Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen alapon mondják azt a párválasztásnál, hogy a nők 30-40 éves koruk körül vannak a legjobb korban?
A celebeken kívül ennek a korosztálynak csak a töredéke néz ki igazán jól, ezeket is két csoportba lehet osztani:
1. Gazdag nők, akik tudnak drága fodrászhoz stb. járni
2. Szerencsés nők, akik jó géneket örököltek, és megőrizték a bájos vonásaikat.
Az összes többi (mármint a nagy többség) fogalmazzunk úgy, hogy nem igazán kívánatos. Sem alakra, sem arcra nem szép, sőt, olyan "asszonyos" már. Némelyikük olyan, mintha több gyereket is szült volna.
Tehát most akkor ezt azért mondják, mert nem akarják megsérteni őket, vagy van ebben valami logika?
25 éves kor felett mindkét nem elkezd öregedni biológiai értelemben, tetszik vagy sem, ez van.
A nők esetében szerintem ez valamennyivel azért látványosabb, mert hamarabb is érnek. Mai tinilányok is kinéznek 20-nak, nem lepődöm meg, hogy ha beérve a 30-as évekbe évekkel idősebbnek tűnnek.
A nők 18-28 éves koruk közt a legjobbak. Van sok jó suna aki már 35 év körüli, de ne áltassuk magunkat, a csajokat meg ne nézzük hülyének ingyen punci reményében. 30 fölött kezdenek lepukkanni.
Milyen alapon...? Kanosság alapon
Párválasztásnál pont nem. Legalábbis, ha a párválasztás célja a családalapítás. A nők nem termelnek petesejteket, hanem az egész garnitúrával születnek meg, melyek ki vannak téve a környezeti és életmódbeli hatásoknak. Egy húszas éveiben járó nő ezért, sokkal jobb parti, mint egy 30-40es éveiben járó. Anyagilag nézve lehet benne valami, de öszességében a fiatalabb jobb szerintem.
32/f
Szerintem a feministákat leszámítva konszenzus van abban, hogy a 20-as nők jobbak, ezért - aki megteheti! - velük kezdi el a családalapítást.
Persze ez a kérdés csak az átlag 30-40 éves nőt érinti. Mint mondtam, köztük is van kivétel, aki elég jó még ekkor is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!