Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amikor én akartam barátnőt, akkor nem kellettem egy nőnek sem, mióta nem akarok barátnőt, azóta egész soknak kellek. Miért?
13-20 évesen szerelmes voltam öt lányba elég hosszú időkig, fél-másfél évekig egybe-egybe, de egyiknek sem kellettem, volt amelyikük elég csúnyán küldött is el, pedig nem csináltam semmi rosszat.
21 évesen elveszítettem a szüzességem és ott is az első lánnyal az életemben, valamint néhány hónappal később a másodikkal szintén el tudtam volna képzelni kapcsolatot, de mindketten dobtak kb. 1 hónap után.
Azóta voltam kb húsz lánnyal, köztük jó néhánnyal sok hónapig. Közülük úgy 5-6-ot sikerült "megbántani", azon belül párat megríkatni, mert engem szex érdekelt velük, ők viszont kapcsolatot is akartak volna, közülük páran belém is voltak zúgva.
Ezek a lányok hol voltak, amikor tizenévesen sokszor esténként kisírtam a szemem egyedül a szobámban azért, mert azt hittem engem egy nő sem szerethet? Emlékszem tizenévesen hogy tudtam szeretni, szerelmes lenni. Azóta ebből semmi nem maradt, már négy-öt éve nem voltam szerelmes. Mi ez a fordítottság? Régen bármit megadtam volna egy szerető barátnőért, most meg leszarom, de most persze vannak, akiknek kellenék.
25/F
Szerintem netto primitivseg, amit muvelsz. Raadasul a hivatkozasi alapod is santit. Lesz ez meg igy se.
42F
Mivel volt pár lány aki nem tudta viszonozni gyerekkorodban az érzelmeidet, ezért felnőtt korod kezdetére annyira eligénytelenedtél magad felé, hogy így váltogatod a partnereidet, és azzal akarsz "visszavágni" hogy te aztán sosem leszel szerelmes?
Őszintén nem vágom hogy miért csak a férfiakból lesznek ilyen dacos, hisztis kölykök, és miért csak akkor, ha a nőkről van szó. Nem is emlékszem, hogy idén lett volna olyan kérdés itt nőktől, ami azt firtatná, hogy "ahhhh miért nem kellek a hülye férfiaknak, minden férfi patkány"... Azok a magányosok meg, akinek barátai nincsenek az emberek kategóriában kérdezgetik napi szinten, hogy mit kéne csinálniuk, hogy megtalálják másokkal a közös hangot, vagy pedig azt, hogy mi a legjobb ögyilkossági módszer, de ti meg itt döglötök a Felnőtt párkapcsolatokban és hol köpködtök a nőkre, hol számon kéritek őket, hol utálkoztok és általánosítotok, vagy pedig dacoskodtok, mint ennél a kérdésnél is ("mikor emos kis kölyök voltam azt hittem hogy nem kellek senkinek ezért most használom a nőket, és játszok az érzéseikkel, mint egy elmebeteg. De 13 évesen sírtam esténként, szóval sajnáljatok már egy kicsit légyszi" Dackorszak 2....)
Valami nagyon nics rendben ezzel a fajta hozzáállással, és aggasztó, hogy kezd ez az általános lenni.
És gondolom azért kellesz most a nőknek, mert mostmár képes vagy feléjük nyitni (más kérdés hogy azért vagy erre képes, mert képtelen vagy társként nézni a nőkre a dacosságod miatt)
Rejtély megoldva.
De ha lehet, KÉRLEK hagyagold a női nemet úgy ahogy van. Még barátnőt se keress magadnak, mikor rájössz hogy milyen igénytelen így váltogatni a partnereidet.
Micsoda pszichológiai elemzések,6 oldalas esszék a tárgyban.
Ugyan ilyen lettél volna,akkor is ha 19 évesen jön az első.Mert az első elōtt is telisírtad a párnád,hogy Te szerelmre vágysz.Jött is,Neked mégse kellett.Így is ùgyis ilyen ember lett volna belőled.Akkor nem tudtad mire va szükséged,azt hitted a szerelmre,kis kamaszos ábrándozások,aztán vérszemet kaptál,és most ez van.Majd kinövöd jobb esetbe.
#11: Miért lenne olyan? Mert tiniként beleszeretett pár lányba, akiknek nem jött be? A logikád alapján majdnem minden ember a nemtörődöm emberekre gerjed.
#12: What? Sehol sem írta, hogy csak a szex érdekli.
#13: Miért lenne primitívség? Mert nem lesz random mindenkibe szerelmes?
#14: Jó látni egy kis fényt is a sötétségben, amikor valaki nem a saját zárt frusztrációit vetíti ki a világra. Végre értelmes válasz! :D
#15: Sehol sem írta, hogy vissza akarna vágni. Csalódott. Ettől ő nem direkt vág vissza.
Az meg, hogy nem érted, miért csak a férfiaknál történik ez, pusztán annyit jelent, hogy a nőkre máshogy tekintesz. Egy csomó megkeseredett, kiégett nőt ismerek, akik játszadoznak a férfiakkal és nem akarnak szerelmet.
Nem rémlik olyan kérdés, hogy nő kiírta volna, hogy miért nem kell a férfiaknak, minden férfi patkány? Akkor elég szelektíven nézed az oldalt is, mert szoktak néha ilyen kérdések is kijönni. Ráadásul a válaszok egy része is folyamatosan a férfiakat szidja és okolja mindenért. De, ez a kérdés egyáltalán nem erről szól, tök felesleges volt a saját fóbiád kivetíteni rá. (Másrészt meg a nők eleve könnyebben találnak pasit. Tőlük jellemzőbb az a kérdés, hogy miért egy gyökeret választottak...)
#19 Nem-e?
"Közülük úgy 5-6-ot sikerült "megbántani", azon belül párat megríkatni, mert engem szex érdekelt velük, ők viszont kapcsolatot is akartak volna, közülük páran belém is voltak zúgva."
Mással is csak az érdekelte.
19# Meg ez is arra utal,hogy nem csak szex kell .
"Régen bármit megadtam volna egy szerető barátnőért, most meg leszarom, de most persze vannak, akiknek kellené"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!