Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Amikor én akartam barátnőt,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Amikor én akartam barátnőt, akkor nem kellettem egy nőnek sem, mióta nem akarok barátnőt, azóta egész soknak kellek. Miért?

Figyelt kérdés

13-20 évesen szerelmes voltam öt lányba elég hosszú időkig, fél-másfél évekig egybe-egybe, de egyiknek sem kellettem, volt amelyikük elég csúnyán küldött is el, pedig nem csináltam semmi rosszat.


21 évesen elveszítettem a szüzességem és ott is az első lánnyal az életemben, valamint néhány hónappal később a másodikkal szintén el tudtam volna képzelni kapcsolatot, de mindketten dobtak kb. 1 hónap után.


Azóta voltam kb húsz lánnyal, köztük jó néhánnyal sok hónapig. Közülük úgy 5-6-ot sikerült "megbántani", azon belül párat megríkatni, mert engem szex érdekelt velük, ők viszont kapcsolatot is akartak volna, közülük páran belém is voltak zúgva.

Ezek a lányok hol voltak, amikor tizenévesen sokszor esténként kisírtam a szemem egyedül a szobámban azért, mert azt hittem engem egy nő sem szerethet? Emlékszem tizenévesen hogy tudtam szeretni, szerelmes lenni. Azóta ebből semmi nem maradt, már négy-öt éve nem voltam szerelmes. Mi ez a fordítottság? Régen bármit megadtam volna egy szerető barátnőért, most meg leszarom, de most persze vannak, akiknek kellenék.

25/F


2019. márc. 5. 12:41
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
76%

Ha erőlteted az ismerkedést görcsössé válsz, túl közvetlen leszel és az nem tetszik a nőknek. Ha azt érzik rajtad hogy laza csávó vagy aki simán beszélget velük, az viszont lehet imponáló.

Egyébként ez nem ritka jelenség, a nők alapból vonzódnak a párkapcsolatban élő férfiakhoz, mert a másik nő miatt nyugodtak és kiegyensúlyozottak és tudnak a nőkkel kommunikálni...vagyis készen vannak.

Ha egy férfi szerelemes típus, akkor hajlandó "túltolni a bringát", ilyenkor kapja azt az indokot, hogy "sok vagy". Amikor nem foglalkozol egy nővel lehet hogy számára pont az az ideális, ezért szép az élet. Még valami, amikor valamit nagyon akarsz, akkor az eredményért cserébe mindenre hajlamos vagy, akár a színészkedésre is, ha valakit úgy ismersz meg, hogy nem feltétlen rajong érted, akkor sokkal reálisabb képet kapsz az illetőről.

2019. márc. 5. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
34%

Nem értem a problémád.


Lehet, hogy régen is voltak olyan lányok, akik összejöttek volna veled, de õket nem vetted észre, inkább azokra hajtottál, akik semmibe vesznek.

Most meg azzal simogatod az egód, hogy sírnak utánad lányok, akiket te semmibe veszel. Ennek mi értelme? Szerintem így is gõzöd sincs arról, hogy mi a szerelem. Ez nem valami féle hatalmi harc, ahol bárkinek is büszkélkednie kellene amiatt, hogy mások sírnak utána. Kölcsönösség alapú, nem az egyoldalúság és kihasználás jellemzi, olyan emberek között jön létre, akik kinötték az egoista játszmákat, képesek szeretettel közeledni a másik ember felé és nem arra hajtanak, hogy valakit csak úgy “megszerezzenek” kötõdés nélkül.

Szerintem csak most ismerted meg magad igazán, hogy milyen is vagy egy kapcsolatban. Eddig abban az elképzelésben ringattad magad, hogy te valami romantikus, lovagias valaki vagy, hol ott téged is csak addig érdekelnek a lányok, ameddig megszerzed õket. Az, hogy visszautasítod ezeket a lányokat, nem foghatod rá a régebbi csalódásaidra, egyszerūen csak így mūködsz. Nem akarsz velük lenni. Mi köze ennek ahhoz, hogy régen mi volt. Kétlem, hogy régebb összejöttél volna velük, miközben más elérhetetlen lányok szerelmét hajszoltad.

2019. márc. 5. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
11%
Mert a lânykák buták,szeretnek szenvedni,a Te lesz*rlak hozzáállásodat meg belövik a radarjukkal,így leszel Te a kivâlasztott.N
2019. márc. 5. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
Bocsi.Azok a lánykák,akik megtalálnak szeretnek szenvedni.(4)
2019. márc. 5. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
#4 Az meg nem tūnt fel, hogy a kérdezõnél is ugyanez a helyzet?
2019. márc. 5. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
Mi ugyan az?
2019. márc. 5. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
70%

szóval most keményen visszaadod olyan lányoknak, akik valszeg szintént 13-20 év között a szerelmet keresték és senkinek sem kellettek.

És most keménynek, felnőttnek, férfinak érzed magad?

2019. márc. 5. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
Kisugárzás, önbizalom.
2019. márc. 5. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
45%

Régen olyan srác voltál, amilyenre állításuk szerint a lányok vágynak: Törődő, érzelmes, szerelmes.

Most olyan srác vagy, akire a lányok valójában vágynak: Önálló, nemtörődöm, megkaphatatlan.

Ez ilyen. Majd persze jön pár félremagyarázás, mint fentebb a "biztosnemvettélészremáslányokat" és hasonló logikátlanságok, de a helyzet az, hogy most férfiasabb személyiségnek tűnsz.

Nálam is hasonló a helyzet. Volt kapcsolatom, volt pár szerelmem, de sokszor koppantam. Meguntam, megváltoztam és bumm, hirtelen a lányok jöttek házhoz és jó pár szerelmes is lett.


Egyesek meg lépjenek már túl a beteges frusztrációikon...

#3: Köze nincs az egósimogatáshoz a sztorinak. Minek láttok bele olyan dolgokat, amik ott sincsenek?

#8: Hol írta a kérdező, hogy bármit is visszaad? Szimplán változtak az életében a prioritások.

2019. márc. 5. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
#10 Már bocs, de a leírás alapján a kérdezõ is egy olyan srác, aki a nemtörōdöm lányokra bukik.
2019. márc. 5. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!