.