Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyen esetben az élelmes nö felajánlja magát?
A barátnőmmel egy zenekarban játszottunk, hónapok óta napi szinten cseteltünk, de senki nem mert lépni, mert ugye az elutasítás mellett ott volt az is, hogy utána mi lesz. Egy zenekar nem csak munkahely, vannak hétvégi fellépések, utazások, turnék. Tetézte a bizonytalanságot, hogy köztünk több mint 10 év a korkülönbség.
Mi úgy jöttünk össze, hogy ő tette meg az első lépést. Konkrétan az egyik próba szünetében beszélgettem és ő hátulról odajött hozzám és bebújt a hónom alá azzal a szöveggel, hogy a "cicám szokott így bújni hozzám". Vicces volt, nevettünk, átöleltem, de rögtön elengedtük egymást, akkor ott semmi nem történt. Viszont ez adott nekem egy olyan löketet, ami után már el mertem hívni randira.
36/F
Fokozatosan kell közelíteni, azon a zónán belül maradva, ami nem lehet kínos semmilyen esetben és a reakció alapján lépni tovább.
Persze, ha valaki nem fél a visszautasítástól és nem tragédiának fogja fel, akkor mehet direktbe is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!