Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Nők válaszára lennék kíváncsi....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nők válaszára lennék kíváncsi. Miért érez késztetést erre egy nő?

Figyelt kérdés

Megvolt a barátnőmmel a közös megegyezés alapú ő jobbra, én balra. Elmondta, hogy hiába lesz új szerelme, akkor is fogja tartani a kapcsolatot olyan formában, hogy 2-3 havonta dob nekem üzenetet, érdeklődünk a másik hogyléte felől stb.

A természetemből kifolyólag nem vagyok egy értetlen fickó úgyhogy miután hónapokkal ezelőtt szétmentünk én nem is kerestem egy alkalommal sem. Ő viszont dobott pár "Szia, hogy vagy"-ot, ezekre mindig válaszoltam, de ennyiben le is zárult az üzenetváltás. Nyár óta már nem jelentkezett és azt is észrevettem, hogy törölt az ismerősei közül pluszban még tiltott is egyik napról a másikra, holott nem vesztünk össze, baráti hangon engedtük el egymást. Azt mondta az elején sose fog tiltani, mivel attól ő ugyanolyan boldog és eltud felejteni, szóval nála nem tényező a tiltás.

Nem értem, ha boldog vagyok és a másik nem jelent semmit már az én életemben, akkor mire ez a lépés? Ettől jobban érzi magát?


Vajon mégis mi járhatott a tiltás pillanatában a fejében, hogy több hónapos "csend" után tiltott váratlanul?

Köszönöm a válaszokat!


2019. jan. 12. 09:18
1 2 3 4 5
 11/42 A kérdező kommentje:
Feltűnt hogy nem látszik a tevékenysége hogy miket oszt meg, rákeresni sem tudtam így vált világossá hogy tiltott. Általában olyat tiltunk, aki egy féreg ugye? Ezért nem értem a miértjét. Egyébként nincs abban semmi ha egy hosszú kapcsolat után megmarad a baráti viszony két ember között. Nagyon szerettem, nem neheztelek rá és korrekt módon fogadtam hogy mást választott.
2019. jan. 12. 09:55
 12/42 anonim ***** válasza:
76%
Csak simán buta már ne is haragudj.Az alapkiindulási pont is nevetséges.2 havonta megkérdezni mi van Veled? Gondolom az leesett Neki eegy idő után,hogy erre semmi szükség,de arra még nem,hogy ezt törlés és tiltás nélkül is meg lehett volna oldani.Majd ha rájön,akkor újra bejelöl barátnak.Szóval csak egy óvodás.N
2019. jan. 12. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/42 A kérdező kommentje:
#12, az alap kiindulási ponttal én sem értettem egyet, de azt mondtam rendben, néha írjon ha ettől jobb neki. A tiltásról úgy vélekedett, hogy nem fogja megtenni, mert nála ez jelentéktelen. Én ezek után tényleg nem tudom mi zajlik benne vagy mit gondol rólam. Nem akarok már semmit, csak furdal a kíváncsiság, hogy valaki ennyire gyerekes?
2019. jan. 12. 10:22
 14/42 anonim ***** válasza:
96%

Biztosan rossz érzéseket hoz elő belőle, ha folyton felbukkansz az üzenőfalon. Ez is egyfajta menekülés a problémák elől... Még akkor is, ha az egészet ő maga generálta.

Vagy talán várta, hogy vissza akard szerezni őt.

2019. jan. 12. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/42 anonim ***** válasza:
96%

Szerintem pont amiatt, ami miatt eleve rád írt néha, hogy mi van veled.


Röviden: a kapcsolatotok nem működött teljesen jól. Kötődött hozzád és szeretett is, csak másképp. Fontos is voltál neki, ezért akarta tartani azért némileg a kapcsolatot, mert nem tudott volna csak úgy hirtelen kivágni az életéből,gondolom nem pár hónapig voltatok együtt..


Nem kell haragban elválni, van, hogy csak belátja az ember, hogy ez a kapcsolat nem ad meg nekem mindent, onnantól meg hogy belezúgott másba, már rettenetesen rossz lehetett ez így, hiába ragaszkodott.


Aztán gondolom látta egy idő után, hogy csak ő keres. ÉS azt is, hogy ennek így tényleg nincs értelme, még ha emberileg szeret is és fontos vagy. Ez most egy új szerepállás, helyzet.

Szerintem barátkozni nem is jó ötlet soha ilyenkor, bár max még ez a 2 havontai "szia, mi van veled" üzenet még belefér.


Talán az is benne volt, mivel nem bántottátok meg egymást, hogy azt is tudni akarta, minden rendben van-e veled és jól mennek a dolgaid. Különösen azután, hogy ő belezúgott másba.. Nem akart gondolom szenvedni látni, vagy bűntudatot magának. HA látja, hogy rendben vagy magánéletileg, az neki is könnyebb.


Nyilván nem haragból tiltott. Lehet neki így könnyebb mégis 100%-ban továbblépni. Hiszen eszébe voltál eddig is, ezért írt. Nem lehet mindent resetelni egy kattintásra.

2019. jan. 12. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/42 A kérdező kommentje:

#15, jól látod a helyzetet csak annyit teszek még hozzá, hogy a 3 éves kapcsolat alatt sem mentem az agyára, adtam neki szabad teret, ezért is engedte el magát. Megcsalt, de ezt ő úgy kezelte hogy nem bűn, viszont ha én hozzászóltam egy számára idegen nőhöz nem ismerkedés jelleggel, akkor már ment a durci. Ez a huzavona nem fog semmire vezetni, lehet pár hónap múlva feloldja a tiltást és akkor már maximum csak úgy fog posztokat látni ha rámkeres, nem hiszem hogy lesz benne annyi hogy újra bejelöljön.

Ez egy pitiáner dolognak tűnik, de akkor sem tudok átlépni ezen, hogyha nem bántasz valakit akkor miért kell ezt? Nyilván az új párja nem lehetne rám féltékeny, mert együtt éltünk, megvolt közöttünk az intimitás és egykor szeretett.

Egy normális és kiegyensúlyozott kapcsolatban lévő nő nem így viselkedik.

2019. jan. 12. 11:24
 17/42 anonim ***** válasza:
94%

Amikor valaki tini aggyal gondolkozik,még akkor is ha nem az,akkor történnek ilyen dolgok.

Nem gondolom,hogy a jelenlegi pasija kérte meg,hiszen csak egy alkalommal jelentkezett kérdezőnél.Ha mégis,akkor az ex egyfolytában az oldaladat nézte.De mivel másba volt szerelmes,ezért szakítottak,ìgy ezt kizárnám.

Szerintem csak nem volt képes ésszerűen levezetni magában,hogy attól,mert többet nem ír,attól még ismerősnek meghagyhat.Lehetett még az a nagy feltételezése,hogy Téged megóv,biztos szenvedsz utána.Bár a hogy vagy üzenetre érkező,kösz jól vagyok reakció sem indokolná ezt a gondolatsort.Úgyhogy én tartom magam az első véleményemhez.(12)

2019. jan. 12. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/42 A kérdező kommentje:
#17, nem tini kategória, 30 éves ő is. Azzal biztos nem rágódott hogy óvni akart, mert az új pasija mellett is írt nekem. Érthetetlen hogy nem akartunk semmit egymástól, ezt lebeszéltük ám hagytam, hogy megmaradjon az hogyha ír akkor válaszolok, de ezen felül más nem. Így működött egy rövid ideig, aztán kapta magát és úgy gondolta zavarom életét és tiltás, törlés. A tini szerelmei akikkel rossz kaocsolata volt meg bántották is, őket mellettem is megtartotta mint ismerősök. Ezt nem értem, mi lehet a logikája. Valószínű hogy erre sose fogok pontos választ kapni. Azt hittem ismerem, de lövésem sincs ez mit jelent.
2019. jan. 12. 11:46
 19/42 anonim ***** válasza:
95%
Nem azt mondtam az exed tini,csak tinik aggyal kezdett el gondolkodni.És ebből egy tùl gyors , ésszerűtlen,és meggondolatlan lépés következett.
2019. jan. 12. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/42 anonim ***** válasza:
75%

Lehet nincs igazam, de a barátnőimből kiindulva én azt tapasztalom, hogy a nők a szakítást egyfajta fenyegetésként használják arra, hogy valamiben megváltozz, mert szeretnek, de ez nem fér bele. Szóval az első "szakítani akarok" az sosem valós, hanem azt jelenti, hogy "ha nem változtatsz sürgősen, akkor elveszítesz!" És az első olyan mondat is, hogy "semmi gond, majd megteszi más szívesen". Ilyenkor a "van valaki más"-t is arra használják csak, hogy végre felébredj, és tegyél valamit, mutasd ki végre a szereteted, és hogy nagyon fontos ő neked, nem akarod elveszíteni. Valószínűnek tartom azt is, hogy emiatt mentetek szét, hogy ő nem érezte a szereteted, hogy jó nőnek tartanád, a megbecsülésed, és emiatt landolt egy másik pasi karjában is. Nem? És valószínűleg szakítás után is várta sokáig, hogy végre lépj, és harcolj érte, de te tojtál bele. Emiatt dühös rád, hogy miközben ő szeretett, te a kisujjad se mozdítottad érte.

Én nem mondom azt, hogy ez a normális viselkedés, de rengeteg nőt ismerek, akik így működnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy ő is, csak egy tipp, mert amúgy nekem is érthetetlen a viselkedése. Hacsak nem az új hapsija féltékenykedik, és az az oka.

2019. jan. 12. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!