Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen hosszú távon totál egyedül élni?
27/F
Mivel személyiségemből kiindulva sajnos arra jutottam, hogy én rossz helyre és rossz korba születtem, és a büdös életbe nem fogok magamhoz hasonló nőt találni. Mármint olyat, aki annak ellenére hogy nagyon szép, nem smárolgat idegenekkel bulikban, életében összesen csak maximum 1-2 ember legyen akivel smárolt, (vagy még jobb, ha egy se) legyen szűz, nehezen (lehetetlennel határos módon) kapható, stb. Tudom, tündérmese az ilyesmi, és én már nem is hiszek benne, "használt termék" meg nekem nem kell, mert a tudat csak felőrölne, hogy neki már a második, vagy sokadik vagyok, olyan hegyre mászom fel, ahol előttem már jártak. Higgyétek el, tudom miről beszélek, volt már hogy szerelmes lettem, de a tudat, hogy az a lány bizony már másnak is megvolt, teljesen kicsinált idegileg. Vívódott bennem a szerelem és a büszkeség, de olyan keményen, hogy majdnem beleőrültem. Kínlódtam, le is fogytam, de végül a büszkeség győzedelmeskedett a szerelem fölött. Soha többé nem akarok hasonló szituációba kerülni, úgyhogy az maradt nekem, hogy egyedül fogok maradni életem hátralévő számos évére.
Eddig ott voltak a szülők, testvérek, de most lett egy saját lakásom, úgyhogy magam vagyok már csak.
Hosszú távon egyedül élőket kérdezem, hogy milyen is ez az életforma? Ha az ember megszokja, lehet élvezni is? Vagy beleőrül az ember? Mármint, a filmes sablonok szerint az agglegények lepukkant, elhízott férfiak, a nők meg olykor kutyákkal, macskákkal veszik körbe magukat, és úgy beszélnek hozzájuk mintha emberek lennének, vagy mélyen vallásosak lesznek, stb. Nem tetszenek ezek a végkimenetelek :)
Persze, én az edzéstervemet, és a testépítést soha nem fogom feladni, úgyhogy elhízni nem fogok, lepangani se, csak attól félek, hogy unatkozni fogok. Rengeteg évem van még hátra...
Szerintem még ezzel a megrögzött gondolkodással is vannak lehetőségeid. Kezdjük azzal, van egy nőismerősöm, aki 30 évesen veszítette el szentséges szüzességét a 32 éves barátjával. Jelenleg is együtt vannak, és a fickót ismerem, haverom, kollégám, ő mesélte. A nő azért volt szűz, mert volt egy hülye barátnője, aki rosszakarója volt, és elmarta a pasikat. Egyébként meg nem egy teremtett szép lélek a nő. Vagyis de, a lelke pont hogy szép, csak a külseje nincs szépséggel megáldva. Alacsonyka, problémás bőrű (sötét foltok az arcán), és a vonásai sem a legszerencsésebbek.
Aztán ott vannak az olyan gondolkodású nők mint én. Akik csak egy komoly kapcsolatban hajlandóak elveszíteni. 19 voltam mikor megismertem azt aki jelenleg is a barátom, 20 voltam mikor elveszítettem vele, most 21 vagyok.
27 évesen még simán van esélyed 20-22 éves nőknél, és köztük azért van szűz szép számmal, akár hiszed, akár nem.
Múltkor is hallottam egy lánytól, hogy 22 évesen veszítette el. Nem egyszerűen azért, mert előtte nem volt alkalmas férfiember. értsd, előtte nem volt rendes kapcsolatban.
Ezzel a maszlaggal meg ne gyere hogy ebben a korban nincsenek tökéletesen hűséges nők, úgy veszem ezt nem is írtad. Talán nem a szórakozóhelyeken kellene csajozni. Bár, én is szeretek táncolni menni, mégis tökéletesen hűséges vagyok, se leitatható nem vagyok.
Azért vicces, hogy olyan nőre vágysz, aki lehetetlennel határos módon kapható. Ha találkoznál is ilyennel, te sem tudnád megkapni. :D Szóval innentől kezdve fogalmazhatnánk úgy is, hogy te igazából arra vágysz, hogy soha ne is legyen párkapcsolatod. Mert ennek az lesz a vége.
Arra meg lehetetlen válaszolni, hogy milyen hosszú távon egyedül lenni, mert van aki élvezni, van aki gyűlöli, van aki szorong tőle, stb. Senki nem tudja neked megjósolni, hogy neked milyen érzés lesz.
Borzalmas.
Többé nem akarok egyedül lenni.
Egyébként a szüzességet kivéve reálisak az elvárásaid. 27 éves vagy, gondolom, korodbeli nőre vágysz.
Na, aki ennyi idősen nem szűz, az egyáltalán nem biztos, hogy rib**c, az is lehet, hogy 7-8 éves kapcsolata volt tizenéves kora óta, csak mégsem jött össze, és hosszú idő után szakítottak. Szerintem ez alapján fölösleges ítélkezni.
Nem az a fontos, hogy az első vagy-e, hanem az, hogy az utolsó.
Furák ezek a válaszok.
Szerintem nem kötelező egyedül meghalnod. Oké, nekem tuti nem jönnél be, mert a leírásod alapján az elvárásaid nagy része kicsit... fura, de simán találhatsz magadhoz hasonlóan fura csajt. :)
A szüzesség kérdése meg, attól, hogy nem szokták nagydobra verni manapság, attól még nagyon is sok szűz lány van ám a huszonévesek között is. Csak többnyire ez inkább ciki, és az ismerkedést nem ezzel kezdi a többség.
Én részemről 23 évesen veszítettem el a szüzességem - igaz, nem a vőlegényemmel, ő "csak" a második, mert az akkor biztosnak hitt kapcsolat mégsem volt az, de ettől függetlenül akár az egyetlen is lehetne. Ismerősi körben nem egy olyan csaj van, akinek a (most már) férje az egyetlen pasi az életében, az egyik barátnőm totál hozzád hasonló volt, ő szimplán nem volt hajlandó soha senkivel lefeküdni, csak akivel "örökre" tervezett és tervez, pedig női szemmel is csinos...
Szóval vannak ilyenek, csak keresni kell. Nem vagy egyedüllétre kárhoztatva. :) Itt az oldalon is csomó hasonló kérdés van, hogy 23-24 éves lányok azon paráznak, hogy kevesebbet érnek, amiért várnak az igazira.
Tényleg, még eszembe jutott valami. Leírásod alapján az első ember akivel lefekszel, az lesz az utolsó is, Őt kell majd feleségül venned, mivel soha többet nem várhatod el senkitől, hogy szűz legyen. De mi van, ha teszem azt, ő nem akar a feleséged lenni, vagy egyszerűen nem jöttök ki egymással. Idegesít, idegesíted, vagy még ezernyi dolgot el tudok képzelni. A lényeg, hogyteljesen feleslegesen vetted el egy nő szüzességét. (Tudom, tudom, de ez a szöveg csak annyita béna, mint maga a kérdés)
Nyilván a kérdés nem ez volt, hanem hogy milyen telesen egyedül élni, a válaszom pedig az, hogy nem tudom, nem is akarom megtudni soha, és igazából nem is érdekel hogy neked hogy fog menni. Lehet hogy buddhista szerzetesként fogsz élni és 30 évnyi meditáció után rájössz hogy az élet egy mély és sötét tó, és ettől boldog leszel, de az is lehet hogy a V4-ek fegyverliberalizációjànak köszönhetően gépfegyverrel fogod írtani mezőhormásaljkövesd lakosságát, nekem teljesen mindegy. De a lényeg. Nem is annyira az elvárásaiddal van a gond, mert biztos találnál szűz lányt, ha egy picit is megerőltetnéd magad, hanem a gondolkodásmódoddal. Bocs hogy ezt mondom, de szerintem hülye vagy, és ez mindig sokkal nagyobb akadály lesz, mint bármilyen külső tényező.
Köszi a válaszokat, tanulságos dolgokat is lehet itt olvasni.
36-os: Pont annyira nézzen jól ki nőként, mint én férfiként.
37-es: Ha esetleg összejöttem volna valakivel, és aztán szétmegyünk, onnantól változtak volna a tervek. Onnantól olyan nőt keresnék, akinek én a második vagyok, mert ő nekem is a második lenne.
Remélem lassan körvonalazódik, hogy én a teljes egyenlőség barátja vagyok. Nem kértem volna se többet, se kevesebbet annál, mint amit én tudtam volna adni, de szerintem ezt már írtam. Mint ahogy azt is, hogy ennyi év sikertelen keresgélés után kénytelen voltam feladni a dolgot.
Az, hogy hülye lennék, lehet hogy igaz. Én lehet hogy így. De akkor mások meg más miatt hülyék.
Akik kapcsolatról kapcsolatra járnak, és sehol se találják a helyüket. Megcsalják egymást, aztán depresszióba zuhannak.
De az is beteg, aki naponta órákat facebookozik, vagy akire hatással van a tömegpszichózis. Aki valóságshow-kat néz, és szenny műsorokat. Mind-mint hülye emberek. Legalább én kicsit máshogy vagyok az...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!