Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amikor megtudja egy nálam próbálkozó hímnemű egyed, hogy van barátom, akkor miért feltételezi rögtön, hogy a barátom egy gusztustalan kis féreg?
Rendszeresen ez van, valamelyik elkezd udvariasan kérdezgetni róla, és mindenre flegma válasz jön, de volt, amelyik megmondta, hogy biztos azért inkább a barátom kell, és nem ő, mert nekem is a bunkók kellenek, mint a többi nőnek.
De volt olyan is, aki nem is próbálkozott nálam, hanem barátilag közelített, sokat beszélt velem, és több hónap után betámadott, hogy mekkora b.arom a barátom, és milyen szánalmas vagyok, hogy azt hiszem, hogy komolyan vesz engem, meg minden apró információt, amit tudott, kiforgatott és úgy állított be, hogy idióta vagyok. Például, hogy mekkora csicska a barátom, hogy 3 és fél év kapcsolat után még nem jegyzett el, és madár vagyok, ha azt hiszem, hogy örökké fog tartani, komolytalan a kapcsolatom, mert fiatalabb nálam a barátom ésatöbbi.
Olyan, aki normálisan állt a témához, elvétve akadt csak.
Miért van ez?
Figyelj, alapjából ismeretleneket senki nem "gyökerez" le csak úgy, még a gyökerek se.
Más van itt a háttérben, amit elhallgatsz.
Szóval szerintem az van, hogy te kibeszélted a srácot nekik, jól esett néha kicsit elsírni a bánatod, csak hogy utána érezd a törődést :)
Párszor belefutottam már ilyen lányba.
Aztán mikor megmondtam a véleményem az illetőről (hozzáteszem hogy csak abból gazdálkodtam amit a csaj infózott róla) egyből fordult a kocka és hirtelen jöttek a dumák "hogy de amúgy jól megvagyunk" meg "ha nem csinálná ezt akkor semmi gond nem lenne"
Ez van mikor valaki kettős játszmázik, a szavaknak súlya van, ezt nem kéne elfelejteni.
Már amúgy több, mint 4 éve együtt vagyunk (a 3 és fél onnan jött, hogy amikor az a történet volt, akkor még csak annyi ideje voltunk együtt), és nem laposodott el semennyire sem, sőt, még szerintem sokkal jobb is, mint az elején, mert teljesen magunkat merjük adni, totális bizalom és kötelék van köztünk. De mindegy, nem ez a téma. És nem sírtam a nem létező bánatom senkinek, ha volt is bármi konfliktus a barátommal, azt nem körülöttem legyeskedő kanokkal osztottam meg. Ők csináltak problémát információkból, amiket megtudtak, pl. hogy egyedül mentem haza, vagy mert nem kérte meg a kezem, vagy azért, mert felesben fizettük a nyaralást, nem ő állta egyedül. Erre is jött, hogy mekkora csicska, hogy egy évben egyszer sem képes összeszervezni egy nyaralást a barátnőjének.
Nem igazán érdekelnek a "hódolók", a legtöbbnél először nem is tudom, milyen céllal közeledik (volt olyan, aki csak szimplán kérdezett egy aktuális, konkrét dolgot egy semleges témáról), szóval csak úgy lehetne kivédeni, hogy ha szóba sem állnék ellenkező neműekkel. Ha nyilvánvalóvá teszi, hogy mit akar, akkor azonnal közlöm, hogy van barátom és őt szeretem.
Aki nem úgy közeledik felém, mint férfi szokott nő felé, semmi jelét nem adja, hogy akar valamit, azzal szimplán csak beszélgetek, ha jó fej(nek tűnik).
Nem vagyok olyan nagyon fiatal, közelebb vagyok már a 30-hoz, mint a 20-hoz.
'Nem igazán érdekelnek a "hódolók"'
Pont.
Egyszerű pszichológiai oka van. Sokkal jobb érzés úgy visszautasítva lenni, hogy te rosszul választottál, mint hogy ő az aki kevésbé jobb a másiknál.
De hogy miért ne mondhatná el a véleményét a kapcsolatodról, azt nem értem, bár elmondásod alapján nincs igaza. De azt nem mondtad hogy nincs igaza, csak azt, hogy a párod jó ember. Érdekes kérdés.
Egyébként volt már velem olyan hogy egy srác beelőzött, és nem tudtam elképzelni hogy hogyan, mert egy héttel előtte elég lekezelően beszélt a lányról a háta mögött, és utána kiderült, hogy egy kicsit birtoklásmániás is. Talán 5 hónapig voltak együtt.
Érdekes, hogy itt is ezen lovagolnak egyesek, hogy mit mondtam, és mit nem mondtam. :D Azt gondolom, hogy evidens, hogy nincs igazuk. Olyanokon akadnak fenn és olyanokért hordják őt le, amik nekem vagy nem jelentenek problémát (pl. hogy felesben fizetjük a nyaralást), vagy pedig kisarkítják és normális háttérinformációk nélkül fröcsögnek mindenféle b.aromságot.
Felesleges tárgyalni, hogy miben van vagy nincs igazuk, mert már az első pillanatban eldőlt, hogy semmi esélyük. Eszemben sincs jelenleg elhagyni a barátomat.
Ahhoz képest,hogy nincs igazuk és nem foglalkozol az ilyen hazug véleményekkel plusz barátod is van,elég sokat foglalkozol a témával. De már megint nem értem mit nem értesz,ha csak nem vagy bolond (gondolom nem vagy)akkor fel tudod ép ésszel fogni azt az emberi interakciót,ami lezajlik a megkörnyékezésednél.
Szóval már csak az a kérdés,mikor ismered be,hogy csak egy jót fröcsögni jöttél ide?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!