Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Én lettem volna a bunkó, mert nem tudtam bemutatkozni vagy?
Tegnap kimentünk a párommal egy fesztiválra, ahol összefutottunk a kollégáival, akik közt ott volt az a kolléganője is, aki nekem sosem volt szimpatikus. Gondoltam, h majd most kellemesen csalódok, h kedves és nem olyan amilyennek gondolom, mivel hallásból sosem volt szimpatikus. Volt 1-2 félreérthető eset anno, mikor úgy éreztem, h nyomult a páromra...
Az asztalukhoz értünk és üdvözöltük a többieket, majd mikor láttam, h a kollégák tartják velem a szemkontaktust, nyújtottam is a kezemet a bemutatkozáshoz. Mindenkinek sikerült bemutatkoznom, viszont csak ez a nőcske pötyögött a telefonján, beszélt a többieknek úgy, mintha ott sem lennèk, így nem tudtam bemutatkozni. Az est további részében én az asztal egyik végében, ő pedig a másikban szórakozott. A párom szerint elég kellemetlen volt az ÉN viselkedésem, h neki nem mutatkoztam be, de talán ő is hibázott azzal, h nem mutatott be minket egymásnak. Én viszont úgy gondolom, h ha látom, h nem vevő a társaságomra és annyival sem tisztelt meg, h rám nézzen, akkor én nem fogok futni mellé, h ki vagyok, továbbá a többi kollégáinak sem mutogatott be egyenként, ment ez anélkül is probléma nélkül. Végülis igazat adott a párom. Mondtam, h ha megjegyezné a nő munkában, h esetleg én bunkó voltam, akkor nyugodtan mondja meg neki, h nem adta meg a lehetőséget... Szerintetek? Hogy lett volna a helyes? Jobb, h így kezeltem?
Sziasztok,
Gondoltam elmeselem nektek a folytatast, mert volt 😂
Tegnap buli elott gondoltuk h bemegyunk a helyi romkocsmaba es “bemelegitunk”. Termeszetesen miert ne lett volna ez a kollegano is a tobbi kollegaval. Koszontunk nekik es mentunk ki a teraszra asztalhoz. Ok kijartak hozzank cigizni, mivel bent nem lehet. Amikor kijott ez a noszemely, akkor a parom bemutatott minket egymasnak, erre a no: “Hat en ezt mar mondtam, h miert nem mutattal be minket egymasnak?!” Csak neztem, mondom ne huzom fel magam, h o minek is erzi magat, h a multheten en mindenkinek bemutatkoztam, neki pedig kulon kell bemutatni?! Mindegy, nem oldottam. Kozben a parom is ragyujtott egy cigire, mivel amugy nem cigizik csak igy, ha elmegyunk bulizni. Erre a kolleganoje felhaborodottan: “Te miert cigizel???? Megiszol egy sort es mar ra kell gyujtanod?” Kozben o 1 csomagot elsziv naponta, de maganugy, engem nem erdekel, h o mit csinal. DE MI A SZ*R KOZE VAN EHHEZ, HOGY MER EGY FELNOTT EMBERT MEGSZOLNI, H MIERT GYUJT RA???? Annyira lefagytam, nem hittem a fulemnek, h nem tudtam erre reagalni se. Aztan itthon mondtam a paromnak ma reggel, h nagyon gyorsan allittassa le ezt a not, h veled ne beszeljen ossze-vissza mert legkozelebb olyat mondok neki, amit nem tesz el zsebre...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!