Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha az asszony nem tesz elém enni akkor nem eszek. Mi ez az új "hóbort"?





Sokszor főzünk együtt a párommal, főként hétvégén.
Kiszolgálni sosem kellett, mindig elintézi egyedül, ha én nem érek rá, vagy úgy adódik, hogy nem együtt eszünk.





Arról, hogy ahogyan beállítják egyesek a férfi női viszonyt, az inkább hajaz egy lakótársi, mint párkapcsolati viszonyra. A párkapcsolatba szerintem belefér az, hogy egymásnak a két fél kölcsönösen kedveskedik egy egy szívességgel, még ha a másik fél az adott dolgot meg is tudja csinálni. Szerintem megnyugtató az, hogy tudom, nem kell minden nap mindig mindenre figyelnem, mert az egyik felére figyel nekem a másik, én pedig szintúgy neki. Mindegy. Ti tudjátok.
32/f





#32
Ebben igazad van. Abban viszont éppen nem látom a kölcsönösséget, hogy asszony főzzön, és szolgálja ki az urát, mer' az a dóga'.





Az nem is az én vagy a férfiak hibája, ha a kérdés és a kérdező nem tér arra ki, hogy ezek a hapsik mit csinálnak meg vagy mi az ő dolguk. Csak azt mondom, hogy párkapcsolat címszó alatt nem fog senki bohóckodni lakótársként frusztráltan dacoskodó kislányokkal, kisfiúkkal.
Liberális gyomorral ez már remélem így emészthető.
32/f





" A párkapcsolatba szerintem belefér az, hogy egymásnak a két fél kölcsönösen kedveskedik egy egy szívességgel, még ha a másik fél az adott dolgot meg is tudja csinálni" Nem csak belefér, hanem szerintem teljesen alap. Csak épp a kérdésben egyáltalán nem erről van szó.
Nálunk az esetek 95%-ban én főzök, szeretek és tudok is, de ha a férjem ezt úgy kezelné, hogy addig nem eszik, amíg elé nem rakom a tényér kaját, akkor nem lenne a férjem, ennyi az egész. Ahogy írtam az előző válaszomban is, az ilyen ember haljon éhen, komolyan. Én is főállásban dolgozom, én is elfáradok annyira a munkában, mint ő, teljesen alap mindkettőnk számára, hogy a háztartást is közösen vezetjük, egyenlően leosztva a feladatokat. Ha pedig valamiért aznap nincs étel, akkor neki nem derogál főzni valamit vagy összedobni magának egy szendvicset. Nem egy óriáscsecsemővel jöttem össze, hanem egy önálló, életképes felnőttel.





Gondolom nagy hányadotok tapasztalatból beszél... egyrészt meg kéne keresni ilyenkor, hogy mi az, amit cserébe kaptok/kaptatok, másrészt meg ha ilyen nincsen, akkor le kéne lépni, nem pedig szívni, hogy lehessen később fröcsögni.
32/f





"Arról, hogy ahogyan beállítják egyesek a férfi női viszonyt, az inkább hajaz egy lakótársi, mint párkapcsolati viszonyra. A párkapcsolatba szerintem belefér az, hogy egymásnak a két fél kölcsönösen kedveskedik egy egy szívességgel, még ha a másik fél az adott dolgot meg is tudja csinálni"
Igaz, ha ő fáradtan esik haza, én meg otthon voltam, akkor odarakom elé az ételt, és beszélgetve eszünk, de fordítva is igaz! De ha csak egyirányú a dolog vagy elváráson alapul az nem jó





Fater is ilyen ember volt, a jóféle kommunizmusban úgy szocializálódott, hogy a nő főzzön és legyen kész az ebéd mire ő hazajön, különben "dühös lesz", ami az édesanyám vagy édesanyám ÉS az összes gyerek végigverését jelentette.
Ritka szar ember volt.
Én mindig együtt főztem a barátnőimmel. Most épp egyedülálló vagyok és láss csodát, minden nap meleg ételt eszek otthon és nem esz meg a kosz.
Igenis tudjon főzni egy férfi és a partvis se essen ki a kezéből vazeg.
Kíváncsi vagyok amúgy (az összes férfi barátom az én mentalitásomat követi, főzünk, takarítunk magunknak, ha épp nincs barátnőnk), hogy az "addig nem eszek, amíg nincs előttem a meleg étel" / "én nem takarítok, mert az a NŐDÓGA" mentalitású férfiak mi a csudát kezdenek magukkal egyedülállóként?
Egy érintett "alfahím" leírhatná, mit csinál, amikor nincs, aki elvégezze a NŐDÓGÁT.
Marad a smack leves és a koszhegy? :D










"Marad a smack leves és a koszhegy? :D"
És ha valakinek marad, ahhoz mégis mi közötök van? A csajom boldogan főz, én is boldog vagyok vele, te meg szingliként itt átkozódsz, és mások életével foglalkozol. Na, ez az igazán szánalmas. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!