Szülök véleménye érdekelne! Másoknál is hangzik el veszekedés/fenyegetés hogy otthagy a párotok?

Az 1. válaszoló írása a 99 %-ról kész badarság. Olyan lehetetlenség, mint amit az ELTE-n végzett kutatásról ír. Lehet, hogy ilyen eredmény jött ki, de kit is kérdeztek meg???

Ez olyan, mint egyszer az interneten a viccek között kaptam: "Kutatással (ilyen-olyan amerikai egyetemen) megállapították, hogy minden második ember megcsalja a párját. Ha nem te vagy az, akkor a párod...". Jót lehet röhögni rajta.

Kedves Kérdező! - a 10. válaszoló (15:10) egyik mondatával nagyon egyetértek. Ide írom: "...nem kell feltétlenül komolyan venni azt, amit mondott, azt sokkal inkább, hogy miért mondta."

Kérdem én, kritikusan (sebet ejtek az amúgy is sebzett szíveden, de leírom). A gyerekvállalás előtt mennyire ismerted meg, mennyire ismerted ki a párodat? Most vagy erős szavakkal akarja véghez vinni az uralmát feletted (fenyegetőzik, hogy elhagy, holott a gyereket ő akarta), vagy szédelgő és mindegy neki, hogy pici gyerekkel faképnél hagy. Beszéljétek meg nyugodt hangnemben a történteket.

Sosem mondott ilyet és én sem neki. Pedig voltak nagyobb vitáink. Azt néha megkérdeztem, hogy mi a szarnak kínlódik velem, ha olyan rossz vagyok, de ez is inkább költői kérdés volt.

Exem volt ilyen drámaherceg mocskos ripacs, hogy mindig mondogatta a vitánál, mikor már nem volt fegyvere, hogy ő itthagy, ő szakít. Egy ideig felültem ennek, aztán megszoktam a témát és egyik alkalommal visszaszóltam neki, hogy akkor ne ugass, hanem takarodj a qrva anyádba még ma. Dehátnemúgygondolta meg hogy érhet nekem ennyit. Hát mondom szórakozz az apád faszával, szerencsétlen nyomorék.

Én sem tudhatom, mennyire reprezentatív az említett kutatás, volt ELTE pszichológustanoncként inkább a 3. hozzászólóval értek egyet, hogy a FB-n szétdobott "reprezentatív" tömegekből szedtük anno mi is az adatokat az összes ilyen "kutatásunkhoz". Most érted, egyetemista diákoknak mégis kik alkotják az ismeretségi körük zömét? Nem a családalapításra érett, megfontolt felnőttek, azt garantálom. Még ha van is köztük néhány. A saját környezetemben ma már azt látom (30-35 évesek körében), hogy a férfiaknak jellemzően van gyereke, akiket akartak és akiknek most is örülnek. De ez persze nem jelent semmit, mert ugyanúgy nem reprezentatív, mint a FB ismerőseimet kérdezgetni a témában.

De ez amúgy teljesen független a kérdező problémájától. Szerintem nem arra kéne a hangsúlyt fektetned, hogy ilyeneket "nem mondunk egy kapcsolatban", mert azt mond, amit akar, viszont kérdés, hogy miért érez így. A gyerekvállalás kezdeti időszaka (bár igazából az egész :D ) nagyon megterhelő egyénenként is, de párként is. Meg kéne beszélni, hogy miért akar titeket elhagyni, megpróbálva nem összeveszni a dolgon.

Amúgy, hogy a fő kérdésre válaszoljak: nem, nálunk nem hangzott el ilyen még soha. Én is öthós babával vagyok itthon, a férjem rajong értünk, neki szerintem jobban fájna, ha elhagyna, mint nekünk.

#1: Aki nem akar gyereket, az védekezik.

Attól, hogy valaki nem akarta a gyereket, még nem kell megcsalnia a párját, mert ez attól nem változik.

A legtöbb megcsaló típusú férfi meg már jóval a gyerek tervezése előtt is félre kefél titokban.

Hagyd már ezt az ostobaságot. Te nem akarsz gyereket, én is egyetértek ezzel a döntéssel, menj és köttesd el magad. De ettől még nem lesz minden férfi olyan lelki nyomorék, mint te.

Kérdező: ahol a szakítás/válás gondolata felmerül, ott válás lesz, csak az a kérdés, hogy mikor. Ezt tudjátok kitolni.

De ez a gondolat azt jelenti, hogy a másik szerint komoly baj van a kapcsolattal, és nem látja azt, hogy meg tudnàtok oldani. Vagyis egy megoldás van, ha váltok.

Az, hogy ezt kimondja, de nem teszi meg, nem azt jelenti, hogy ez helyrehozható. Csak azt, hogy keresi a kilépési lehetőséget. Együtt éltek, gondolom átlagos jövedelemből, nem úgy megy, hogy a párod fogja magát, csomagol, és ott sincs.

Engedd el! Beszéljétek meg, hogy tudtok békésen külön menni.

Egyszer nekem is kiszaladt a számon hasonló. De én már szinte akkor, azonnal megbántam. Később bocsánatot is kértem a viselkedésem és a kijelentésem miatt, pedig a vitában teljes mértékben igazam volt (ezért pedig a férjem kért bocsánatot).

Az az igazság, hogy a vitában is fejlődni kell. Nagyon régen nem veszekedtünk, mert ha érezzük, hogy megy fel a pumpa, akkor inkább elvonulunk két külön helyiségbe és megvárjuk, hogy lenyugodjunk. Nincs értelme magunkból kikelve vagdalózni olyanokkal, ami a másikban sebet okoz és rég nem a tárgyról szól. Tudjuk, hogy ez mindkettőnk érdeke, így mindketten engedünk az "időkérésnek". Majd tiszta fejjel átbeszéljük. Mivel baromi erős személyiségek vagyunk mindketten, ezért nehéz volt eljutnunk idáig a "vitakultúránkban", brutális veszekedések kerekedtek köztünk mindig, de ez így tökéletesen működik.

Egyébként egyetértek abban, hogy ilyenekkel nem lehet csak úgy dobálózni. Az ember a legfontosabbat veszíti el. Az pedig az érzelmi biztonság.