Milyen fejlődéseken mentetek át az eddigi kapcsolataitok során?

önmérséklet,tisztelet

A nőket eddig is pillanatok alatt kiismertem úgyhogy sok mindent nem kellett csiszolni magamon

Nő vagyok.

Minden partner teljesen mást hoz ki belőlünk, én ezt látom magamon és másokon is.

A volt párom elviselhetetlennek tartott, a mostani párom pont azt imádja, amit az előző nehezen viselt (elég gondoskodó típus vagyok).

A mostani párommal teljesen leszoktam a rivalizálásról - az előzővel volt bőven, mert mindig úgy állította be magát, hogy ő az aki mindent tud, én meg a senki vagyok....A mostanival építjük egymást, adjuk az ötleteket, felfele lépegetünk, segítjük egymást.

A mostani páromnak képtelen vagyok még füllenteni is, annyira egyformák vagyunk ebben is - az előző végighazudta az életünket, ezért néha rákényszerültem nem túl szép dolgokra...

Sokat változtam, sokat tanultam, szerencsére több kapcsolatom már nem lesz :-)

Nemhogy minden párkapcsolat, de minden egyes ember, akivel találkozol tanít neked valamit. Az már más dolog, hogy sajnos ezt kevés ember veszi észre. Ha hosszú időre megosztod az életed egy fontos személlyel az mindig meg fog változtatni.

Például az első hosszú kapcsolatom baromira megtört. Rengeteg lelki bántalmazást kaptam, és nagyon sok volt a féltékenykedés a párom részéről. Aztán mikor vége lett végre fel tudtam magam kaparni. Akkor tanultam meg, hogy amit más mond rólam, amivel más bánt az sosem számíthat. Csak is az, amit én gondolok magamról. Meg hogy senkire nem kell hallgatni, aki azt mondja, hogy ez vagy az nem sikerülhet, nem vagyok rá képes. Érdekes, de ez után a kapcsolat után éreztem magam először teljes értékű, boldog embernek. És természetesen azt is megtanultam, hogy lelki sérült emberrel nem lehet egészséges kapcsolatban élni.

De nekem is voltak hibáim. Nagyon ragaszkodó ember vagyok, aki nehezen értette azt meg, hogy a párjánál nem mindig ő volt az első. Hiszen nekem mindig az az első, akit szeretek. Ezt a mostani párom mellett tanultam meg kontrollálni, és nagyon sokat fejlődtem ilyen téren. Mindkettőnknek van élete a másikon kívül is, és nem jelenti a világ végét, ha programja van, vagy nagyobb munkát vállal és 1-2 hétig nincs itthon. Kezdetben sok dolgot lemondtam, mert nem tudtunk volna miatta találkozni, ma már ez nem jelent problémát.

Meg azt is megtanultam, hogy nem kell mindenen pánikolni, nem minden probléma ami annak látszik. Nem kell vitát csinálni fölösleges kis hülyeségekből. Megtanultam kommunikálni és kompromisszumot kötni. Illetve azt is pontosan tudom mostmár, hogy milyen ember kell mellém, kivel tudok együtt élni. Bár nagy valószínűséggel ez az utolsó kapcsolatom, és nem lesz szükségem rá.

Sajnálom, hogy sok ember nem képes pozitívan gyarapodni semmiből, ami történik vele. Ez a legfontosabb az életben, a kudarcot nem kudarcnak fölfogni, hanem egy jó kis leckének, meg egy új esélynek valami jobbra.