Miért tanácsolják itt mindig azt, hogy üljenek le beszélgetni vagy vegyenek új fehérneműt, hogy ezzel megmentsék a kapcsolatot?

"Persze ez alap, hogy haldokló beteget nem hagyunk magára, normális felelősségteljes embereknél ez nem jelent nem lemondást. Én a szomszédomat is elkisértem annó kemóra, mert senkije nem volt neki és nagyon gyenge volt már.

Értem az elfogultságod, mert a szüleid, de ettől senki nem válik hőssé, mert meglátogatja a kórházban a beteg házastársát. "

". A sírig tartó kapcsolatot képletesen értettem, le lehet húzni 50 évet is együtt, csak hogy milyen minőségben az más tészta."

Akkora egy p..raszt vagy kérdező, hogy az már fájdalmas, mindenre igazolást keresel a saját h..lyeségedre. Szüleim boldog házasságban éltek, és akkor is boldog volt, mielőtt anya beteg lett. Mindig támogatták egymást.

Ja, és olyan esetről is tudok, hogy valaki otthagyta beteg párját.

Sírig tartót meg csak képletesen értetted? Mert amit írtam az nem sírig tartó? Csak az a sírig tartó, mikor már mind a két fél 80 felett van? Ember, amit írtam, az is ide tartozik.

Egyébként az egész 11-es kommented csak magyarázkodás és kiforgatod a többiek kommentjét és úgy alakítod, hogy neked legyen igazad. Szánalmas vagy. Az egód fogadja már el, hogy nem mindenben van igazad.

Fogalmad sincs, hogy egyes embereknek milyen a kapcsolata a párjával, mert te csak a felszínt látod, fogalmad sincs, hogy mennyi energiát fektetnek bele, hogy jól működő legyen az a kapcsolat.

Igen, persze van, aki benne marad egy sz.r kapcsolatban, megalkuvás, idősek meg nem szeretnek egyedül lenni. De nehogy azt hidd, hogy minden embernek sz.r a kapcsolata.

Arra a kérdésemre meg nem válaszoltál, hogy szüleid elváltak?

15 év után még segített a kommunikáció, pár évvel később már nem.

A fehérnemű.... 🤩

a sok pornó hatása csak

Én azt gondolom, hogy két felnőtt ember kell hogy legyen annyira értelmes, hogy tudja: csak is a saját sorsuk kovácsai!

Alapból elég fura elvekkel rendelkezem, ami miatt általában megköveznek, nem is engedném bő lére.

Egy biztos. Egy kapcsolatba sosem lehet belenyugodni. Sosincs olyan, hogy elértük A pontot, ahonnan már nincs lejjebb, vagy feljebb, ez maga a tökély. Egy kapcsolaton mindig dolgozni kell és azonnal felüti a fejét, ha egy kicsit is elhanyagoljuk. A sodródás hosszú éveken át nem működik. Ha a két fél akkor ül le kommunikálni egymással, amikor már menteni kell a menthetőt, vagy akkor kapálózik kétségbeesetten új fehérnemű után, amikor már kialudt a láng, annak valóban nincs értelme, ebben egyet kell hogy értsek. Abban nem hiszek, hogy ebben a fázisban még visszafordítható lenne bármi is. Terápia ide vagy oda, az érzelmek és a tűz nem jön csak úgy vissza, maximum a kölcsönös elfogadást, a közös élmények erősítését, az egy irányba tekintést tudja erősíteni. Talán egy kicsit az összetartozás érzését, a szeretetet is, de sosem lesz olyan, mint a legelején, ez érezhető. :) Azt nem lenne szabad hagyni, hogy egy kapcsolat eljusson arra a pontra, amikor már "menteni" kell.

Amikor hétről hétre leül az ember egy fél órára, hogy végig gondolja az életét és a párkapcsolatát, akkor tudja latba venni hova tartanak és miként teszik mindezt. Akkor lehet felismerni, hogy az elmúlt héten valami elferdült, kicsit korrigálni kell. Még is mivel tehetnénk mindezt? És itt jöhet szóba olyan apró ötlet, mint egy szexi fehérnemű, vagy egy romantikus vacsora, ami világot nem vált meg, de a pici egyensúlyvesztést simán korrigálhatja. Két ember kapcsolata szerintem folyamatos munka. Ha pedig a közös munka valamiért nem működik, akkor meg kell tanulni felismerni a helyzetet és békében elengedni a másik kezét.