Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen hosszú távon totál egyedül élni?
27/F
Mivel személyiségemből kiindulva sajnos arra jutottam, hogy én rossz helyre és rossz korba születtem, és a büdös életbe nem fogok magamhoz hasonló nőt találni. Mármint olyat, aki annak ellenére hogy nagyon szép, nem smárolgat idegenekkel bulikban, életében összesen csak maximum 1-2 ember legyen akivel smárolt, (vagy még jobb, ha egy se) legyen szűz, nehezen (lehetetlennel határos módon) kapható, stb. Tudom, tündérmese az ilyesmi, és én már nem is hiszek benne, "használt termék" meg nekem nem kell, mert a tudat csak felőrölne, hogy neki már a második, vagy sokadik vagyok, olyan hegyre mászom fel, ahol előttem már jártak. Higgyétek el, tudom miről beszélek, volt már hogy szerelmes lettem, de a tudat, hogy az a lány bizony már másnak is megvolt, teljesen kicsinált idegileg. Vívódott bennem a szerelem és a büszkeség, de olyan keményen, hogy majdnem beleőrültem. Kínlódtam, le is fogytam, de végül a büszkeség győzedelmeskedett a szerelem fölött. Soha többé nem akarok hasonló szituációba kerülni, úgyhogy az maradt nekem, hogy egyedül fogok maradni életem hátralévő számos évére.
Eddig ott voltak a szülők, testvérek, de most lett egy saját lakásom, úgyhogy magam vagyok már csak.
Hosszú távon egyedül élőket kérdezem, hogy milyen is ez az életforma? Ha az ember megszokja, lehet élvezni is? Vagy beleőrül az ember? Mármint, a filmes sablonok szerint az agglegények lepukkant, elhízott férfiak, a nők meg olykor kutyákkal, macskákkal veszik körbe magukat, és úgy beszélnek hozzájuk mintha emberek lennének, vagy mélyen vallásosak lesznek, stb. Nem tetszenek ezek a végkimenetelek :)
Persze, én az edzéstervemet, és a testépítést soha nem fogom feladni, úgyhogy elhízni nem fogok, lepangani se, csak attól félek, hogy unatkozni fogok. Rengeteg évem van még hátra...
Kedves kérdező. Szerintem nem a parlamentben vagyunk és nem is egy tudományos vitán, hogy ne lehessen személyeskedni. Mi az, hogy ne személyeskedjek? Te feltettél egy kérdést amiben RÓLAD van szó és feltártál magadból egy szeletet amiből pedig következik egy probléma. Mégis kiről beszéljek akkor ha nem rólad?
Leírtam a véleményemet, hogy szerintem nem így kéne élned és gondolkodnod mert csak magaddal cseszel ki de ha ez nem érdekel akkor szokj hozzá az egyedülléthez. Én nem ártani akarok neked, engem zavar, hogy valaki így elcseszi az életét valami félreértelmezett erkölcs miatt. Azt is leírtam, hogy én is voltam ilyen véleményen mint te csak én már kinőttem belőle. Ha nem így lenne most sokkal boldogtalanabb lenne az életem és beszűkült magányra ítélve magam eldobnám magamtól azt ami az életben a legnagyobb boldogságot tudja nyújtani. Szerintem aki nem tud bánni a nőkkel nem lehet igazi férfi. Ebbe a megértés és elfogadás is beletartozik.
Ahelyett, hogy mentenéd a menthetőt még neked áll feljebb mert a te egód annyira törékeny, hogy egy nőt aki nem szűz már nem tudsz elviselni mert belebetegszel. Ez nálam kiveri a biztosítékot. Ha apád lennék és ezt megtudnám akkora tockost levernék neked, hogy térj már észhez hogy a fal adná a másikat. Végülis a legjobb éveidet már elpazaroltad de ha rám hallgatsz még nem késő változtatni. Hiába hiszed azt hogy teljes életed van, ha férfiként hiányzik a nő akkor az egész szßrt sem ér. És ne gyere azzal, hogy neked nem hiányzik meg te nem panaszkodsz. Akkor nem írtad volna ki a kérdést. Szerintem változtass de úgysem én foglak megtéríteni. Ha a hajlandóság sincs meg akkor kár beléd a szó.
25-ös, hogy beszélhetsz így?
Szerintem jobb is, ha egyedül maradsz, undorító vagy!
Nem érdemelsz egy nőt se!
Nagyon erős és makacs személyiségem van, gyakorlatilag egész életemben az árral szemben úsztam, az összes barátom, barátnőm, szüleim próbáltak rávenni, hogy legyen párkapcsolatom, de nem tudtak. És összességében, ha az eddigi életemet nézzük, boldog ember voltam, leszámítva azt az időszakot, amikor szerelmes voltam, mert az az időszak kishíján tönkrevágott. A szerelem egy pokoli kínzó fájdalom, egy igazi holokauszt, de MÉG AZ SEM tudott engem megváltoztani. A büszkeségemet és az önérzetemet még a (kis túlzással) halálközeli sínylődés se tudta legyőzni, úgyhogy meg kell hajolnom előtte, és többé nem zargatni. Soha többé nem akarok szerelmes lenni, mert előtte, és utána is boldog volt az életem, és remélem hogy így is fog maradni.
Csak azt az egyet nem értem, hogy akik engem gúnyolnak itt, azok miért teszik?
Szerintem aki boldog ember, az nem szidalmaz másokat. Kevés az igazán boldog ember, de aki boldog, arról lerí a jóindulat. Ismertem pár ilyen embert, idősebbek voltak. Mielőtt leszólnátok, gondolkodjatok először magatokon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!