Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Eljön valaha egyszer a jövőben megint az az idő, amikor a nők újra fel fognak nézni a férfiakra?
A 36os féle filozófia miatt ment tönkre egy 3,5 éves kapcsolatom. Működött volna ha anyós jelölt nem tesz ellenem.
Lényeg elvált a férjétől okkal. Két lányát egyedül nevelte 45 évesen 3.diplomáját szerezte. És a nagyobbik lányába is ezt sulykolta. Kiirtotta belőle a párkapcsolat közösség jellegét szerinte egy nő csak több diplomával tud megélni.
Love story: főiskolai gólyatáborban összejöttünk(20évesen kerültünk főiskolára) diploma osztója előtt szakìtott velem. Mert tudta én komolyan gondolom. Anyukája bekavart intézett távoli munkahelyet neki majd rávette hogy 400km re menjen főiskolára.
#56: annyira akkor nem is szeretett, és lehet, tényleg így jobb lett neki.
A tanulás az övé marad.
#50
Semmi gond nincs a szövegértelmezésemmel, sem pedig az értelmi képességeimmel, köszönöm szépen.
Még mindig, hogy nézhetnénk fel az emberekre az értékeik alapján, mikor ma már alig akadnak értékek és alig akadnak emberek, akiket érdekel az érték. Elsőre is felfogtam mit írtál, csak baromság. Az értékrend már mit sem számít. A műveltség mit sem számít. A tartás mit sem számít. A presztízs számít.
Nem az a női egoizmus, hogy nem tisztelt mindenkit aki férfi. Az a női egoizmus, hogy érződik belőled a csalódás, a traumákat pedig úgy lehet feldolgozni, ha elismerjük hibáinkat, de te/ti inkább menekültük ez elől és helyette a hárítás jön, avagy mindenki mindent rosszul csinál, kivéve én, így egyedül már csak önmagamban bízhatok, hihetek, magam istene leszek. Ez a női egoizmus.
Egy dologban legalább nem mondasz hülyeséget. A tiszteletet ki kell érdemelni, így van.
#51
Képzeld akár több embernek is lehet 57%-os, szóval nem biztos, hogy rám gondolsz, persze tudom, hogy rám. Fogalmad sincs én mivel foglalkozom, úgyhogy nem hiszem, egyébként meg tök lényegtelen. Képzeld, ha elmegyek egy ingyen konyhára, akkor pedig csak hajléktalanokkal fogok találkozni, ettől még sem lesz mindenki hajléktalan.
Rengeteg egyedülálló férfi van. Egyébként nem tudtam, tudod-e de ha egy férfi teherbe ejt egy nőt, akkor a férfinak nincs semmi joga (törvényszerűen) beleszólni, hogy a gyereket megtartja-e vagy. A nő egyedül dönthet, hogy elveteti, vagy megtartja. Kettőből kettő kiegyenlítve. Haladjunk tovább. Az ilyen kapcsolatokhoz két ember kell. Ezen kívül amiről írsz ez még mindig azon rétegben történik főleg, akik az érettségit alig tudják kisajtolni, ami egyrészt elszomorító, másrészt megértem. Én ilyeneknek gyereket sem engednék. Felelősséget arra érdemesek gyakoroljanak.
" Az a női egoizmus, hogy érződik belőled a csalódás, a traumákat pedig úgy lehet feldolgozni, ha elismerjük hibáinkat, de te/ti inkább menekültük ez elől és helyette a hárítás jön, avagy mindenki mindent rosszul csinál, kivéve én, így egyedül már csak önmagamban bízhatok, hihetek, magam istene leszek. "
De hol láttál te ilyet tőlem? Ezt te beszélted be magadnak. Én ilyet sosem írtam és képzeld, számomra léteznek értékek és több értékes embert is ismerek és ezeket az értékeket tanítom a gyerekeknek is. El vagy tévedve nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!