Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Valaki tud mondani bármi bíztatót? Örök második maradok? 19/L
Életem legelső barátja elhagyott egy másik lányért, habár bele nem voltam szerelmes, de szarul esett. De ezt még meg tudtam magamnak magyarázni, mert nem illetem össze a sráccal, a csajjal jobban passzoltak, akiért elhagyott.
Aztán találkoztam életem első igazi szerelmével, aki azt mondta nem áll készen kapcsolatra. Most látom facebookon hogy írt neki a barátnője, akivel boldogok. Nyilván csak velem nem állt készen kapcsolatra.
Fogok valaha találni valakit, akinek én első leszek? Még a szüleim is a bátyámat tartják többre, hiába szeretnek. Rengeteget sírok emiatt, pedig van önbizalmam, meg vagyok elégedve magammal. A környezetem szép, okos, magabiztos lánynak tart, sok a barátom is, de inkább csak felszínesen, kevesen ismernek igazán. Azt hiszik egyesek, hogy a világon a legjobb dolgom van, mert sokan tartanak szépnek. Aztán mindig kiderül, hogy senkinek nem kellek többre, az exeim is emiatt szakítottak gondolom. Közben meg nézem végig, ahogy minden barátnőm rátalál az igazira, vegyesen mindenféle lány. Én meg csak egyedül vagyok magányosan, mint egy kirakat bábu. Szépen, üresen.
Létezik hogy nem lehet belém szerelmesnek lenni? Pedig nincs semmi extravagáns tulajdonságom, se nem férfias se nem rámenős nem vagyok. Létezik ilyen?
"A környezetem szép, okos, magabiztos lánynak tart, sok a barátom is, de inkább csak felszínesen, kevesen ismernek igazán."
19 éves vagy, 1 srác járt veled, 1 másiknak nem kellettél és ebből levontad, hogy örökké második maradhatsz és nem kellesz senkinek. Lehet, hogy szép vagy, de az okost nyugodtan vedd ki.
Wow köszi a kedves kommentet:) egyébként mindkét sráccal együtt voltam, nyilván emiatt esik rosszul. Mert utólag derültek ezek ki, közben azt mondták minden rendben.
De jó tudni, hogy akkor is belerúgnak az emberbe, ha padlón van...
Kedves, nem kedves: Realista volt a hozzászólásom. Te nem érzed irónikusnak, hogy amikor kiír egy srác egy kérdést, hogy próbálkozott rengeteg lánynál, mindenfélénél és TÉNYLEG nem kellett senkinek, akkor lazán idevágják a lúzerezést, de te együtt voltál a 2 kiszemelt sráccal és úgy állítod, hogy örök második vagy?
19 éves vagy. Fogalmam sincs, hogy mostanában mi ez a trend, hogy kapcsolati tapasztalattal rendelkező lányok úgy mondják, hogy egyedül maradnak, mintha 50 éves szüzek lennének. De kiábrándító, nagyon. És jellemzően ezek a lányok írják magukról, hogy "érett és intelligens gondolkodásúak". Hát, bocs, nem. 19 éves vagy... Gondold már át.
De nyugi. Itt úgyis lesz jó pár olyan hozzászóló, aki ír majd pár szép sort is.
Nyugi, egy-két csalódás miatt ne keseredj el! :) Van, hogy két ember egyszerűen nem passzol össze. Nem azért, mert valamelikükkel is gond lenne, hanem egyszerűen nem mindenki való mindenkihez. Különbözőek vagyunk.
A másik dolog: mindenki igyekszik magából a legjobbat mutatni a "világ" felé. Ahogy látom, ez sikerült is. Ne hidd, hogy az összes haverod, barátnőd, ismerősöd meseszerű kapcsolatban él, csak azért, mert Instagramra ezt posztolják ki!
Harmadrészt: a minőség fontosabb, mint a mennyiség. Lehet, hogy valakinek már 19 éves korában kapcsolata van, de ez nem jelenti azt, hogy ez jobb kapcsolat, mint mondjuk azé, aki csak 25 évesen találja meg az "igazit". ;)
Honnan veszed hogy a lúzerezők közt vagyok?? Eszembe sem jutna ilyesmi, akkor sem írnék bántót másnak interneten, ha akarnék. Át tudom érezni amikor fiúk panaszkodnak, akkor is ha nem vagyok fiú és nem ez a problémám.
Egyébként nem azt várom, hogy mindenki kegyes hazugságokkal tömjön, hiába állítod be úgy. Szimplán azt gondoltam, hogy mindenki képes eldönteni, érdekli-e a kérdésem. Ha nem, akkor pedig nem kommentel alá. De ha feldobtam a vasárnap hajnalod, akkor örülök. Legalább röhögtél egy jót.
4-es válaszoló, köszi hogy írtál:)
Nem az a bajom igazából, hogy nincs senkim. Csak sorozatban jöttek a csalódások, és elgondolkodtatott hogyha egyébként elviekben minden rendben velem, hol a hiba.
"Honnan veszed hogy a lúzerezők közt vagyok??"
Sehol sem írtam, hogy a lúzerezők között vagy. Azt írtam, hogy ironikus a helyzet.
"Át tudom érezni amikor fiúk panaszkodnak, akkor is ha nem vagyok fiú és nem ez a problémám."
Akkor ugye azt is áttudod érezni, hogy 19 évesen vicc temetned a társkeresést. Hozzájuk képest főleg.
"Egyébként nem azt várom, hogy mindenki kegyes hazugságokkal tömjön, hiába állítod be úgy."
Akkor mit vártál? Szerinted 19 évesen mennyire életszerű, hogy egyedül maradsz, ha már eddig sem voltál egyedül?
"Szimplán azt gondoltam, hogy mindenki képes eldönteni, érdekli-e a kérdésem. Ha nem, akkor pedig nem kommentel alá."
Engem érdekel és ezért válaszoltam.
"De ha feldobtam a vasárnap hajnalod, akkor örülök. Legalább röhögtél egy jót."
Nem, inkább szomorú vagyok. A környezetemben is van pár hasonló lány és durva, hogy mennyire figyeleméhesek és mennyi dolog miatt képesek panaszkodni.
Csak azt nem értem, miért úgy fogalmazol mintha "temetném a társkeresést". Egy szóval sem mondtam, nem is keresek jelenleg párkapcsolatot, sőt soha nem KERESTEM. Ha megismersz valaki olyat akkor kialakul a vágy a kapcsolatra is, legalább is nálam így működik. De a kérdés attól független.
Egyébként vicces, hogy egy kérdés alapján leírtál magadban, hogy milyen ember vagyok. Közöm sincs a picsogó lány típushoz, most sem panaszkodni akartam. Biztos egy elkényeztetett, hisztis tinilánynak gondolsz.:D Kár, hogy nem lehet profilt csatolni a kérdésekhez, a végén még kiderülne normális vagyok.
"Örök második maradok?"
"Fogok valaha találni valakit, akinek én első leszek? Még a szüleim is a bátyámat tartják többre, hiába szeretnek. Rengeteget sírok emiatt"
"Azt hiszik egyesek, hogy a világon a legjobb dolgom van, mert sokan tartanak szépnek. Aztán mindig kiderül, hogy senkinek nem kellek többre, az exeim is emiatt szakítottak gondolom. Közben meg nézem végig, ahogy minden barátnőm rátalál az igazira, vegyesen mindenféle lány. Én meg csak egyedül vagyok magányosan, mint egy kirakat bábu. Szépen, üresen."
Nem feltétlenül leírtalak, csak belőttelek egy kategóriába. Mindenki ezt csinálja, csak van, aki tagadja. Ettől függetlenül, ha a környezetemben lennél, lehet, hogy bizonyos dolgok pozitív irányba vinnék a képet.
"Biztos egy elkényeztetett, hisztis tinilánynak gondolsz.:D"
Olvasd vissza azokat a soraid, amiket bemásoltam. Azért te magad is láthatod, hogy ilyen dolgokat írtál. Ez nem feltétlenül rossz, jobb esetben majd kinövöd.
"Kár, hogy nem lehet profilt csatolni a kérdésekhez, a végén még kiderülne normális vagyok."
Lehet facét, instát, tumblr, bármit linkelni. A kérdés, hogy kinek mi a normális. Ha belépsz egy tumblr közösségbe, akkor pont ez lesz a normális. Ha elmész valami komolyabb helyre, akkor már nem :D
Nem bántani akartalak vagy ilyesmi, de szerintem az egész társkeresős dilemma helyett érdemesebb lenne egy kis önismereti utazást tenned, srácok nélkül.
Sose arra használtam srácokat, hogy rendbe tegyem a saját lelkem. Nem vagyok kapcsolatfüggő se, most se arra vonatkozott a kérdés. Valószínűleg tényleg teljesen másnak gondolsz, nem is a te hibád, csak nem értem hogy miért kell leírni. Ennyire nem kedveled a lányokat a környezetedben, már fóbiád van tőlük ami kiterjed másokra is?:D Ennek meg én nem örülök.
Meg annak se ha ok nélkül felszínesnek hisznek, vagy gyerekesnek. Pont akkor érett valaki, ha beismeri a gyengeségeit. Mondhatnám hogy nekem meg se kottyant hogy olyan kapcsolatok rosszul végződtek, amikben hittem, de nem lenne igaz. És nem szégyellem felvállalni, hogy nem vagyok robot, vannak érzéseim.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!