Hogyan fogadjam el párom életét?

3 éve vagyunk együtt. Mikor megismerkedtünk még nem tudtam milyen szuper élete volt és van. Szépen lassan tudtam meg milyen jó gyerekkora volt, sose volt semmi problémája. Nem kellett küzdenie semmiért. Mindig, minden hétvégén bulizott, sose volt otthon, minden nap a barátaival volt, rendszeresen utazott, világot látott, én meg otthon ültem, nem voltak barátaim, se semmim, se pénzem hogy elmenjek kikapcsolódni, ezt sem érti. Reggel 7-kor kel, egy órát a kanapén henyél, miközben én akkor már keményen dolgozom, ő későn kezd. Én hajnalban kelek, hulla fáradtan dolgozom. Más állás után kezdtem nézni, nem tudom mikor lesz másik, de már alig bírom azt ami van. Ahol kétszínű, állandóan panaszkodó, bunkó, negatív emberek vesznek körül, az elején szerettem ezt a munkát, ma már gyűlölöm. Életkedvem már nincs. Minimálbérért dolgozok napi 8 órát, 2 hét után semmi nem marad belőle. Párom nem érti ezzel mi a gondom. Neki ha kell vmi, pl. 200ezer forintos tv, vagy egy új telefon, ruha, akármi, megrendeli és pár nap múlva a kezében van. Én egy ruhára 2 hónapon át spórolok. Nem érti miért rossz a kedvem mindig. Mikor munkanélküli voltam, semmi gondom nem volt. Amióta újra dolgozom, mindig van valami és már azt veszem észre, hogy azokra kell költenem, és a végén a párom vesz már nekem kaját. Jól kereső állásokra is jelentkeztem, vissza ők nem. Párom egész életében jól keresett, 200ezer fölött, életében egyszer sem kellett elmennie állást keresnie, mindig az ismerőseinél helyezkedett el. Nem érti én miért vagyok olyan helyen ahol keveset adnak, hát mondom mert nekem nincsenek olyan szuper jó haverjaim mint neki. Mert éppen az volt a lehetőségem,ami van most. Most karácsonykor is sokat költött. Minden családtagnak 5-6 drága ajándékot, ők meg kellemetlenül érezték magukat, miért kapnak ennyi mindent. Jó, tudom, ehhez semmi közöm, de túlzásnak tartom. Van egy hobbija, hát arra annyit költ, le se merem írni. Nekem nagyon nehéz életem volt. Több betegségem is van, melyekre gyógyszert szedek, különben totál életképtelenné válnék, sokszor piszok rosszul érzem magam, mégis megyek dolgozni, ügyeket intézni, el sem tudná képzelni milyen egy mentálisan beteg anyával együtt élni annyi időn át, aki sose akart elmenni dolgozni, meg egy agresszív alkoholista állat apával, aki hosszú-hosszú éveken át terrorizált lelkileg. Engem egyik suliban sem tudtak elfogadni, nem akartak velem barátkozni, se buliba hívni. Mind a mai napig nem tudom mi bajuk az embereknek velem, miért vagyok nekik ellenszenves, miközben kedves, rendes vagyok velük. Párom csodálkozik, mert neki életében ilyen gondjai sose voltak. Mindig mondja lépjek túl ezeken a dolgokon, én akkor mondom neki, te könnyen beszélsz... Változáson vagyok, újabb helyeket munkahelyekre vadászok, és holnap is felhívok egy másikat. De félek. A mostanin úgy fogadtak, hogy egy alkesz próbált betanítani, egy hét után kiabált velem milyen hülye és béna vagyok. Egy másik nemrég leugatott, csak mert kértem tőle valamit. Van egy idősebb férfi, akinek ha rossz a napja, üvölt, kiabál velem, én olyankor szépen rászólok, de semmi, folytatja tovább, haza jövök, kétnaponta sírok. És ez addig fog menni míg nem találok új helyet. Ott mindenki negatív, lehúznak. Anyukám... hát róla inkább nem is írnék. Apukámmal 3 éve nem beszélek. Párom nem érti miért. Félek, szorongok attól az embertől, de nem érti miért. Pedig elmeséltem neki azt a sok szörnyűséget. Pszichiáterhez járok, hogy segítsen. Külsőre teljesen normális vagyok, igényesen öltözködöm, sportosan, nem vagyok csúnya, de ahogy meglátnak az emberek, már elkönyvelik biztos kis úrikisasszony vagyok, de csak a külsőm miatt, de az hogy meg kellene engem ismerni, egyik se teszi meg. Ezzel is nehéz megbírkóznom, ez is elkísér egész életemben, már utálom a testem is. Sokszor nem is vesznek pont emiatt komolyan, nem vagyok beképzelt se nagyképű, nincsen mire. Meg nem vagyok az a típus. Lányok is ezért nem akartak velem barátkozni, ezt egyszer megkaptam, pont azért mert jobban nézek ki nélkülük... tovább nem sorolom, így is sokat írtam. Ja igen, és úgy érzem, az életemben 3 éve csak annyi változott, hogy elköltöztem egy jobb helyre. De semmi más. Hiába vagyok pozitív általában, a környezetem lehúz.