Mi a véleményetek a feminizmusról?

Valahol igazat adok, valahol nem,

Azzal nem vitatkozom, hogy szülni, gyereket nevelni jó dolog, hasznos is, és valóban erre vagyunk "megszerkesztve", ahogy a férfiak harcra, küzdelemre, védelemre.

Csakhogy azok az idők pontosan úgy múltak el, mint azok, amikor nem kellett iskolába járniuk és dolgozniuk a nőknek. Mármint, egy nőnek akkoriban volt egyedüli célja és kiteljesedési módja a gyerekszülés, amikor a férfiak egymással meg a kardfogú tigrissel küszködtek.

Manapság már azért sem lehet egy nő kiteljesedésének (egyedüli) csúcsa egy gyerek, mert a világ annyi, de annyi sok lehetőséget nyújt. Mármint, nő vagyok magam is (gondolom, azért az előző válaszomból kiderült :D ), és szeretnék majd egyszer gyereket szülni, abszolút vágyom rá, de mindemellett az önmegvalósításnak ma már szerencsére nem ez az egyedüli módja. És már ne is haragudj, de kikérem magamnak, hogy megmondja nekem valaki, akárki, hogy nekem mi KELLENE, hogy legyen az életem csúcspontja. Ilyen alapon, ha felnő a gyerekem, kössem fel magam, mert már öreg vagyok új gyerekhez, és amúgy is, már megtettem, ami tőlem tellett? Ha akar valaki, ma is szülhet 5-6, több gyereket is, senki sem tiltja meg, de ha történetesen nem akarnék egyet sem, mert annyira leköt a munkám (ha pl kutató lennék, és a rák ellen keresnék valami mentőövet), és különben is, a gyerekek hangosak, undokak, büdösek, az egész életed fel kell adnod, hogy nekik jó legyen, szóval ha nem akarnék, akkor már nem is teljesítem be a női "princípiumot"? És mi van a meddő nőkkel, vagy azokkal, akiknek a férje steril, vagy akármi egyéb ok? Ők már nem is nők? Ők is kössék fel magukat, mert a társadalom számára értéktelenek?

Szerencsére ma már a világ kinyílt előttünk, millió dolgot lehet tenni, látni, alkotni, ha könyvet írok, az is megmarad halálom után, ha valami forradalmi ötlettel állok elő, az is, nem csak a gyerekek vihetik tovább a nevem. Régen az rendben volt, hogy a nőknek ennyi van és kész, mert a világban ennyi volt és kész. Akkoriban nem nagyon utazott senki, max ha háborúba vonult egy sereg, de egyébként egy helyben ültek, két szomszédos falu között ingázva esetleg. Nem csak a nők, a férfiak legtöbbje is.

Nem csak a pénz miatt mondják azt, hogy nem szeretnének gyereket vállalni, vagy csak 30+ szeretnének, hanem mert az olyan szintű önfeladással jár, ami ma már inkább fájdalmas, mint örömteli. Évekre le vagy kötve egy helyen (és minél több gyerek, annál tovább), mert a gyerekkel nem igazán lehet (vagy nem túl vidám) messzire utazni, nem lehet dolgozni, önmegvalósítani, sikeresnek lenni- ami nem csak menőzésből jó, valljuk be, az ember önbecsülésének igenis jót tesz, ha azt látja, kompetens valamiben, hasznos tagja a társadalomnak, és nem csak gyerekek miatt, amit a legbutább 14 éves világvégi kislány is össze tud hozni, hanem valami miatt, ami egyedül és csakis csak az Ő érdeme. Onnantól kezdve, hogy gyereked van, minden más megszűnik, barátokra csak korlátozott mértékben van időd/energiád (a társaságban több párnak is mostanság született babája, eleinte még nagyon próbálták fenntartani a gyakori kapcsolatot, de ahogy a gyerekek egyre több figyelmet igényelnek, úgy a baráti találkozások száma is egyre csökken), intimitás, szerelem, romantika szintén jelentősen kevesebb van, az egész életed, az összes gondolatod a gyerek körül forog, saját magadról kb meg is feledkezel. Hosszú távon ez nagyonis káros tud lenni, pszichésen nagyon megterhelő. Akkor nem, ha ez az egyedüli célod az életben, nem kellenek izgalmak, kalandok, pihenés, barátok, szex, partnerkapcsolat, csak marad a gyerek és pont, akkor valóban kiteljesíthető lehet. De egyébként a férfiak el sem tudják képzelni, miből áll egy gyereknevelés, mert még ha apák is, akkor is ők azok, akik inkább dolgoznak 12 órát, csak ne ők legyenek egész nap a picivel GYESen (pedig megvan rá a lehetőségük, mégis, ők csak megcsinálni akarják a gyereket, a legtöbben- nyilván vannak páran, akik élnek a lehetőséggel, de azért a legtöbben- átugorják a legstresszesebb, legfárasztóbb, legmacerásabb időszakot, hogy majd fociznak a kisfiúval, amikor elég nagy lesz, a kislánynak esetleg esténként mesét olvasnak, ha elég nagy lesz, de másfél évig pesztrálni és járni-beszélni nem ők tanítják), nekik van tejfakasztó bulijuk a szülés utáni éjszakán, amíg az anya kimerülten piheg a kórházban, ők azok, akik továbbra is tudnak magukkal foglalkozni, nem az anyák. A férfiak legtöbbjének fogalma sincs arról, mivel jár egy kisbaba, nemhogy több, de azért nagy hangon mondogatják, hogy a nők csak szüljenek, ők gyereket akarnak. Hát, ilyen alapon akkor én meg azt mondom, hogy a férfiak menjenek katonának, menjenek csak háborúzni (de rendes fegyverrel, karddal, ha már olyan a fizikumuk, nem puskákkal meg atomfegyverekkel), mert a férfi princípiumnak meg pontosan ez az alapja, küzdünk és megvédjük a sajátjainkat. Ha háború pont nincs, akkor legyetek szívesek napokra elmenni vadászni a hideg téli éjszakában, elvégre, ez a dolgotok. Találjátok meg ebben a kiteljesedést. Életed csúcspontjának az kellene lennie, amikor lenyilazod az első szarvasod. Pontosan ugyanannyira elavult elvárás lenne részemről ez, mint az, hogy a nőknek megmondjátok, csak hobbiból dolgozzon, azért inkább mégiscsak szüljön pár gyereket és azzal foglalkozzon, az a dolga, ne írjon könyvet, ne legyen elismert színész, ne vezessen céget, vagy úgy általában, ne törekedjen magasabb fizetésre, jó neki a minimálbér, végülis, kinek esik jól, ha értékelik (anyagilag is) a törekvéseit?

Nem azzal van a gond, hogy valaki jó dolognak tartja, ha valaki szül, vagy hogy nők feladatának tartják ezt, hiszen valóban, elég kevés férfi tud a világra hozni egy új kisemberkét. És valóban csodálatos érzés lehet érezni, ahogy megalkotod az élet csodáját, én határozottan vágyom az érzésre, a korábbiak ellenére is. Majd egyszer. Azzal van a gond, hogy megmondjátok, hogy ez a dolgunk és pont. Az a probléma, hogy míg a férfiakkal szemben nincs ilyen elvárás, hogy márpedig ti menjetek ki a barlang elé, és őrizzétek a klánt, az az egyedüli célotok az életben, a többi csak mellékes, addig nekünk meg megmondjátok, hogy nem vagy igazi nő, ha nem adod fel az életed, és nevelsz gyereket.

Azzal nem vitatkozom, hogy sokan visszaélnek a hatalmukkal (erőszakolós dologgal kapcsolatban mondom ezt). Szerintem is undorító. Ahogy az is, hogy ha egy férfit bántalmaznak, azt kb kiröhögik a rendőrségen. Nem állítom, hogy a rendszer tökéletes, mindenképpen változtatni kell rajta, de ezen az a hozzáállás sem segít, amit itt oldalakon keresztül mondogatnak páran. Nem utálni kell egymást, elvárásokkal bombázni az egyik felet és üres szidalmakkal illetni a másikat, hanem elismerni egymás értékeit, képességeit, és ezeket kihasználni, hogy így alkossunk egy jobb és szebb jövőt. Idealista és kicsit talán naiv jövőkép ez, de egészen biztos, hogy ezzel többre mennénk, mint követelőzésekkel és hisztivel.

#70nel egyet értek.

Ő is írta, hogy túlzásba vitték. Erre akartam rámutatni a férfiak szüljenek, dologgal.

Nemi erőszak? Ez csak nálunk létezik. Én is elítélem, a valódi erőszakot. De kérdezzünk csak meg egy arabot, hogy ők mit gondolnak a feleség szexmegvonásos "büntetéséről"? Mert ez a feminácik legerősebb, leggyakrabban használt fegyvere. A feleséget, aki holtomiglan, holtodiglan, hogyan lehet megerőszakolni? Az a házasélet része. Ja hogy akkor éppen nem akarta, mert büntetés alatt volt a férje? Akkor váljon el! És el se kezd, mentegetni, egy alkalmat elfogadok, hogy valóban bántották, de a másodikra már nincs mentség, az ellen tehetett volna, ha akar.

Annyit fűznék hozzá a vitátokhoz, hogy nem a terrorveszély miatt vetettem fel az előretörő vallást, és Angelát.

Azt akartam mondani vele, hogy egy női államfő nem mer, tud majd háborút indítani, és nem mer határokat lezárni, és legfőképpen nem tud egy támadás ellen védekezni. És főleg nem látja be, ha mégiscsak téved. Ahogy előttem is írták itt most nem a haderő számít. A 3. világháború (ami már szerintem elkezdődött) egyre véresebb lesz. Terrortámadások, és "egyszerű, mindennapos" gyilkosságok, irtások formájában. Ezek ellen liberális módszerekkel, összefogás nélkül, nem tehetünk semmit. A demokrácia, liberalizmus, megbukott. Békeidőben jó, de most a vesztünket okozza. Ha azt hisszük, hogy börtönnel, utólagos büntetésekkel megvédhetjük magunkat, akkor végünk van. "Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni" Erre ők mit mondanak? "Kit érdekel? hahaha"

A feminizmus egyértelműen okolható azért, hogy egyre kevesebb gyerek születik. Nem a világon! Hanem a "felvilágosult, demokratikus" államokban. Ha lenne elég gyerek, a nyugdíjrendszerre nem is lenne szükség, ahogy máshol nincs is. De mivel nincs elég gyerek a nyugdíjrendszer összeomlik.

Az általunk "elmaradottnak" nevezett vallások tagjai, egyszerűen túlszaporodnak minket.

71

A te hozzáállásod is csak rontja a helyzetet. Vannak néhányan meddők, szerencsétlen dolog ez. Nem mondta senki, hogy ők nem nők. Vannak kutatók is akik a rák ellen küzdenek. Megértem, fontos a munkájuk, sok nehézséggel jár. Pont a napokban tudtam meg, hogy mennyi nehézséggel jár egy gyógyszerkutatás például az eboláé afrikai helyszíneken. De mégis hány nőnek van ennyire fontos munkája? 100-ból 5-nek? Ennek ellenére úgy gondolom, hogy 100-ból több nő nem szül mint ahánynak ennyire komoly feladata van. Te gondolom nem vagy elméleti fizikus, sem rákkukató. Mégis úgy látom te sem nagyon vagy oda a gyereknevelésért. Ahogy olvasom téged a vidám fiatalság és fene nagy szabadság elvesztése riaszt el a gyerekneveléstől.

"Onnantól kezdve, hogy gyereked van, minden más megszűnik, barátokra csak korlátozott mértékben van időd/energiád (a társaságban több párnak is mostanság született babája, eleinte még nagyon próbálták fenntartani a gyakori kapcsolatot, de ahogy a gyerekek egyre több figyelmet igényelnek, úgy a baráti találkozások száma is egyre csökken), intimitás, szerelem, romantika szintén jelentősen kevesebb van, az egész életed, az összes gondolatod a gyerek körül forog, saját magadról kb meg is feledkezel. Hosszú távon ez nagyonis káros tud lenni, pszichésen nagyon megterhelő."

Pont ez a gond. Fontosabb kezd lenni a karrier, a barátok, a bulik. Igen az élet lemondásokkal jár. Nem lehet örökké dömpert tologatni, homokozni és fiatalnak lenni sem. Fel kell nőni. Huszon pár éves korig lehet minden hétvégén bulizni és egyebek. Attól, hogy egy családban lesz egy gyerek vagy három, még nem szakadnak meg a baráti kapcsolatok, igaz a szoptatás ideéig valóban nem kell az anyukának koktélozgatni a barátnőkkel. És attól, hogy gyermek lesz, el lehet menni kalandozni, nyaralni stb. Pszichés szempontból káros. A múlt századokban nem volt ritka a tíznél több gyermek sem a családban. Azok a nők akkor pszichopaták lettek vagy csak simán depressziósak? Egyik sem.

Hogy ki maradjon otthon a gyerekkel nekem fura egy kicsit. Nem véletlenül lettek szerintem azok az emlők a nőre teremtve. Nem beszélve arról, hogy ők mennyire közelebb állnak egy gyermekhez, mivel eleve belőlük fejlődött, sokkal jobban kötödik egy gyermek egy anyához mint egy apához. Értem én, hogy a pelenkát apu is ki tudja cserélni és cumit is odaadja a gyreknek, hellyel közzel biztos meg is tudja nyugtatni, ha sír vagy lehet rájön arra is, hogy mi a gondja a babának. De pont ez is egy példája a mai világnak, hogy itt az a normális ami eddig nem volt normális. Sajnáljuk az apától a tejfakasztót? Mit csináljon helyette? Üljön otthon vagy a korház folyosóján és várja, hogy az anya kipihenje magát? Szerintem teljesen mindegy a nő szempontjából akit a nővérek gondoznak és amúgy is pihen, hogy az apuka a gyerek egészségére mulat.

"Majd egyszer. Azzal van a gond, hogy megmondjátok, hogy ez a dolgunk és pont. Az a probléma, hogy míg a férfiakkal szemben nincs ilyen elvárás, hogy márpedig ti menjetek ki a barlang elé, és őrizzétek a klánt, az az egyedüli célotok az életben, a többi csak mellékes, addig nekünk meg megmondjátok, hogy nem vagy igazi nő, ha nem adod fel az életed, és nevelsz gyereket."

Ez itt nem a jogi egyenlősége a férfinak és a nőnek. Ez inkább valami írígység. Tehernek érzitek a gyereknevelést azzal szemben, hogy a férfiaknak nincs egy ilyen hivatásuk. Nem mondja meg senki, hogy ez a dolguk, de méhük nekik lett és az ő emlőik választanak ki tejet. Ezt aki esetleg megmondhatta az maga az Isten lehetett, Mózes könyve ír erről bővebben.

Nem érdekel, ha az egész írásomra nem is reagálsz. Sőt nem is szertném ezt itt sokáig folytatni, mert látom, hogy esélytelen. De kérlek erre adj egy választ.

Ezt írtad: "És már ne is haragudj, de kikérem magamnak, hogy megmondja nekem valaki, akárki, hogy nekem mi KELLENE, hogy legyen az életem csúcspontja."

Neked mint nőnek mi lenne életed csúcspontja? Mi ha nem a gyermekeid? Mi az amire a halálos ágyadon gondolnál, ha nem a gyermekeid esetleg már unokáid, vagy dédunokáid jóléte, egészsége, boldogsága? Mi ez a CSÚCSPONT?

Nekem nem, mint nőnek, nekem mint személynek lehetnek csúcspontjaim- nem egy, több. Igen, a gyerekek is, például, de szakmai sikerek, társas életbeli sikerek, ilyen-olyan dolgok, elismerés, megbecsülés, amire a halálos ágyamon büszke lehetek. De akkor nekem is van kérdésem: egy férfinak milyen célja lehet, miben teljesedjen ki? Ha erre választ tudsz adni, akkor kb megválaszoltad a saját kérdésed is. Hasonló céljaim vannak nekem is. Egyébként de, a férfiaknak is vannak előre beprogramozott céljaik (nem is tudom, elfelejtetted-e, de egy gyerekhez is kell férfi, úgy egyébként), csak azokra már senki sem gondol, mert elavultak, ahogyan ez a "nőnek muszáj szülnie, mert mi más is érdekelhetné" hozzáállás is egyszer majd, egy felvilágosultabb világban, elavultnak fog számítani.

Nem is szeretnék különösebben reagálni arra, amit írsz, csak egyetlen apróságra: a középkori nők nem voltak mind pszichopaták, persze, mert nekik valóban semmi dolguk nem volt a gyerekszülésen kívül, nekik az volt az egyedüli esemény az életükben, ha gyereket szültek. Manapság viszont azért megterhelő egy gyerek, mert általában azért az anya tökegyedül van otthon a kicsivel (kihalófélben van a többgenerációs ház léte, mindenki különköltözik a szülőktől, így azok nem igazán tudnak segíteni a kismamának, hacsak nem telefonon, vagy heti pár alkalommal), és iszonyú csúnyán néznek rá, megvető tekinteteket kap, ha kéthavonta egyszer elmegy kávézni a barátnőivel, hogy legalább valaki felnőtt emberrel is legyen valami interakciója.

És nem csak a fiatal évek bulijait hiányolnám a gyerekvállalással. Nem szoktam bulizni járni most sem. Ezen nagyon egy gyerek nem változtatna. Felnőni persze, fel kell, de elég szomorú, ha azt gondoljuk, hogy a felnőtté válás egyenlő a besavanyodással, álmaink és vágyaink, céljaink elvesztésével, és marad a mókuskerék meg szürke hétköznap, ha szerencsések vagyunk, nyáron egy iszonyú izgalmas balatoni napozás, és néhány gyerek. Ilyen felfogással nem csoda, hogy depressziós lesz itt mindenki.

Szerintem nagyon elbeszéltetek egymás mellett. Kedves, okos, fiatal hölggyel vitázol, de valóban meddő. Az Ő életfelfogása még nem tart ott, hogy ezt az érvelést megértse. Ők úgy mondják, hogy még nincs készen az anyaságra. És a felnőtt életre.

Anélkül, hogy bántani akarnálak, kérdezd meg anyukádat, nagymamádat, hogy mi okozta nekik a legnagyobb örömet az életükben. És vajon mi az, amit feltehetőleg megbánnak majd a halálos ágyukon, és mi az, amire örömmel fognak emlékezni. De csak nőket kérdezz! Mert a férfiaknak úgysem hiszel.

Előre merem mondani, hogy az általad írt célokat, élményeket semmibe sem fogják venni. Ugyanis ezek a dolgok nem érnek semmit!!! Amint terhes leszel, megérted majd, amiket itt írtak neked. És tudod mit fogsz bánni a legjobban? Azt, hogy nem előbb szültél, és azt, hogy nem több gyereket.

Nem mindenki ellenség, akinek más a véleménye.

Nagyon jó, hogy most már mindenki mehet iskolába. Hurrá! De minek is? Az emberek döntő többsége betanított munkás lesz, ahol hátrány a tudás.

Erről csak az jut az eszembe, hogy milyen jó, hogy létezik a számítógép. Hiszem nagyon könnyen, és gyorsan, meg tudjuk oldani vele azokat a problémákat, amik nélküle nem is léteznének.

Vezető? Erre nem mondok semmit, csak mosolygok. Rákkutató? Szép, nemes feladat. Mikor is jelent meg a rák? Talán modern civilizációval egy időben? Lehet, hogy mi okoztuk?

Az ember kb 6-4 millió éve létezik. De ez az idő alatt nem okozott akkora károkat, mint az elmúlt 100 évben. Csak kérdem, hogy mi az érték a "modern" korban? Szerintem semmi.

75: igazat kell neked adnom, valóban nem vagyok még kész az anyaságra (23 vagyok, nehogy már ez probléma legyen), de nem kell megkérdeznem anyámat, hogy mit tart élete legjobb dolgának. Két gyereke született, ott hagyta emiatt a munkáját, háztartásbeli lett, tehát abszolút a hagyományos értékrendek szerinti családban nőttem fel. Apám összes létező tiszteletét elvesztette, nem hogy még a szerelmét, csak azért nem váltak el évekig, mert a "gyerekekek", és most meg már minek. És mivel már mindkét gyereke igen-igen megnőtt (én vagyok a fiatalabbik), kirepült a fészekből, semmi dolga nincs otthon, csak unatkozik, néha feltakarít, de kettejükre olyan nagyon sok takarítanivaló nincs. Életének eddigi célja kész, vége, ennyi volt. Pont az évben műtötték ki a méhét, tehát még több gyereket nem is szülhet (mintha egyébként 57 évesen annyira akarna szülni). Apám meg nagyon jó, hogy családfenntartó és anyagi biztonság meg minden, nem ismerem, hiába, hogy húsz évig egy háztartásban éltünk. Ha anyám akkor nem hagyja abba a munkát, hanem folytatja, akkor lehet, hogy apám tisztelete sem tűnik el iránta, nem beszél a kutyával majd szebben, mint vele (tényleg ez a helyzet), több időt tölt otthon velünk, talán mint apa is jelen lett volna az életünkben, és most, hogy már nagyok vagyunk, talán anyámnak is lenne egyéb célja és dolga az életében, ha még mindig dolgozna. Bár nem mondja ki, és persze, szeret minket, de a létezésünkkel tettük tönkre az életét. Most boldogtalan, besavanyodott, unott asszony, akinek életének minden célja és értelme elveszett. Ha mi nem vagyunk, ez biztosan nem így alakul, mert egyébként okos nő, jó munkája volt, amit szeretett. Ezt kapta cserébe azért, hogy feladta mindezt, és csak a gyereknevelésre koncentrált, közel harminc évig. Ezt a sorsot senkinek sem kívánom. Persze, mikor várandós volt, vagy még kicsik és cukik voltunk, amíg volt dolga velünk, addig persze, kitöltöttük annyira az életét, hogy ez ne jusson eszébe. De nagyok lettük, nincs szükségünk már anyai gondoskodásra és nevelésre (persze, néha jól jön, de azért, nem úgy, mint 5 évesen), az ő feladata ezzel véget ért. És erre senki sem gondol, amikor elvárják a nőtől, hogy a piciért adja fel mindenét. Mi lesz vele, amikor a pici már nagy lesz?

Egyébként, a rák nem az utóbbi 100 év kreálmánya, találtak többezer éves csontvázakon is bizonyítékot, hogy régebben is volt rá példa. Csak úgy, zárójeles megjegyzés.

76: én továbbra sem azon vitatkozom veled, hogy a nők szüljenek-e vagy sem. Azon vitatkozom veled, hogy ne mondják meg senkinek, ismeretlenül, hogy mi legyen az ő célja az életében, csak mert ilyen vagy olyan nemű. Ennyi.