Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Közellenség lettem! Mit lehet tenni? Bírom szuflával, de már szeretném, ha megoldódna…
Van egy lány, akit nagyon szeretek, de, mivel van vaj a fülem mögött, testvére, haverjai, plusz azok, akik hajtani akarnak rá, beleszólnak a dolgunkba. A lány gyenge, szóval meg fog törni, ha nem tört már meg, rá nem számíthatok. Olyan szinten besároznak, besároztak, hogy ilyenben nem volt még részem. Ráadásul piszkálja a csőrüket, hogy nem török meg, és bárkivel szembeszállok, megvédem magam. Megpróbáltam tisztára mosni a nevem, körlevéllel, de sajnos erősebb a „propagandabázis”. Ha egy embert eltávolítok, lesz helyette 10 másik. Akik higgadtan támadnak nekem, azoknak megpróbálom elmagyarázni a helyzetet, egy részüket sikerül meggyőznöm, hogy nem vagyok olyan rossz, mint azt terjesztik rólam, de nagyobb hányadukat nem. Az agresszívan támadókkal is próbálok higgadtan tárgyalni, de az az igazság, hogy nem megy, erővel támadok vissza (verbálisan), és, mivel jobb vagyok ebből a szempontból a legtöbb embernél, ők fogják, és elkezdik a hátam mögötti áskálódást. Igazából nincs sok, vagy nagyon kevés barátom van, akik ki akarnak maradni ebből, nem számíthatok rájuk sem. A probléma ott rejlik, hogy igen, hibáztam, volt egy pár rossz lépésem, és most ezt felnagyítják, fokozzák, felforgatják, és próbálnak mindenkit ellenem hangolni – még a lányt magát is, akit szeretek, és úgy érzem, hogy már „megtört”, szívből. Elhiszi, amiket mondanak rólam, és már szinte egyetért velük. Nem tudom, mi ilyenkor a teendő? Hogy lehet ebből a helyzetből kimászni jól? Mert én küzdök, rendesen, de kb. egyedül több tucat ember ellen már enyhén szólva is reménytelennek tűnő a helyzetem.
Lassan ott tartok, hogy kemény erőszakhoz, fizikai verekedést fogok előidézni, mert ez már tűrhetetlen. Ráadásul, mint mondtam, a lány családtagjai is ellenem vannak. Velük is keményen veszekszem, amiből a lánynak az jön le, hogy „bántom a családját!”. Én nem akarom ezt feladni, mert sokat ér nekem a lány, és azt sem hagyom, hogy bemocskoljanak, akár rokonaim előtt. Volt valaki ilyen helyzetben? Megoldható ez valahogy?
Ha a szülei is ellened vannak akkor szinte reménytelen.
Összpontosíts a lányra. Vele foglalkozz csak és ha akar és mer hinni neked akkor fog is. Őt kell meggyőznöd a tetteiddel hogy komoly vayg és a múlt csak múlt már más a jelened(azért kíváncsi lennék mik azok a ballépések) De a szüleivel szemben tényleg nagyon nehéz. Gondolom még velük él és akkor könnyen benne van h a családi nyugalom érdekében feladja. Aki élt ilyen helyzetben tudja h ha otthon állandó a felfordulás akkor tönkremegy minden.
Szóval szerintem a lányt kell megnyerned magadnak rajta keresztül pedig a szüleit.
22/f
Köszi a választ.
Ballépés : hazudozás. Azóta nem hazudok Neki, tényleg, szinte totálisan őszinte vagyok. De lehet, hogy ez rémiszti meg, vagy épp ezért "hihetetlen". Hát igen, velük él, fiatal még rendesen. :)
Ő és a testvére szinte a legjobb barátnők. De a tesója eldöntötte, hogy "úgysem lehet velem boldog, még csak ne is gondoljon rá, nem vagyok hozzá való, ronda, beteges, stb". Most szerinted így mégis hogy beszéljek egyáltalán a lánnyal? Folyamatosan megy a manipuláció, a feje telebeszélése. Komolyan, már fél tőlem... Nagyon befolyásolható, ezt észrevettem rég, igyekeztem nem kihasználni, de mások elég gátlástalanul teszik ezt. Ha felhívom erre a figyelmét, akkor én vagyok a "rossz", aki becsmérli a haverjait, barátjait. Ugyanazokat hallom a lánytól vissza, amit mások mondanak rólam, rosszakat. Ráadásul elég keményen szoktam nővérével veszekedni, de nem tudok mit tenni, egyszerűen dühít az aláásása. Kb. 2-3 hete már elérték, elérte, hogy a lány olvasás nélkül törli a leveleim, telóra nem reagál, ha találkozni akarok vele, a haverjai nekemrontanak. Hát így állok. Én tényleg szeretem, és eddigi kapcsolatunkban, a hazudozáson kívül, semmi baj nem volt...
Egyet érdemes tenni: hagyni a csajt. Vagy: hagyni a csajt és keresni másikat.
Amúgy pedig nem a lány ér neked sokat, kedves szerelmes 'barátom', hanem azok az eszmények, amit benne képzelsz felfedezni, megtalálni. A szerelem nem egy másik, szintén gyarló embert, hanem idolt keres, magának.
Amit itt összeírtál a kakaskodásaitokról, az szerintem senki életébe nem hiányzik, így az övébe sem. Ha szereted, akkor épp ezért békénhagyod. Ha szeret, akkor majd nem akarja, hogy annyira békénhagyd.
83% -> Sosincs egyedül, és mivel közellenségnek vagyok tekintve, haverjai, barátjai, barátnői úgy nekem rontanak, hogy csak veréssel tudnék a lányhoz jutni... Akkor meg már tényleg rettegne tőlem a lány. :D
Igazából nem jártunk úgy igazán. Igen, a hazudozások miatt. Mármint, én kitálaltam az összes hazugságot. Ő meg nem nagyon tudta ezt megemészteni. Ja, hát most nem akarom a korom leírni, túl egyedi az eset. Lényeg, hogy nagyon sok a korkülönbség. Én túl a 2x-en, Ő meg 1x-en.
73% -> Ha valakit befolyásolnak, és fél, nem fog a másik után futni. Főleg, ha lányról van szó. És főleg, hogy szembe kellene szállnia mindenkivel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!