Azok a lányok, akik nem akarják, hogy eltartsa őket a párjuk, mihez kezdenek?

Én épp hogy betoltottem a 19 et mikor anyu kidobott otthonról.Amíg nem lett meg az erettsegim addig diákmunkáztam utána pedig főállásban suli mellett. Apolonőnek tanultam és mivelazt tanultam amibe jelentkeztem így felvettek kórházba dolgozni 12 óráztam. Plusz suli plusz kellettek a gyakorlatok is.Volt olyan napom hogy este hatra mentem dolgozni reggel hatig dolgoztam hét órára meg mentem gyakorlatra délután haromig. Egy évig bírtam a 12 órázást plusz sulit. Elmentem 8 órába szociálisotthonba dolgozni ápolónak. Valamivel jobb de így is nehéz. Kolléganőim is mondták hogy ezt a fajta munkát nem sok fiatal csinálná, mert hát más mint a kórházi apolonoi munka.

Tényleg nehéz de soha nem hagyom hogy más tartson el. Nem fenyeget az hogy a párom elhagyna de ha mégis akkor a saját labamon is meg tudok állni mert keresek annyit.

Szociális otthonba különben annyira hiány van hogy sok helyen már érettségit sem kérnek

"Nem tudnám egyedül fenntartani azt a színvonalat, amit fenn tudunk ketten"

Egyszeru, alacsonyabb szinvonalon kell elni.

17 evesen egy szakmunkass bizonyitvannyal el kellet mennem dolgozni ...

Megeltem igaz nem jol de eppen eleg volt a penzem

28 evesen kezdtem el a gimnaziumot 5os eretsegivel vegeztem majd irany az egyetem ami 6 ev volt - melo miatt kellet ennyi ido, ha nem dolgozom akkor utcara kerulok - alberletben laktam majd vettem egy lakast hitelre

Jelenleg van egy hitel mentes lakasom es 2 gyerekem :-) es egy szep kerek megtakaritasom ami gyarapszik

A parom ebbe semmit se tett bele se az elozo parjaim sem

Onmagam epitettem fel amim van !

Én a legkevésbé sem piacképes diplomát szereztem, ennek megfelelően nem a képesítésemnek megfelelően helyezkedtem el- a diploma tulajdonképpen csak arra volt jó, hogy olyan helyre vegyenek fel, ahova kellett a papír. Sokkal jobban megélek, mint azt a "szakmám" szerint valaha is gondoltam az egyetem alatt, amely időt egyébként kollégiumban töltöttem és diákmunkából fizettem. A szüleim nem támogattak sem anyagilag, sem egyébként.

Hát így.

Időközben férjhez mentem, nyilván két fizetésből magasabb életszínvonalat tart fenn az ember, de ha egyszer a férjem úgy döntene, hogy lelép, akkor sem lennék teljesen elanyátlanodva, bérelnék egy szobát vagy egy kisebb garzonlakást, és menne az élet tovább. Egyelőre még nincs gyerek, szóval talán ilyen szempontból könnyebb lenne, illetve könnyebb is volt.

Én felvettem a diákhitelt (olyan háttérből jövök, hogy mindent megért az elköltözés) és mellette minden szabad órámban dolgoztam és/vagy nyelvet tanultam, többedmagammal egy szar albérletben laktam 19 éves korom óta. Néhány év szórakozás meg minden ilyesmi nélküli időszak következett, komolyan összehúzott nadrágszíjjal, napi 3-4 óra alvással. Már majdnem megvolt a diplomám, amikor eladták a fejem felől a lakást, csak drágábban sikerült bérelni, így az egyetemet végül nem sikerült befejeznem, de addigra sikerült annyi diákmunkás tapasztalatot és pluszban nyelvtudást összeszednem, hogy felvegyenek egy SSC multiba, ott pedig pár év alatt több szintet is léptem és a fizetésem is jelentősen megugrott. Diplomám még mindig nincs, most, évekkel később harmincas fejjel csinálom estin önköltségesen(bár a tapasztalatommal és mindenféle egyéb szakmai kurzusaimmal nincs rá nagyon szükségem, jól halad a karrierem, a saját fejlődésem miatt teszem), ezt a cég fizeti.

Nekem így sikerült, de nem tagadom, rohadt nehéz volt az első néhány év. Én bitang kitartó vagyok, ha a céljaimról van szó, de nem biztos, hogy mindenki bírta volna ezt így (a legtöbb barátom például bevallottam nem).