Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért olyan ritka az érdekes személyiségű nő?
Kicsit kevésbé offenzíven teszem fel ugyanazt a kérdést.
Szóval a lényeg az volt, hogy a legtöbb nőt nem érdekli igazán semmi más, mint a ruházkodás, szépítkezés, párkapcsoltai ügyek és az egymással való rivalizálás. Érdekelne, létezik-e olyan nő, akiben van belső fogékonyság ezeken kívüleső témák iránt is. Ha igen, ők mikkel foglalkoznak, mit dolgoznak, mik érdeklik őket?
Egyrészt kinek mi az érdekes.
Másrészt meg kell valakit ismerni ahhoz, hogy meglásd, mennyire érdekes. Vannak olyan emberek, akik látásból meg egy-egy lámpalázas beszélgetésből unalmasnak tűnnek, de ha megismered őket, mindenről tudnak beszélni, és mindenről képesek véleményt alkotni.
A másik oldalon meg férfiak közt is rengeteg az unalmas, akik csak arra várnak, hogy csajuk legyen, aki elrángatja őket ide-oda, addig csak nézik a falat, és unják a fejüket. És csak az unalmas ember tud unatkozni.
Ami neked érdekes, az másnak még lehet érdektelen. Ugyanez fordítva is igaz. Eltérő dolgok foglalkoztatják az embereket. Helyesebben úgy hangzana a kérdés, hogy miért nem találsz olyan nőket, akiket hasonló dolgok érdekelnek, mint téged.
Mellesleg ahhoz, hogy valakit megismerj, idő kell. Egy-két felületes beszélgetésből nem fogsz megtudni mindent egy emberről.
Tőlem sokszor elbátortalanodtak a férfiak a műveltségem miatt. Inkább hátrányát láttam, mint előnyét. Ja, és persze mivel nem érdekel az öltözködés, szépítkezés, ezért sosem voltam menő csaj, csak gyengén átlagos. Akkor lettem érdekes, amikor az érdeklődésem olyan világi dolgok felé fordult, mint az edzőterem meg a kozmetikus, azaz tudatosan elkezdtem ezekkel a dolgokkal is foglalkozni. Tapasztalat: a férfiak többségét nem az érdekli, mennyire vagy okos, hány diplomád van, mennyit utaztál a világban, hanem az hogy nézel ki. :-(
Szerencsére a párom büszke rám és nem érzi frusztrálva magát, hogy nekem magasabb a végzettségem vagy hogy annyi minden érdekel és mindig olvasok. Sőt, támogat ebben. Mondjuk nem magyar férfi, lehet ez a titka. Itthon kevesebb ilyen nyitott gondolkodású férfi van.
Azért van kevesebb ilyen nő, mert rengeteg helyen így nevelik őket. Mars a konyhába, ehhez ne szólj hozzá, mert buta vagy hozzá. Ezzel meg azzal ne foglalkozz, mert az nem lányos. Nekem pl. anno diplomás, művelt szüleim nem akarták engedni, hogy focizni járjak... sőt, amikor gordonkánt akartam tanulni furulya helyett, arra is kiakadt anyám, hogy de az kevésbé lányos. Elhitetik velük, hogyha épp nincs párkapcsolatuk, nem tudnak "megtartani" egy pasit, akkor nem igazi nők, csődtömegek.
Ráadásul egyetemen pl. sorra próbálják kutatói pályán a férfiak kikészíteni a nőket... sok kevésbé stabil személyiségű lányt meg simán el lehet ezzel rettetni, még ha okos is. Elvileg művelt, okos férfiak pedzegetik félhangosan, hogy lehet-e okos és intelligens egy nő, akin magassarkú van vagy ilyen meg olyan mennyiségű smink.
A másik része a dolognak meg az, hogy ami neked érdekes, másnak nem az. Sok férfi, aki emiatt picsog a környezetemben, a legelvetemültebb szakbarbár, aki már azon nyíg, ha vkinek a számatógépen, autón, Trónok harcán kívül kellene vmiről beszélni. Az ugyanannyira "érdekes", mint amikor egy nő csak a divatról meg a párkapcsolatokról beszél.
Amúgy én szeretem a divatot, sminket, és lehet, ha egy pasas nem méltóztat közelebbről megismerni, rólam is azt hiszi, hogy csak erről tudok beszélni. De pl. érdeklődöm a bélyeggyűjtés (nem, nem random pasasok bélyeggyűjteménye :D) iránt, járok színházba, szeretej túrázni, utazni, múzeumba járni, érdekel a pszichológia, a kézműveskedés, a nyelvek. Reálos dolgokhoz annyira nem értek, de attól még nem hiszem, hogy unalmas, érdektelen vagy egybites lennék.
Nem ritka, csak nem jó helyen keresed. Én is mondhatnám, hogy milyen sok unalmas férfi van, aki csak a sörrel meg a meccsel foglalkozik. Tényleg sok férfit érdekelnek ezek a sztereotíp dolgok: foci, autók, számítógépes játékok, mások szexuális élete, stb. De ez nem jelenti azt, hogy emellett nem lehetnek érdekesek! Ha az ember lánya veszi a fáradságot és megismer egy férfit, kiderülhet, hogy milyen művelt, mennyi közös téma van, hasonlóak az elképzelések a jövőről és jól érzik magukat együtt. Hogy emellett pihenésképp leül focit nézni, kit érdekel? Addig én olvasok.
Szerintem ha nem az internetről tájékozódnál, hanem megismernél 1-2 nőt rendesen, rájönnél, hogy nem CSAK ez érdekli őket. Az, hogy hétvégén kozmetikushoz megy és a barátnőkkel mikről beszél, még nem tesz valakit unalmas emberré. Mondom ezt úgy, hogy engem teljesen hidegen hagynak az általad felsorolt témák, és mégis vannak olyan barátnőim, akiket pedig érdekelnek.
Persze a férfiak és a nők között is vannak olyanok, akiket tényleg semmi más nem érdekel, de szerintem ez annyira kis része, hogy ha tényleg ismerkednél, ez lenne a legkevésbé zavaró.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!