Miért nem érti meg, hogy csak barátként tudtam rá tekinteni, és köszönőviszonyban sincs semmilyen téren a párommal?

Van egy srác az egyetemen, akivel amolyan jó haveri viszonyba kerültünk, hónapokig nem lépett semmit, majd egyszer teljesen váratlanul bepróbálkozott. Megmondtam, hogy sajnos én nem szeretnék semmit, de barátok lehetünk akár, mert amúgy emberileg kedveltem, erre ő azt mondta, hogy rendben, neki az is megfelel.

Utána pedig összejöttem a párommal, akkor pedig megkopott ez a barátság, majd egy házibuliban találkoztunk, ahol eléggé nekem támadt. Állítólag én játszottam az eszem, önző voltam és vak, mert ő szinte teljesen megegyezik a párommal, ő is ugyanolyan szelíd, ugyanazok a hobbijai, ugyanolyan szint kinézetre, és ő talán még jobban is tudna szeretni.

Azóta rengetegszer írogat facebook-on is, és ott is ezekkel jön, meg, hogy miért nem mondtam, hogy az ilyen pasik jönnek be, akkor nem adta volna fel.

Nagyon nem akarom megbántani, de én úgy látom, hogy köszönőviszonyban sincs a párommal sem emberileg, sem férfiasság ügyében, sem külsőre. Ő mindig is taszított úgy, mint férfi.

Ráadásul szexuálisan sem vonz, mert folyton felhozta ezt a témát régen, és azt magyarázta, hogy képtelen lenne egy lányt durván megd_ugni, képtelen lenne a szájába élvezni, órákig simogatná, nyalná szex előtt és akármeddig képes lenne várni, ameddig egy lány készen nem lesz, és egyáltalán nem kezdeményezne, ameddig nem tudja biztosra, hogy nem sérti meg a lányt azzal, hogy esetleg túl hamar kezdeményez.

Nekem ez az egész gondolkodás taszító, még ha lett is volna esélye, az ilyenek után elveszett volna az egész.

Félek őszinte lenni, de különben meg attól tartok, sosem változtat magán, így fog viselkedni másokkal is, szóval mégis meg kellene mondanom neki a dolgokat.

Hogyan tálaljam, ha azt szeretném, hogy ne legyen megbántódva és inkább tanuljon az esetből?