A mai korban nem ciki egy nőtől az a kijelentés hallani, hogy egy férfi támaszt és biztonságot nyújtson? Miért kellenek ezek a szerepek?

Egy kapcsolatban természetes, hogy támaszt nyújtunk egymásnak. Kölcsönösen.

Nyilván ha a férfi van maga alatt, akkor támogatni fogom őt, ha én, akkor ő engem. Szerintem ennek alapvetőnek kéne lennie egy párkapcsolatban.

Ne eroltessen magára senkit semmilyen szerepet sem, az nem jó.

A cikk nem magyarokról szól, így nem tartom relevánsak.

Ugyan a társkeresésben nem vagyok otthon, de én a saját kapcsolatomban nagyon szeretem, hogy bizonyos szintig megvannak ezek a szerepek. Számomra is fontos, hogy a férfi biztonságot és támaszt nyújtson. Nálam ez most azt jelenti, hogy egyrészt olyan szempontból anyagi biztonságot nyújtson, hogy legalább ne nekem kelljen eltartanom, és akkor is meg tudjunk élni, ha nekem kevésbé jól fizető állás sikerül csak találnom. Ez persze a saját esetünkből adódó dolog, ő már a szakmájában dolgozik (a tanulás mellett), látszik, hogy jó kilátásai vannak, én még tanulok, és fogalmam sincs, hogy milyen munkám lesz majd a szakmámban. Természetesen nekem is az a célom, hogy jól tudjak elhelyezkedni, viszont személy szerint nem vagyok egy karrierista jellem, nem tudom elképzelni, hogy mindenáron törtetek majd a magasabb pozíció felé, és, hogy a munkámnak élek, tehát ez az anyagi "biztonság" dolog (magát a biztonságot persze magamnak is meg fogom teremteni) talán a személyiségünkből is fakad, nem csak a nemi szerepekből. Ami viszont ennél is fontosabb biztonság szempontjából, hogy fizikailag, lelkileg megvédjen, azt érezzem, hogy ha vele vagyok nincs kitől tartanom, ha elakadok valamiben, nem tudok valamit megcsinálni, segít, ha valami bánt, akkor mellettem áll, megvigasztal, elmondhatom neki minden gondolatomat, gondomat, megoszthatom vele örömömet, bánatomat, vakon megbízhatok benne, mert nekem a legjobbat akarja, ha meginog a magabiztosságom, akkor segít visszaállítani. Azt, hogy a támaszom legyen, leginkább lelki oldalról értem, elég erősen érzelmes személy vagyok, szeretek is az lenni, és örülök neki, hogy a barátom biztos támaszt nyújt, megnyugtat, ha épp nehezebben megy valami.

Azzal viszont vitatkoznék, hogy ez egyoldalú lenne. Leginkább úgy tudom jellemezni, hogy mit nyújtok én "cserébe", hogy én vagyok számára a biztos meleg otthon. Fizikai, de egyelőre főleg lelki szempontból. Amit a világban nem feltétlenül mutat meg mindenkinek, azokat a lelki dolgait is megoszthatja velem, és igyekszem megoldani, bíztatni, biztos hátteret nyújtani neki. Alapvetően ugyanis (az előbb leírtak ellenére) erős vagyok lelkileg, és ezt a biztonságot, szeretetet jól meg tudom osztani másokkal. Emellett támogatom az ötletei megvalósításában, elismerem az érdemeit.

Végiggondolva az itt leírtakat, végül is ugyanazt nyújtjuk egymásnak (hiszen pl. ő is elismeri az érdemeimet), de más a hangsúlyos rész, részben azért, mert máshogy vagyunk összerakva, és máshogy tudunk nyújtani, részben azért, mert másra van nagyobb szükségünk.

Nagyobb kiütköző különbség szerintem akkor lesz, ha majd gyerekeink lesznek, akkor már elengedhetetlen lesz számomra (és számára is), hogy olyan anyagi biztonságot nyújtson, ahol nem okoz gondot a fizetésem kiesése, ugyanakkor nem is kell annyit dolgoznia, hogy sose lássuk, részemről pedig az, hogy olyan lelki biztonságot tudjak nyújtani, ami az egész családot összetartja, és boldoggá teszi.

Én örülök, hogy a barátommal így kiegészítjük egymást, de hogy mi lenne, ha most kellene párt keresnem, azt nem tudom megítélni. Lehet másképp látnám a dolgokat,hiszen egy ismeretlenben nem bíznék ennyire, lehet jobban tartanám magam az egyformaság felé való tendáláshoz, még ha nem is az az igazi énem.

A cikkel kapcsolatban nekem az jutott eszembe, amit valamelyik pszichológiai könyvben olvastam (Szegény nők, szegény férfiak, és azt a részt talán Popper Péter írta, de nem biztos), arról, hogy miért is hajtanak a férfiak. Abból indul ki, hogy a nők alapvetően rendelkeznek azzal a tulajdonsággal, hogy valami újat, különlegeset, egy új emberi életet hozzanak világra. Ez az ő biológiailag kódolt kreativitásuk, így lenyomatot tudnak hagyni a világon. Ezzel szemben, ahhoz, hogy egy férfi valami maradandót alkosson, dolgoznia, pozíciót elérnie, eredményt hajszolnia kell. A férfi akkor lesz csalódott, én-tudatában, küldetésteljesítésében megingott, ha ezeket nem sikerül teljesítenie, egy nőt viszont az visel meg sokkal jobban, ha meddő (nem attól függ, hogy van-e gyereke, vagy sem, hanem a képességtől). Én magunkon is pontosan ezt érzem. Elég jó eredményeim vannak, és persze szeretnék karriert, de számomra sokkal fontosabb szempont a küldetéseim szempontjából, hogy családom legyen, és ott jól helyt álljak. Ezen kívül pedig azt gondolom, hogy a nemi szerepeknek addig van negatív hatása, amíg az egyik értékesebbként van kezelve, mint a másik. Az "egyenlőségért" küzdő mai feministák nem a nőkért, a nőiesség megéléséért küzdenek, hanem azért, hogy a nők is férfiak lehessenek. Ez pedig nyilván rosszul érinti a férfiakat, mert mint a világban mellékelt ábra mutatja férfi még egy nő is lehet, de a férfiak sose lesznek nők (meg nem is akarnak nagyon azok lenni). Ezáltal a cikkre visszatérve ha manapság elvárják a maszkulinitást, az azért nyomás a férfinek, mert ha ő nem teszi meg, hát lesz helyette férfi a nő. De akkor mi is marad belőle? Semmi.

(Remélem nem fogalmaztam nagyon félreérthetően, és különösen az egészet elolvasva meg lehet érteni a gondolkodásmódomat.)

Igazad van abban, hogy a nemi szerepek hülyeségek, de felmerül bennem a kérdés, hogy akkor szerinted a feminitás is felesleges?

Mert jelenleg elég nagy elvárás a nők felé, hogy teljesítsenek férfi ÉS női területeken is (mint ahogy azt te is elvárnád szerintem), míg a férfiaktól csak a férfi feladatokat várják el.

Jelenleg nagy divat a liberális feminizmusban sajnálni a férfiakat azért, mert ""rájuk vannak kényszerítve""" a maszkulin szerepek, de ne felejtsük el, hogy a maszkulin viselkedés szabályait a férfiak találták ki, úgy, mint a feminin viselkedés szabályait is. Ti terveztétek ezt magatoknak azért, hogy kőbe véssétek a nemek egyenlőtlenségét.

A maszkulinitás elleni harcnak egyet kéne jelentenie a feminitás elleni harccal.

És az az aggodalmad, miszerint egy nő nem támasza a férfinak már-már sértő, miközben a való életben pont, hogy a nők áldoznak fel többet a férfiakkal való kapcsolatuk miatt (a nők nagyobb valószínűséggel hagyják ott az addigi életüket, ha a társuknak másik városba kell menni dolgozni, a nők áldozzák fel a karrierjüket azért, hogy neveljék a közös gyereket, a nők ötször nagyobb arányban maradnak a társukkal, ha az gyógyíthatatlan beteg lesz, mint a férfiak, stb)

NEKED nincs okod félelemre, a szükségleteidet statisztikai alapon majdnem biztos, hogy szem előtt tartja majd a párod.

Engem szexuálisan vonzanak a nemi szerepek, akkor most én vagyok a gonosz és nyomjam ezt el mert egy férfi nem képes magabiztos lenni?

Mindig is így volt ez, mindig is így lesz. Nem azt mondom, hogy maradjon az ami a 16. században volt, de a férfiak nagyon elpuhultak. (Tudom, hogy a nőknek is megvannak a hibáik, ne essen nekem senki.)

A "kölcsönös biztonság és támasz" abból tevődik össze, hogy a nő biztonságot és támaszt vár a férfitól, illetve a férfi is biztonságot és támaszt vár a nőtől.

Ha az a kérdés a társkeresőn, vagy beszélgetés közben, hogy mit vársz a férfitól, akkor arra ebből a konstrukcióból kiindulva az a válasz, hogy biztonságot és támaszt. Senki nem kérdezte, hogy "és szerinted ő mit vár tőled?", vagy hogy "és te mit nyújtasz neki?". Nincs is értelme előre leszögezni oda, hogy én kölcsönös biztonságot és támaszt várok, mert valójában nem erről van szó. Nekem, mint társkeresőn ideált megfogalmazó nőnek, édesmindegy, hogy a leendő páromnak szüksége van-e az én biztonságadásomra, és támaszomra. Amit tudok, az az, hogy nekem ezekre van szükségem az ideális jelentkezőnél. (Attól még, mert mondjuk neki nincs szüksége a kölcsönös támogatásra, nem fogom elhajtani, mert az nem fontos számomra, hogy valakit akarata ellenére tutujgassak.) Tehát logikailag hibádzik az elgondolásod. Egyébként a válaszokban is látszik, hogy attól még, mert valaki ezt várja, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez ne lenne kölcsönös