A 22 éves fiamat nem érdeklik a lányok, csak tanúl és semmi mást nem csinál. Nincs ez így jól! Hogyan tudnék segíteni neki?

Én 18 éves fiú vagyok, és még nekem sem volt barátnőm.

Szerintem a te hozzáállásoddal van a legnagyobb baj :-(

Hogy lehet ilyeneket mondani, hogy ez a legnagyobb kudarc számodra, meg milyen fiút neveltél? Én teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a nyomáskényszer amit kifejlessz a fiadra, ez az ami meggátolja.

Az ilyen dolgok visszafelé sülnek el. Annyira nyomod neki pszichésen, hogy MUSZÁJ neki barátnő, hogy kénytelen volt kitalálni egyet. A tudatalattijába kialakult ez a kényszer, ami gátolja normális párkapcsolat kialakításában.

Ez ugyanaz a folyamat, mint amikor egy kisgyereknek minél jobban tiltasz valamit, annál jobban az ellenkezőjét teszi.

Úgyhogy valóban te hibáztál, de emellett közrejátszik a fiad személyisége is. Nem pusztán a te hibád, hogy nem akar barátnőt, de ez az általad kifejtett erőszak biztos rossz hatással van rá.

Hagyd szépen, hogy tegye a dolgát. 22 évesen már nem kéne ilyesmikbe beleszólnod. Biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb megtalálják őt a lányok, vagy neki tetszik meg valaki és akkor kialakul. De ezt nem szabad erőltetni.

ha a fiad nem szép, akkor nagy esélye, hogy a rossz utra fordul, ami mint látod, megtörtént.ha csak a hozzáállás lenne a baj, akkor látnád a fiadon pl hogy egyenesen utálja a nöket, hogy nem jön neki össze egyik sem, pedig ö ugy érzi, hogy alkalmas lenne rá!ilyen esetben az a jo, hogy ha jön egy lehetöség, akkor nagyobb eséllyel él vele.

összefoglalva sztem a legcélszerübb önbizalmat nevelni a gyerekbe, aminek a lehetöségei függnek a temperamentumtol is.ilyen korban sajnos késö elhitetni vele, hogy a nözéshez nem kell macsónak lenni, tökéletesnek.

Ismerek én is egy 21 éves srácot.

Soha nem volt még barátnője, még csak lánnyal sem láttam beszélni soha. Társaságba nem jár. Minden idejét a számítógép előtt tölti. Bár ő soha nem mondta hogy van barátnője. Nagyon borzasztó ez a mai fiatal korosztály.

Persze a Nintendoval kezdődött minden. Mi sem gondoltuk volna hogy ez lesz.

Ez szörnyű érzés tényleg. De mi abban bízunk hogy talán a hormonjai beindulnak idővel. De ha 21 évig nem történt semmi, akkor mi lesz később?!

Meg miféle felfogás már ez, hogy " ha nem próbálkozok, akkor nem ér majd kudarc"??!

Na igen itt kezdődik az hogy a mostani fiatalok, bizony mennyire gyerekek még. Mennyire önállótlanok, s mennyire egy látszik hogy egy virtuális világban nőttek fel.

Az élet sajnos arról szól hogy próbálkozni kell. Ha nem sikerül akkor újra. De ha még csak beszélni sem mernek, illetve megszólítani egy lányt, vagy mert még nem találtak egy istennő kinézetű lányt (hát ez sem túl jó kifogás), hát mi lesz így velük??

A tinédzser kornak pont a másik nem megismeréséről kellene szólnia! Így óriási hátránnyal indulnak az életben.

Istenem, annyira tipikus apai hozzáállás ez. Kudarc nektek a fiatok, mert nem felel meg a TI általatok elképzelt normának? Azért hazudta, hogy barátnője van, csak hogy jobban elfogadjátok. A szülői szerep a feltétel nélküli szeretetről szól, nem arról, hogy ti találjátok ki, mitől lesz boldog. Ha kitalálja, hogy egy hegyen akar élni, mint szerzetes, nektek ezt is el kell fogadnotok, és így is szeretni a fiatok!

Inkább nyugtassátok meg, hogy ti mindenben támogatjátok, és nem ítélitek el, bármitől is lesz boldog! (nyilván kivéve, ha sorozatgyilkos akar lenni v hasonló:)

Istenem, annyira tipikus apai hozzáállás ez. Kudarc nektek a fiatok, mert nem felel meg a TI általatok elképzelt normának?

Tudod ez azért valahogy nem így van!

Ez nem egy norma. Itt egyszerűen csak nem tudjuk elképzelni, hogy valaki ettől lesz boldog, hogy neki ez örömet okoz!

Igen persze akár a gépezés adhat neki örömet. De mivel az ember társas lény, igényli a szeretet, így egy barátnő, illetve más emberek által adott szeretet semmi nem pótolhatja!

A szülő a legjobbat akarja gyermekének! De ha neki egy gép okoz boldogságot, ott bizony agyilag baj van! S ezt nehéz elfogadni a szülőnek!

Azért gondoltam, hogy ehhez a témához hozzászólok, mert valamilyen szinten hasonló cipőben járok.

Nálam az a baj, hogy én egy szinten beleroskadtam abban, hogy folyamatosan csak a visszautsításokat kaptam. Nem túlságosan önbizalom építő. Ennek ellenére a suliban mindig is igen nagy társasági életet éltem és szerveztem. A tanulmányaimmal semmi baj nem volt. Volt, hogy egyszerre 2 helyen is dolgoztam, ami úgy ahogy meg van most is. Dolgozom egy cégnél és mellette egy sajátot vezetek. Időm az kevesebb és neten keresztül is ahogy lehet igyekszem a kapcsolatot tartani az ismerőseimmel.

Szüleimmel én sem tudom úgy megbeszélni a problémákat, mert úgy érzem, hogy a generációs különbségek miatt ez nem lenne könnyű vagy nem értenék meg a helyzetem teljesen. A számítógépes játékok világába én is elmerültem anno, de már korán sem érdekel úgy.

Az ismerőseim többsége nem érti, hogyha értelmes és normális pasinak tartanak, akkor miért nincs szerencsém. Egyik probléma, hogy érettebben gondolkodom a koromnál és emiatt a nálam jóval idősebb nők keresnek meg, ami szerintem első kapcsolatnak nem szerencsés. A mai lányok közül meg nehéz normálisat találni sajnos. Akire az ember mégis rábukkan, az meg már általában kapcsolatban van.

Én vágyom egy normális kapcsolatra, csak nem szeretném újra a visszautasításokat kapni és talán ezért van az, hogy beletemetem magam a munkába és hajtok napi 16 órákat, ha kell. Ha párkapcsolati téren nem vagyok szerencsés, legalább más téren tudjak addig sikert elérni, hátha az plusz önbizalmat ad.

Bocsánat a regényért. F22