A nők miért hagynak el általában akkor amikor egy nehezebb időszakon mész át?

A nők* miért hagynak el általában akkor amikor egy nehezebb időszakon mész át?

Helyesbítek:

*emberek

Nem csak a szerelem. A szeretet se. Az embereknek nincs türelmük egymáshoz, nincs valós igényük az érzelmi mélységre (elvárásként igen, de viszonozni már nem) és ezért ha egy másik ember elkezd negatívvá válni, máris hátrálnak kifelé. Mert egy beteg ember felelősséggel jár, azzal törődni kell, energiát kell belefektetni. Manapság meg minden szart készen kapunk, megszoktuk a jót.

Plusz nem vagyunk már annyira egymásra utalva, hogy mindenképpen fenn kelljen tartani a jó viszonyt, hogy ápolni kelljen a kapcsolatokat. Pl nincs ilyen gond: Ha beteg vagyok, ki hoz nekem a boltból enni, ha nincs otthon semmim és egyedül élek? Ha a szomszéddal is rosszban vagyok? - mert fogja az ember és házhoz rendel ezt-azt az internetről.

Igénye mindenkinek van arra, hogy szeressék és ápolják, törődjenek vele. De nagyon sokan elfelejtik viszonozni, ha a szükség úgy hozza.

pánikbetegség, depresszió

Ezek olyan dolgok, amiket nem mindenki akar a nyakába venni, vagy mert közelről van már benne tapasztalata, barátok, családtagok miatt, és tudja, hogy nem kér belőle, vagy azért, mert nem ismeri, nem tud mit kezdeni egy ilyen helyzettel.

A jóban-rosszbant esküvőnem hívják, ideális esetben megelőzi pár év, amíg megnézem a másikat, és kiderül, milyen karakter, összeillünk-e, elbírjuk-e egymás dilijeit, gyengéit. Ami az egyik embert zavarja, a másikat nem. Ha ez nem pálya neki, akkor a lelèpés a korrekt.

Egy pár hetes, hónapos kapcsolatnál nem lehet elvárni, hogy a másik automatikusan a pszichés problémáid karbantartóvává váljon.

Nàlunk apu pszichés beteg, én nem szeretnèk ilyen párt. Más meg olyat nem szeretne, mint az enyém, jókedélyű, gyakorlatias, hűséges, lelkileg stabil, de abszolút nem a szavak embere vagy a felhajtásoké, és sok mindenben nagyon különbözünk (hobbyk, világnézet), de nekem inkább jobb így, mert nagyon szeretjük us egymást, szép nyugodtan építjük az életet, mint valami mesebeli romantikus udvarló, aki aztán mélyre húz.

Szóval én is meglèpnék a 8 hónap depressziótól HA még nem lennénk egy család.

A depresszió betegség, ez tény, de sokkal nehezebben kézzelfogható, mint egy szervi betegség, mint mondjuk a rák, és a kívülállók is teljesen másképp állnak hozzá. Van/volt pszichés beteg a családomban, tudom, hogy mennyire baromi nehéz, mennyit kivesz a családtagokból, és még az előítéletekkel is meg kell birkózni, mert vannak, akik nem tekintik betegségnek a pszichés problémákat, csak a szervi bajokat, és persze a hozzátartozók felett is ítélkeznek (tévesen).

Szóval mivel én tudom, hogy milyen egy ilyen emberrel együtt élni és milyen járulékos dolgok tartoznak még a problémához, társamul nem akarok ilyen embert. Ha hosszú házasságban jön elő több évtized után, az más, mint egy max pár éves kapcsolatban. Ráadásul mivel ismerem valamennyire, már az előjelek is feltűnnek, mielőtt kialakulna a súlyosabb változat, szóval minden erőmmel azon lennék, hogy még a legelején kezeljük, hogy ne váljon súlyossá.