Kapcsolatban élő nők, ti ilyen esetben értékelnétek az őszinteséget és a gesztust?

#1: Ezt a nagy okosságot miből szűrted le? Mármint hogy nekem mindegy, csak legyen valaki.

#2: Az az igazság, hogy nem tudom, ő hogyan érez. Az tuti, hogy kedvel, de talán több is van. Aránylag sokat beszélgettünk, hülyéskedtünk, oltogattuk egymást, én nem futottam utána, de többször volt olyan, hogy ő kereste a társaságomat, néha látványosan, és tudom, hogy hiányoztam neki, ha valamiért nem látott hosszabb ideig. Volt, hogy együtt kajáltunk, és bár bizonyos okok miatt nem vagyunk már egy légtérben, mondta, hogy ha beszélgetni szeretnék, vagy akármi, akkor bármikor kereshetem, és találkozhatunk is. Én azt tapasztaltam, hogy ha az egyik fél bevallja, hogy ő többet érez, akkor rendszerint annyi a jó viszonynak, mert kínos a helyzet. Nem tudnék csak barátként gondolni rá, egyszerűen nem megy. Biztosan te is átéltél már olyasmit, hogy jó érzés valakinek a társaságában lenni, és ha beszélgettek, akkor egyikőtök sem hajlandó megmozdulni a másik mellől, legalábbis többször volt már olyan, hogy csak álltunk/ültünk egymás mellett, de senki nem mozdult, ő sem mondta, hogy na, akkor megyek, de nem tudom, hogy csak egyszerűen eltöltötte velem az időt, mert nem volt jobb dolga, vagy azért nem mozdult, mert velem akart lenni. Ráadásul ha a szemébe nézek, akkor a fejemben totálkár van, ezt nem tudom jobban megfogalmazni. Olyan gyönyörű barna szemei vannak, hogy egyszerűen el tudnék veszni a sugaraiban, elvarázsolnak, ez egyszerűen leírhatatlan. Ha nem lenne barátja, akkor egy fokkal könnyebb lenne a helyzet, de így nem tudom, hogy mi lesz a vége.

#3: Nem tudom, hogy kettejük között milyen a viszony, meg azt sem, hogy csak barátkozik-e, vagy ő is többet érez irántam. Viszont meglehet, hogy egyébként sem adná fel a biztosat miattam, főleg úgy, hogy én sem nyilatkoztattam ki egyértelműen, hogy másképp gondolok rá.