Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fordult már elő ilyen valakivel?
12 éve vagyok férjnél, vak pedig nem vagyok és hülye sem. Egy-egy férfin én is látom, hogy bőkezűen bánt vele a természet, vagy hogy korához képest mondjuk kifejezetten jól karban van tartva.
De jóképűnek, szimpatikusnak meg vonzónak csak a férjemet tartom. Ezeket a jelzőket te pedig egy másik pasira használod, nem arra, akit állítólag szeretsz.
Nagyon jól működhet az a távkapcsolat, ha már már novemberben másra csorgatod a nyáladat, hallod. :D Amúgy persze, ez szinte szokásos dolog. Az ilyen sztorik úgy folytatódnak általában, hogy jön egy mosolyszünet a nagyon jól működő távkapcsolatban, egy egyetemi buli, aztán arra eszmélsz, hogy az elég jóképű csoporttársad mellett (alatt, felett?) fekszel.
Nekem is volt több kapcsolatom egyetem alatt, tetszettek is lányok, de ennyi. Nem ütötte meg azt a szintet az érzés, hogy idegeneket kérdezgessek erről, meg bizonygassam nekik a kapcsolatom nagyszerűségét.
Gimis szerelem extrém ritkán tart ki.
A tiétek sem fog csak húzzátok egymás idejét.
Eddig valami 21 fős faluban laktál, ahol voltál te és a barátod mint fiatalság, és a többiek mind 75 év felett? Vagy esetleg dobozban?
Igen, egyébként, mindenkivel előfordul cirka 50-szer egy nap egy átlag nagyobb városban, hogy lát valaki vonzót.
"Működik a távkaocsolat"
Na ez az ami soha nem működik!Lehet áltatni magad,meg ideig óráig húzni ezt az egeszet,de mint látható nem fog sokaig tartani!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!